Portfolio signature

Áttörte a falat a bitcoin - Érdemes beszállni?

Portfolio
Az elmúlt napok tőzsdei hangulatromlásakor alaposan rácáfolt kritikusaira a bitcoin, miután már több mint 35 százalékot ralizott az árfolyam. A lélektanilag is fontos 25 000 dolláros szint áttörésével pedig nem csak, hogy nyolc hónapos csúcsra ért a jegyzés, de új terület is nyílt a további emelkedés előtt. De minek is köszönhető a mostani emelkedés, és meddig tarthat a lendület?

Tavaly június óta nem volt ilyen magasan a bitcoin

A bitcoin árfolyama már több mint 7 százalékot emelkedett az elmúlt 24 órában, ezzel pedig a héten már másodjára emelkedett a 25 000 dolláros árfolyamszint felé a jegyzés, ami legutóbb idén februárban, illetve tavaly augusztusban sem sikerült. A mostani 26 700 dolláros érték egyben a legmagasabb 2022. június 11-e óta.

Ami az elmúlt napok eseményeit illeti, a kedvezőtlen tőzsdei hangulat mellett rövid időre ugyan, de a bitcoin is nyomás alá került, és egészen a 19 500 dolláros szintig esett az árfolyam, a 200 napos mozgóátlag azonban ezúttal megfelelő támasznak bizonyult, hiszen az azóta eltelt egy hét alatt már több mint 35 százalékot ralizott az árfolyam.

btctechnika0317

A mostani rali erejét jól mutatja, hogy bár az elmúlt időszakban hetes idősíkon megjelent az úgynevezett halálkereszt alakzat, az mégsem tudta lefelé nyomni az árfolyamot, sőt esés helyett kitörés történt a 25 000 dolláros szint fölé, amelyet legutóbb kétszer sem, tavaly augusztusban, illetve idén februárban sem tudott áttörni a bitcoin, így erős ellenállásnak számított az elmúlt időszakban.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés