Portfolio signature

Érkezik a hónap legjobban várt adata - Mi jöhet a tőzsdéken?

Magyar idő szerint 14 óra 30 perckor kerülnek publikálásra a legfrissebb, júliusi fogyasztói árindex (CPI) adatok az Egyesült Államokban. A mostani közlésnek pedig nem csak a Fed soron következő, szeptember végi kamatdöntő ülése miatt lehet jelenősége, ugyanis augusztus végén kerül megrendezésre az amerikai jegybank éves konferenciája Jackon Hole-ban, ahol Jerome Powell Fed-elnök is megszólal majd. Éppen ezért megnéztük, hogy hogyan alakulhatott az árnövekedés üteme Amerikában az év hetedik hónapjában, és hogy milyen hatásai lehetnek a közlésnek a tőzsdékre nézve.

Emelkedhetett az infláció

Az előzetes várakozások szerint a júniusi 3,1 százalékos érték után júliusban 3,3 százalékos lehetett éves alapon a fogyasztói árak növekedése, havi szinten pedig 0,2 százalékkal drágulhatott az élet az Egyesült Államokban. 

A maginfláció pedig az elemzői konszenzus szerint nem változhatott a júniusi 4,8 százalékos értékhez viszonyítva.

A mai adatoknak a Jacksone Hole-i konferencián elhangzó iránymutatások mellett pedig a Fed szeptember végi kamatdöntése szempontjából is jelentősége lesz, különösen azért, mert

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést! Használd a KARÁCSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat! Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!

További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés