A zöld átállás munkaerőpiaci vonatkozásai várhatóan többféle módon fognak jelentkezni, a tanulmány szerint három új változásra érdemes készülni:
- Új típusú munkahelyek jelennek meg, olyan foglalkozásokban, amelyek eddig talán nem is léteztek.
- Valószínűleg meglévő szakmák, munkahelyek szűnnek meg, különösen az olyan nagy kibocsátású tevékenységekben, mint a szén- és gázkitermelés.
- A zöld átállás az elvárt készségek megváltozásával is együtt jár majd - az építőipartól a divaton át, egészen a tudományos kutatás területéig.
Ezekre reagálnia kell az oktatásnak, például a képzések újragondolása segíthet abban, hogy a fiatal munkavállalók már az új igényeknek megfelelő készségeket tanulják meg. Arra is számítani lehet, hogy az átmenet eltérő lesz a világ más részein, így kapnak kiemelt szerepet a helyi gazdaságfejlesztési és vállalkozástámogatási programok, különösen a kis- és középvállalkozások számára. Ezekhez a programokhoz viszont az is kell, hogy egyértelműen definiálva legyenek a zöld munkahelyek, a tanulmány így becsléseket is bemutat a zöld munkahelyek arányáról a 30 OECD-országban.
A zöld átmenet hatása a helyi munkahelyekre és közösségekre
Helyi szinten másként alakulnak a munkahely-megszűnések és az újak kialakulása.
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés
2 223 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái