Újabb fekete nap az amerikai tőzsdéken
Üzlet

Ralizott a magyar tőzsde, vegyes zárás a tengerentúlon

Portfolio
Régen látott esést szenvedtek el tegnap az európai tőzsdék, és az amerikai piacokon is rossz hangulat uralkodott, miután a befektetők egyre idegesebbek az amerikai adósságplafon kérdése miatt. A feleknek június 1-ig kellene megállapodnia, viszont az elmúlt napokban nem sok arra utaló jel érkezett, hogy jól haladnának a tárgyalások. A tegnapi esés után ma már inkább a megnyugvás jelei látszanak a piacon, bár Európában így is vegyesek a mozgások, miközben a magyar tőzsde felülteljesítő. A nemzetközi hangulatot némiképp javította az Nvidia várakozásokat meghaladó gyorsjelentése, melynek hatására nem csak a chipgyártó cég részvényeinek árfolyama, hanem a szektortársak is kilőttek.

Vegyesen zártak az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak a fő amerikai részvényindexek: míg az S&P 500 közel 0,9, a Nasdaq pedig 1,7 százalékos pluszban végzett, addig a Dow Jones 0,1 százalékot esett a nap folyamán.

MicrosoftTeams-image (25)
MicrosoftTeams-image (26)

Kitart a trend a tengerentúli tőzsdéken

A vezető amerikai részvényindexek közül mind az S&P, mind a Nasdaq tovább emelkedett: előbbi 1, utóbbi 1,8 százalékos pluszban van. A Dow Jones a zárás felé közeledve kicsit javított: jelenleg a néhány század százalékos mínusz környékén mozog.

MicrosoftTeams-image (22)
MicrosoftTeams-image (23)

Továbbra is az Nvidia és az adósságplafon mozgatja az amerikai piacot

A vezető amerikai tőzsdéken a nyitás óta érdemben nem változott a helyzet: a vezető részvényindexek közül az S&P 0,8, a Nasdaq 1,8 százalékos pluszban van. E két indexet az Nvidia gyorsjelentése indította be, amely húz fel más technológiai részvényeket is. A Dow Jones viszont esik, 0,2 százalékos mínuszban van, részben azért, mert a Fitch Ratings közölte, hogy az Egyesült Államok AAA adósbesorolását negatív hitelminősítői figyelőlistára helyezte az adósságplafonnal kapcsolatos tárgyalásokra való tekintettel.

MicrosoftTeams-image (19)
MicrosoftTeams-image (20)

Ralizott a magyar tőzsde

Miközben az európai tőzsdéken javarészt iránykereséssel telt a nap, a magyar piac jelentős emelkedéssel tudta zárni a csütörtöki kereskedést.

Tovább a cikkhez

Elszabadult az Nvidia, sok részvényt magával rántott

Nem sok mindennek lehetett örülni az elmúlt napokban a tőzsdéken, hiszen az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos feszültség rányomta a bélyegét a piaci hangulatra, azonban a tegnapi amerikai piaczárás után olyan előrejelzéssel rukkolt elő az Nvidia, amely a szélesebb részvénypiacon is ralit indított el. Persze a nap sztárja továbbra is az Nvidia, hiszen egy nap alatt akkorát nőtt a cég piaci értéke, amire eddig egyetlen tőzsdei cég történetében sem volt példa.

Tovább a cikkhez

Vegyes nyitás az USA-ban

Felemás nyitást láttunk az Egyesült Államok tőzsdéin, az Nvidia legfrissebb gyorsjelentése ralit indított a technológiai részvényekben, ami az S&P 500 és a Nasdaq emelkedésében is megmutatkozik, előbbi 0,6 százalékos, utóbbi 1,4 százalékos pluszban nyitott. Ezzel szemben viszont a Dow 0,2 százalékos mínuszban van, részben azért, mert a Fitch Ratings közölte, hogy az Egyesült Államok AAA adósbesorolását negatív hitelminősítői figyelőlistára helyezte az adósságplafonnal kapcsolatos tárgyalásokra való tekitettel.

spx05255

Itt a Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciójának eredménye

Ahogy tegnap is beszámoltunk róla, a Magyar Telekom a 2023. május 5-én közzétett rendkívüli tájékoztatásával összhangban a mai napon részvény-visszavásárlási aukciót tartott, melyre való tekintettel 10 órától felfüggesztették ma a részvények kereskedését. A társaság ma délután közzétette az aukció eredményét.

Tovább a cikkhez

Több mint 160 millió forintért vett tegnap saját részvényeket a Richter

Ismét vette saját részvényeit a Richter, így a részvény-visszavásárlási program indulása óta már közel 3,4 milliárd forintot költött.

Tovább a cikkhez

Élen a magyar tőzsde

Az európai porond élére került délutánra a magyar tőzsde, miközben a szélesebb a piacot nézve inkább csak felemás mozgásokat lehet látni. A hangulatot a negatív oldalról befolyásolta az adósságplafonnal kapcsolatos feszültség mellett a hír, hogy a második becslésben lefelé módosították az idei első negyedéves német GDP-adatot, amely így az első becslésben közölt stagnálás helyett visszaesést mutatott. Mivel a tavalyi év negyedik negyedévében is visszaesett a gazdaság, Németország recesszióba került.

Megvan az OTP friss kötvényeinek minősítése

Bevezették az OTP frissen kibocsátott kötvényeit a Luxembourgi Értéktőzsdére, emellett megvan a papírok hitelminősítése is - jelentette be az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közleményben.

Tovább a cikkhez

Felülteljesítő a magyar tőzsde

Az európai tőzsdék igyekeznek magukhoz térni a március óta elszenvedett legsúlyosabb kétnapos eladási hullám után. Ugyan az amerikai adósságplafon körüli patthelyzet és a globális gazdasági lassulással kapcsolatos aggodalmak továbbra is rányomják a bélyegüket a hangulatra, a kedvező vállalati eredményekből fakadó optimizmus segített enyhíteni a nyomást.

Több régiós tőzsdével együtt a magyar börze is felülteljesítő ma, hiszen a BUX értéke 0,8 százalékkal került feljebb. Első ránézésre ez furcsa lehet, hiszen a magyar tőzsde zászlóshajójának számító OTP 1,3 százalékos mínuszban, azonban ez a mai szelvényvágás eredménye.

Lendületben a magyar tőzsde, miközben Európa próbálja összeszedni magát

Régen látott esést szenvedtek el tegnap az európai tőzsdék, és az amerikai piacokon rossz hangulat uralkodott, miután a befektetők egyre idegesebbek az amerikai adósságplafon kérdése miatt. A feleknek június 1-ig kellene megállapodnia, viszont az elmúlt napokban nem sok arra utaló jel érkezett, hogy jól haladnának a tárgyalások. A tegnapi esés után ma az ázsiai piacokon továbbra is rossz hangulat uralkodott, és Európában is kisebb esés látszik, viszont a magyar tőzsde felülteljesítő.

Tovább a cikkhez

Brutális, amit a mesterséges intelligencia művel a tőzsdével - Megszületett a legújabb sztár

A mesterséges intelligencia térhódításának egyik legnagyobb nyertese nem is egy AI-fejlesztő, hanem egy félvezetőgyártó, az Nvidia ugyanis pont oda pozícionálja magát, ahol a legnagyobb robbanás van. A cég a mesterséges intelligencia szoftverek képzéséhez szükséges komponensek vezető szolgáltatója, és most éppen akkora megrendeléseket látnak maguk előtt, amekkorára ők sem számítottak. A cég piaci értéke ma olyan nagyot emelkedhet, amire korábban nem volt példa, csak ma 25 OTP-nyivel nőhet az értéke, ezzel nagyon közel kerül ahhoz, hogy bekerüljön az ezermilliárd dolláros cégek közé.

Tovább a cikkhez

Megint romlik a hangulat

Nem telt el sok a nyitás óta, viszont a tőzsdéken ismét hangulatromlás látszik. Ugyan a magyar tőzsde reggeli emelkedése továbbra is kitart, a vezető nyugat-európai piacok a nyitástól távolodva egyre lejjebb kerülnek.

Kis esés Európában

A tegnapi eséshez képest jóval kisebb elmozdulások látszanak ma az európai tőzsdéken, de alapvetően ma is inkább lefelé mutat az irány: a DAX 0,1 százalékot gyengült, a CAC 0,2 százalékot esett, a FTSE 100 pedig 0,4 százalékkal került lejjebb. A milánói börze is lejjebb került 0,2 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 0,4 százalékot esett.

dax0525

Felpattant a magyar tőzsde

Tegnap a magyar tőzsde európai társaival együtt esett, ma azonban szemmel láthatóan javult a hangulat, és a BUX is felpattant.

Tovább a cikkhez

Elköltözik a PannErgy

Péntektől megváltozik a PannErgy központi irodájának székhelye - közölte a vállalat a BÉT honlapján közzétett közleményben.

Tovább a cikkhez

Brutális rali a tőzsdéken: itt az AI-forradalom egyik legnagyobb nyertese

Az AI-részvények szerdán a tőzsdezárás utáni kereskedésben nagyot emelkedtek, közel 300 milliárd dollárral nőtt az AI-vállalatok piaci kapitalizációja, miután a chipgyártó Nvidia erős bevételnövekedést prognosztizált, és közölte, hogy a megugró kereslet kielégítése érdekében növeli a mesterséges intelligencia chipek gyártását - számolt be a Reuters.

Tovább a cikkhez

Ma már osztalékszelvény nélkül forog az OTP részvénye

Ahogy a Portfolio beszámolt róla, tegnap volt az utolsó nap, amikor a 2022-es év eredménye után járó osztalékért lehetett OTP-részvényt vásárolni, ma pedig már osztalékszelvény nélkül forognak a papírok.

Tovább a cikkhez

Iránykereséssel indulhat a nap

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,8 százalék mínuszban zárt, a S&P 500 0,7 százalékkal került lejjebb, míg a Nasdaq 0,5 százalékot esett.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,31 százalékkal került feljebb, a Hang Seng 2,52 százalékos mínuszban áll, míg a CSI 300 1,35 százalékos pluszban áll.
  • Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,19 százalékot emelkedhet, a CAC 0,4 százalék mínuszban nyithat, míg a FTSE 0,01 százalékkal kerülhet lejjebb.
  • Vegyes nyitás várható az amerikai tőzsdéken a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. A Dow Jones 0,22 százalékot eshet, a S&P 500 0,39 százalékkal kerülhet feljebb, míg a Nasdaq 1,33 százalék pluszban nyithat.

Mi várható makro fronton?

Ma demográfiai adatok érkeznek Magyarországon, emellett jön a német GDP-adat második becslése az első negyedévből, és USA gazdaságának első negyedéves adatának felülvizsgálatát is közlik.

2023. május 22-28. makronaptár
Magyar makrogazdaság
május 23. kedd 11:00 PM Részletes ÁHT ápr.
május 23. kedd 14:00 MNB Kamatdöntés  
május 23. kedd 15:00 MNB Közlemény  
május 23. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
május 24. szerda 8:30 KSH Keresetek márc.
május 25. csütörtök 8:30 KSH Népmozgalom ápr.
május 26. péntek 8:30 KSH Munkanélküliség ápr.
Nemzetközi makrogazdaság
május 22. hétfő 3:15 Kína Kamatdöntés  
május 22. hétfő 16:00 EU Fogyasztói hangulat máj.
május 23. kedd 9:15 Franciao. BMI máj.
május 23. kedd 9:30 Németo. BMI máj.
május 23. kedd 10:00 EU BMI máj.
május 23. kedd 10:30 UK BMI máj.
május 23. kedd 15:45 USA BMI máj.
május 23. kedd 16:00 USA Újlakás-eladások máj.
május 24. szerda 8:00 UK Infláció ápr.
május 24. szerda 10:00 Németo. Ifo-index máj.
május 24. szerda 20:00 USA Fed-jegyzőkönyv  
május 25. csütörtök 8:00 Németo. GDP (második becslés) Q1
május 25. csütörtök 14:30 USA GDP (második becslés) Q1
május 26. péntek 8:00 UK Kiskereskedelem ápr.
május 26. péntek 14:30 USA PCE-infláció ápr.
május 26. péntek 14:30 USA Tartós javak rendelésállománya ápr.
Forrás: Portfolio-gyűjtés        

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 24,4 százalékos elmozdulással a Nasdaq index áll az élen, a sereghajtó 3,4 százalékos eséssel a Hang Seng index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 27,3 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 0,8 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 8,5 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 32 799,92 -0,8% -1,9% -3,2% -1,0% 2,7% 32,2%
S&P 500 4 115,24 -0,7% -1,0% -0,5% 7,2% 4,4% 50,9%
Nasdaq 13 604,48 -0,5% 0,1% 4,9% 24,4% 15,6% 95,8%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 30 682,68 -0,9% 2,0% 7,3% 17,6% 14,7% 36,8%
Hang Seng 19 115,93 -1,6% -2,3% -4,2% -3,4% -5,0% -37,9%
CSI 300 3 859,09 -1,4% -2,6% -3,1% -0,3% -2,5% 0,8%
Európai részvényindexek              
DAX 15 842,13 -1,9% -0,7% -0,1% 13,8% 13,8% 23,2%
CAC 7 253,46 -1,7% -2,0% -4,2% 12,0% 16,0% 30,7%
FTSE 7 627,1 -1,7% -1,2% -3,6% 2,4% 1,9% -1,2%
FTSE MIB 26 524,54 -2,4% -2,5% -3,7% 11,9% 11,1% 16,6%
IBEX 9 163,5 -1,1% -0,5% -2,6% 11,4% 6,2% -8,3%
Régiós részvényindexek              
BUX 46 303,67 -0,4% 1,0% 6,0% 5,7% 7,7% 29,0%
ATX 3 118,12 -2,1% -0,7% -4,3% -0,3% -4,4% -9,2%
PX 1 317,25 -0,2% -1,7% -6,9% 9,6% 0,7% 19,4%
WIG20 64 116,96 -2,0% 0,9% 2,4% 11,6% 13,5% 10,2%
Magyar blue chipek              
OTP 11 020 -1,2% 1,4% 11,6% 9,0% 7,0% 5,7%
Mol 2 772 -0,2% -0,4% 4,7% 6,5% -3,5% 6,9%
Richter 8 230 0,4% 2,1% 2,0% -0,8% 11,5% 55,3%
Magyar Telekom 431,5 0,6% 1,6% 1,5% 27,3% 3,0% 3,2%
Nyersanyagok              
WTI 74,19 1,8% 1,9% -5,7% -7,5% -33,9% 4,9%
Brent 76,86 0,0% -0,2% -7,1% -9,5% -32,5% -2,8%
Arany 1 969,12 0,1% -0,6% -0,8% 8,5% 5,5% 50,9%
Ezüst 23,16 -1,2% -2,2% -7,9% -2,5% 4,6% 39,2%
Devizák              
EURHUF 372,2500 -1,1% 0,5% -0,9% -7,0% -2,9% 16,5%
USDHUF 345,8769 -1,0% 1,1% 1,6% -7,8% -3,2% 27,0%
GBPHUF 428,3701 -1,0% 0,6% 0,8% -5,2% -4,2% 17,5%
EURUSD 1,0763 -0,1% -0,5% -2,4% 0,8% 0,3% -8,2%
USDJPY 138,5800 0,0% 0,8% 3,1% 4,0% 9,5% 27,1%
GBPUSD 1,2366 -0,5% -0,8% -0,8% 2,8% -1,3% -7,5%
Kriptovaluták              
Bitcoin 26 325 -3,3% -3,9% -4,3% 58,6% -11,2% 247,0%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 3,75 0,8% 4,6% 6,8% -2,2% 35,3% 25,8%
10 éves német állampapírhozam 2,45 -0,6% 4,9% -1,6% -4,3% 156,9% 423,0%
10 éves magyar állampapírhozam 8,04 0,2% 2,7% -1,5% -13,1% 14,7% 156,9%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Shutterstock

Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken
Fiatal nő befektetés számolás
Európai Tanács
olaj
koszovó
Szudán
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken