“Könnyen lehet, hogy a 2023-as év az árháborúk éve lesz a nagy technológiai vállalatok életében. A Tesla domináns pozícióját kihasználva csökkentette árait január elején, aminek a célja az értékesítések felpörgetése és a kihívó kisebb gyártók kiszorítása a piacról. A Microsoft – hozzájutva a ChatGPT pillanatnyi technológiai előnyéhez – pedig kihívóként hirdet háborút az eddig egyeduralkodó Google ellen az internetes keresések világában. Elképzelhető, hogy a 2023-as évben a vezető technológiai vállalatok közötti verseny nem a növekedési potenciálokról, hanem a fájdalomtűrő képességről fog szólni. Ez pedig rövid távon nem lenne jó hír a vállalati eredmények szempontjából.”
Ezekkel a mondatokkal fejeztem be a nagy technológiai óriások összefeszüléséről szóló írásomat két hete, és a mostanit pontosan innen folytatnám azzal, hogy miért gondolom azt, hogy az idei év az egyre jobban kiterjedő árháborúk éve lehet.
Kezdjünk is egy olyan ábrával, amiről rengeteg társadalmi, filozófiai és közgazdaságtani vitát lehetne lefolytatni. Ez az ábra pedig nem más, mint az S&P 500 index vállalatainál a nettó profitmarzs alakulása az 1991 és 2022 közötti 32 évben:
Arról nem lehet vitát nyitni, hogy az elmúlt három évtized a nagyvállalati hatékonyság kibontakozásának az időszaka (is) volt. A kilencvenes évek elejének 3-4 százalék és a kilencvenes évek második felének a 6-7 százalék körüli szintjéről a 2010-es évekre 10-11 százalék körüli értékre javította a legnagyobb 500 amerikai tőzsdei vállalatot reprezentáló index a nettó profit fedezeti szintjét. (Persze ebben a folyamatban jócskán benne van a nagy technológiai vállalatok indexen belüli térhódítása, tekintettel arra, hogy ezek a cégek az átlagosnál jóval magasabb fedezeti szintekkel operálnak.) A 2018-as évben jött még erre egy komoly felfelé löket Donald Trump adócsökkentésének a formájában, majd a Covid kezdeti drámáját leküzdve a 2021-es év végére és a 2022-es év egészére a soha nem látott 13 százalékos érték fölé ugrott ez a mutató.
Európába teljesen hasonló folyamatokat látunk egy friss EKB tanulmány szerint. Az Európai Központi Bank monetáris döntéshozói nemrég tanácskoztak a Lappföldön található Inari nevű községben, ahol a tavalyi évben szárnyaló európai infláció kapcsán érdekes prezentációkat osztottak meg velük a beszámolók szerint. (Érdemes bővebben is elolvasni erről a Reuters írását.)
„Tisztán látszik, hogy a profitbővülés nagyobb szerepet játszott az európai inflációs sztoriban az elmúlt bő hat hónapban.” Paul Donovan szavai ezek, aki jelenleg a UBS Global Wealth Management vezető közgazdásza, és aki szerint egyelőre nem látni, hogy az EKB mit kíván tenni ebben az ügyben.
Érdekes látni, hogy míg az Egyesült Államokban a 2020-as és 2021-es monetáris és fiskális stimulus következményeként javult érdemben a nagyvállalati profitabilitás, addig Európában a 2022-es energiaválság és inflációs feszültség nyerteseivé váltak egyes vállalatok. Ennek az elmúlt években a tengeren innen és túl bekövetkezett profitbővülésnek rengeteg aspektusáról lehetne írni, én most az írás címében belengetett, már kialakulóban lévő, és még potenciálisan keletkező árháborúkra fókuszálnék.
Ami tisztán látszik, hogy az amerikai (és globális) nagyvállalatok többségénél komoly profitabilitási tartalék keletkezett az elmúlt évtizedben. Ennek köszönhetően nőtt az S&P 500 index nettó profitmarzsa a tíz évvel ezelőtti 10 százalékról a mostani 13 százalékos szintre. A 2021 második felét és az egész 2022-es évet jellemző 13 százalékos és afölötti szintek döbbenetes csúcsot jelentenek, amire már egyes amerikai politikusok is felkapták a fejüket.
Elizabeth Warren amerikai szenátor például az egyik Twitter üzenetében sokkolónak nevezte az Economic Policy elemzését, ami szerint 2020 közepe óta az árak emelkedésének a 40 százalékában a vállalati profitmarzsok emelkedése a ludas. Bernie Sanders szenátor pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a vállalati profitok soha nem látott szintre nőttek, a dolgozó emberek küzdenek.
Egy szó, mint száz, azt kell látnunk, hogy a soha nem látott magasságokba emelkedő profitmarzsok világában egy gazdasági lassulás esetén a nagyvállalati szféra nagyon könnyen tud engedni az árakból és a fedezeti szintekből azért, hogy megőrizze az értékesítési számait. És mindehhez még politikai nyomásra sem lesz szükség.
Ha történelmi hasonlóságot keresünk a mostani helyzettel, akkor nagyon adja magát a 2001 második és 2002 első féléve. Bő egy évvel voltunk akkor is egy évtizedes, és a végén mániába torkolló Nasdaq emelkedés után. Akkoriban is nagy csúcson voltak az S&P 500 index fedezeti mutatói az akkor is fordulatot és esést hozó 2000-es évben, csak a mostani 13 százalék feletti számok helyett 8,1-8,2 százalékos értékeket láttunk.
Ezután jött a vállalati szektor számára a feketeleves, amikor a 2001 első negyedévi 8,0 százalékról a 2001 harmadik negyedéve és 2002 második negyedéve közötti 12 hónapban 6,1 és 6,4 százalék közé esett le ez a nagyon fontos mutató. Most egy hasonló léptékű vállalati profitabilitási visszaesés 10 és 10,5 százalék közötti S&P 500 index marzsot jelentene.
Ha egy ilyen szcenárió jönne el az előttünk álló negyedévekben, az mindenképpen kacifántos helyzetet jelentene. Az infláció elleni harcban óriási segítség lenne, ami hatna a monetáris politikára is. De az érme másik oldala egy szignifikáns eredményrecesszió lenne. Ez az eredményrecesszió viszont a 2001-2002-es helyzethez hasonlóan meg tudná akadályozni az érdemi recessziót egy szelídebb inflációs kép mellett.
Ehhez persze arra van szükség, hogy a Teslához és a Microsofthoz hasonlóan egyre több vállalat harcoljon az új ügyfelekért és a régi ügyfelek megtartásáért a mostaninál kedvezőbb árazási mechanizmusokkal.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
