Portfolio signature

Háború, energiaválság, magas infláció - Mibe teszi a pénzét Soros, Buffett és a többi befektetőlegenda?

A januári történelmi csúcsokat követően az orosz-ukrán háború, az évtizedes csúcsokon lévő infláció, valamint a jegybankok egyre szigorodó monetáris politikájának együttese közel másfél évtizede nem látott eladási hullámot indított el a tőzsdéken, melynek következtében a 2008-as pénzügyi világválság óta legrosszabb évüket teljesítették a részvénypiacok, a rendkívüli körülmények pedig az olyan befektetőlegendák portfólióit is megtépázták, mint Warren Buffett, vagy éppen Soros György. Megnéztük, hogy hogyan néz ki a legismertebb guruk portfóliója, mibe teszik a pénzüket, hogyan védekeznek az infláció ellen, és mik a legkockázatosabb befektetéseik.

Soros György

Soros György nevét nem sok embernek kell bemutatni, a politikai szerepvállalásán kívül elsősorban befektetéseiről ismert guru ugyan 2011 óta aktívan már nem vesz részt portfóliójának összeállításában, azonban a nevéhez köthető a Soros Fund Management, amelyen keresztül számos befektetése van a legendás üzletembernek.

Sorosék 234 részvényből álló, nagyjából 4 milliárd dollár értékű portfólióját számtalan egyedi részvény színesíti, megoszlásukat tekintve pedig a ciklikus fogyasztói, az egészségügyi, illetve a pénzügyi szolgáltató vállalatok részvényei dominálnak.

Ami az egyedi részvények megoszlását illeti, Sorosék esetében a legnagyobb részesedéssel az elektromos autógyártó Rivianban rendelkeznek, melyet a gyógyszeriparban tevékenykedő Biohaven részvényei követnek, a képzeletbeli dobogó alsó fokára pedig az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Duke Realty állhatott fel a szeptember 30-án zárult negyedév során.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés