Portfolio signature

Akad cég, amelyik inkább lemond a napelemről, hogy áramszerződést kapjon

A kis napelemes rendszerrel rendelkező cégek kiszolgálását nagyon nehézzé, lényegében lehetetlenné teszik a villamosenergia-kereskedők számára a jelenlegi árszintek és szabályozás. A megoldást így a vonatkozó szabályozás módosítása jelenthetné, melynek eredményeképpen a kereskedő és fogyasztó szabadon állapodhatna meg az árakról és az elszámolási feltételekről.

A szaldóelszámolás miatt a villamosenergia-kereskedőknek egyszerűen nem éri meg kiszolgálniuk azon céges ügyfeleiket, melyek háztartási méretű naperőművel (HMKE) rendelkeznek, ezért nem tudnak számukra új szerződési ajánlatot tenni, felmondják futó szerződéseiket, illetve előzetes feltételként kikötik, hogy amennyiben az ügyfél HMKE-t telepít, ugyancsak felbontják szerződésüket. Miután számukra azonnali piaci árazású konstrukció fizikálisan sem adható, esetükben a villamosenergia-kereskedő még az ügyfélkezelési költséget sem képes kitermelni - amint azt korábban Fejes Tibor, az Audax ügyvezető igazgatója is elmondta a 24.hu-nak.

A problémát a villamosenergia-törvény vonatkozó szabályozása, illetve annak ellentmondásossága okozza.

Míg ugyanis a vállalati ügyfelek alapból nem az egyetemes szolgáltatás hatálya alá tartoznak, hanem piaci áron kell megállapodniuk a villamosenergia-kereskedővel az ellátásról, addig a villamosenergia-törvény a hálózatba betápláló HMKE-s felhasználók esetében szaldóelszámolást ír elő, melynek során ugyanazt az árat kell alkalmazni a termelésre és a fogyasztásra.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés