nvidia
Üzlet

Elszabadult az Nvidia, sok részvényt magával rántott

Portfolio
Nem sok mindennek lehetett örülni az elmúlt napokban a tőzsdéken, hiszen az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos feszültség rányomta a bélyegét a piaci hangulatra, azonban a tegnapi amerikai piaczárás után olyan előrejelzéssel rukkolt elő az Nvidia, amely a szélesebb részvénypiacon is ralit indított el.

Amióta az OpenAI elérhetővé tette a ChatGPT-t, szinte minden a mesterséges intelligencia körül forog, a világ legnagyobb cégei sorra jelentik be a különböző fejlesztéseket, és a szemmel láthatóan a tőzsdéken is nagyobb népszerűségnek örvendenek az elmúlt hónapokban azok a cégek, amelyek piacvezetők lehetnek a mesterséges intelligencia termékekbe vagy szolgáltatásokba való intergrálásában.

Pont egy ilyen a cég az Nvidia, amely a mesterséges intelligencia szoftverek létrehozásához és működtetéséhez szükséges eszközök egyik vezető szolgáltatója. Ráadásul a tegnapi gyorsjelentésben olyan várakozásokat fogalmazott meg a cég, amely az elemző legmerészebb elképzeléseit is túlszárnyalta: a július végével záruló pénzügyi negyedévben a bevétel 11 milliárd dollár lehet, miközben az elemzők átlagosan 7,2 milliárd dollárral számoltak. Vagyis a cégvezetés bemondott egy 53 százalékkal magasabb számot, mint amire számítani lehetett.

A bivalyerős előrejelzést követően elszállt az Nvidia részvényárfolyama,

a mai nyitás után 24,3 százalékos pluszban van a jegyzés, ami egyben azt is jelenti, hogy történelmi csúcson nyitott.

A cég piaci értéke ezzel durván 170 milliárd dollárral 944 milliárd dollárra nőtt, ezzel jelenleg a 6. legértékesebb cég a világon. Ha úgy nézzük, ez az egy napi növekedés több, mint az Intel vagy a Qualcomm teljes piaci értéke - mindkét a cég az Nvidia versenytársa.

nvidia0525

Az Nvidia szárnyalása a napok óta uralkodó gyenge piaci hangulatot is próbálja megtörni, hiszen a befektetők más vállalatok részvényeire is rávetették magukat, amelyek tevékenysége részben vagy egészben köthető mesterséges intelligencia fejlesztésekhez. A tech részvények mai erejét mutatja az is, hogy az USA-ban a leginkább figyelt tech-túlsúlyos index, a Nasdaq 1,4 százalékos pluszban van, miközben a Dow 0,1 százalékot esett. 

Az Nvidia egyik legközelebbi versenytársának számító AMD (szintén chipgyártó) árfolyama 8,9 százalékos pluszban van ma.

amd0525

Európában az ASML árfolyama 4,5 százalékot emelkedett ma.

asml

Persze minden érmének két oldala van, az Intel - amely a befektetők szerint lemaradásban van a mesterséges intelligenciára való átállásban - 5,9 százalékot esett a mai kereskedésben.

intel

A legnagyobb technológiai cégek közül, amelyek szintén szorosan kapcsolódnak a mesterséges intelligenciához, a Microsoft árfolyama 3,1 százalékos pluszban van,

msft0525

míg az Alphabet (Google) 2,1 százalékot emelkedett.

google0515

Címlapkép: Smith Collection/Gado/Getty Images

Ukrajna Gabona Haboru Export Importtilalom
olaf scholz g7 globális minimumadó
Ukrán zászló
európai unió, európai bizottság, eu, brüsszel
Kapaszkodik vissza a forint a mélypontról, 1,25 közelébe esett a dollár
csatorna
dél-afrika
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken