koronavírus korlátozás vendéglátó getty stock
Üzlet

Tömegével zárnak be a magyar vendéglátóhelyek: nagy a baj?

Portfolio
Komoly bezárási hullám futott végig a magyar vendéglátásban, ezt már a KSH adatai is alátámasztják. Mint kiderült, bő 10 év óta először 40 ezer alá csökkent a kereskedelmi vendéglátóhelyek (azaz pl. éttermek, büfék, kocsmák) száma az országban. A szállások is megsínylették a rezsiemelést, sokan a téli időszakban inkább ki sem nyitottak – írja a Pénzcentrum.

2021 végéhez képest 1445 üzlet tűnt el a statisztikából, ami az összes kereskedelmi vendéglátóegység 3,5 százaléka. Az egy év alatt bezárt egységek 53,1 százaléka úgynevezett "italüzlet, kávézó, zenés-táncos szórakozóhely" volt, 42,3 százalék "étterem, büfé. gyorsétterem" kategóriába tartozott, a maradék pedig cukrászda volt.

Mindez azt jelenti, hogy

egy év alatt a hazai éttermek, büfék mintegy 2,57 százaléka húzta le a rolót, a cukrászdák 1,67 százaléka tűnt el,

míg italüzlet-kávézó-szórakozóhely kategóriában tavaly év végén 5,73 százalékkal működött kevesebb egység, mint egy évvel korábban.

A vendéglátósok helyzetén az sem segített sokat, hogy a KSH adatai szerint 2022-ben összességében 22,4 százalékkal volt magasabb a kereskedelmi egységek forgalma a tavalyinál. Eközben 2022-ben a fogyasztói árak átlagosan 14,5 százalékkal nőttek, ezen belül a legnagyobb mértékben a vendéglátó vállalkozások szempontjából hangsúlyos élelmiszerek drágultak, 26,0 százalékkal. És erre jöttek még rá a megemelkedett rezsiköltségek.

2021-hez képest a vendéglátói forgalom is jelentősen átalakult a KSH számai szerint: mint kiderült, 2022-ben kevesebbet tettek ki a nagy egészből az ételek, a vendégek inkább az alkoholos és alkoholmentes italok irányába tolódtak el, és a kávé felé.

A KSH adataiból kiderült az is, hogy a szálláshelyek is igencsak megszenvedték az elmúlt egy évet: összességében

11,5 százalékkal kevesebb kereskedelmi szálláshely működött Magyarországon idén márciusban, mint 2021 azonos hónapjábaN

- a statisztikai hivatal akkor tekinti működőnek az egyes egységeket, ha volt az adott hónapokban vendégforgalom.

A legnagyobb csökkenés az úgynevezett közösségi szálláshelyeknél volt, majdnem 29 százalékkal üzemelt kevesebb márciusban, mint egy évvel korábban. Az üdülőháztelepeknél 16,5 százalékkal kevesebbet regisztráltak, panzióból 14,6 százalékkal működött kevesebb. Legkevésbé a szállodákat érintette a bezárási hullám (-4,2%), viszont ami érdekes, hogy kempingekből több üzemelt idén márciusban, mint egy évvel korábban - ez vélhetően az enyhe télnek is betudható.

Címlapkép: Getty Images

Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken
Európai Tanács
olaj
koszovó
Szudán
Ukrajna Gabona Haboru Export Importtilalom
olaf scholz g7 globális minimumadó
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken