Szinten maradt a kihasználtság
A befektetők által leginkább figyelt kihasználtsági mutató még az előző negyedévben csökkent 98 százalékról 97 százalékra, és az idei év első három hónapjában is ezen a szinten maradt – ez egyébként megegyezik a tavalyi első negyedévben elért kihasználtsági szinttel.

2020 során részben a koronavírus járvány okozta gazdasági visszaesés, részben egyedi bérlői igények alapján a korábban tartósan magas kihasználtság 94 százalékra csökkent, 2021-ben azonban az elhúzódó válság ellenére is a kihasználtság ismét növekedni kezdett, 2022 második negyedévére 98 százalékot ért el. 2022. utolsó negyedévében az energiaárak drasztikus megugrása és a recessziós gazdasági környezet miatt néhány bérlő az irodahasználatát optimalizálva kisebb mértékben csökkentette terület igényét, azonban a kihasználtság mindössze 1 százalékkal csökkenve, továbbra is stabilan 97 százalékon áll.
A cég a kockázatok között viszont kiemelte, hogy egyes bérlők esetén felmerülhet, hogy a költségeik csökkentése érdekében kisebb területre tartanak igényt, mely trendet az irodapiacon várhatóan kialakuló túlkínálat tovább fokozhatja. Viszont a Graphisoft Parkban bérlő, nagyrészt technológia- és tudásalapú cégek esetében továbbra is a személyi jellegű költségek teszik ki az összköltség jelentős részét, így a bérleti díjak, és az energiaválság következtében megnövekedett közüzemi költségek a bérlők többségénél csak kisebb hányadot képviselnek a teljes költségstruktúrából. Emellett az energia világpiaci árának alakulása jelenleg kedvezőbb képet mutat, mint a megelőző negyedévekben, ezzel is csökkentve a bérlők terheit - írták a jelentésben.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!