Előfizetői tartalom

Csökkent a független biztosításközvetítők száma, de még így is növelni tudták a bevételüket

Folyamatosan csökken a független biztosításközvetítő vállalkozások száma, az összbevételük azonban így is növekedni tudott - derül ki az MNB frissen közzétett adataiból. Ez javarészt az új nem-életbiztosítási szerződések értékesítésének köszönhető, hiszen az árbevétel több mint kétharmadát ez a típus tette ki 2022-ben, míg az életbiztosításokból - főleg az egyszeri díjfizetésesből - egyre kevesebbet adtak el tavaly a közvetítők. 2022-ben és az azt megelőző évben is minden 100 forintnyi biztosítói díjbevételből közel 8 forint a független közvetítők zsebébe vándorolt.

Jól látszik az MNB statisztikáin, hogy a független biztosításközvetítői piacon működő cégek száma folyamatosan csökken: míg 2010-ben még 550 vállalkozás működött alkuszként vagy többes ügynökként az országban, 2022-ben már csak 373-an voltak adatszolgáltatásra kötelezve. Ez a 12 évvel ezelőtti értékhez képest mintegy 33%-os visszaesést jelent. A szolgáltatási kötelezettségét idén mindössze két vállalkozás nem teljesítette.

A vállalkozások mellett a biztosításközvetítő természetes személyek száma is csökkenő tendenciát mutat: a közvetítők létszáma 2010 és 2021 között mintegy 24%-kal esett vissza. Bár 2020-hez képest kevesebben lettek, továbbra is a függő ügynökök vannak a legtöbben, az alkuszok száma pedig évek óta 9000 körül mozog (a 2022-re vonatkozó adatokat az MNB még nem hozta nyilvánosságra).

A tavalyi évben összesen 111 milliárd forintnyi bruttó jutalékbevételt tudtak szerezni a független közvetítők, az életbiztosítások viszont ennek csupán kevesebb mint egyharmadát teszik ki. 2011-ben ez a két összeg még sokkal közelebb volt egymáshoz, az ábrán azonban jól látszik, hogy a nem-életbiztosításokon szerzett jutalékbevétel jelentősen emelkedett, miközben az életbiztosításoké az elmúlt 11 évben gyakorlatilag ugyanakkora maradt. 2022-ben az összes jutalékbevétel 7,7%-kal volt több, mint az azt megelőző évben. A független közvetítők az előző évben a teljes biztosítási szektor 1428 milliárd forintos díjbevételének mintegy 7,8%-át tudták megszerezni, ez az arány tavaly óta nem változott. Ez azt jelenti, hogy 2021-ben és 2022-ben is minden 100 forintnyi biztosítónak befizetett díjból közel 8 forint végül a független közvetítőkhöz került.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés