bika
Üzlet

Egy százalék feletti mínuszban zártak az amerikai piacok

Portfolio
Reggel Ázsiában emelkedtek a tőzsdék, ezt követően pedig Európában is pluszban nyitottak, mégis mínuszban zártak a vezető részvényindexek, ezt követően pedig Amerikában is estek a tőzsdék, és végül méretes mínuszban fejezték be a napot.

A reggel látott hangulatjavuláshoz hozzájárult, hogy tegnap az Nvidia második negyedéves számai jócskán felülmúlták a várakozásokat.

Méretes mínuszban zártak az amerikai indexek

Minden amerikai index mínuszban zárt, biztos, ami biztos: Jerome Powell jegybankelnök holnap piacnyitás után nemsokkal tartja Jackson Hole-i beszédét, amelytől úgy látszik, tartanak a befektetők. Hiába az Nvidia bődületes számai, ez sem mentette meg a napot.

A Dow Jones 1%-ot, az S&P500 ennél többet, 1,4%-ot esett, a Nasdaq pedig ma 1,9%-kal került lejjebb.

Megszólalt a Fed döntéshozója: Eleget tettünk már, nincs szükség további kamatemelésre

A philadelphiai jegybank elnöke, Patrick Harker csütörtökön kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az amerikai jegybanknak ismét kamatemelésre lenne szüksége, és azt javasolta, hogy a jelenlegi monetáris politika az év hátralévő részében maradjon változatlan. 

Tovább a cikkhez

Megint baj van a botrányos gépekkel, esik a Boeing

A Boeing részvényei csütörtökön 4%-ot estek a korai kereskedésben, miután a vállalat figyelmeztetett, hogy a 737 MAX repülőgépek leszállítása késhet a fő beszállító, a Spirit AeroSystems újabb minőségi problémája miatt - írja a Reuters.

Tovább a cikkhez

Esésben Amerika

Mínuszban állnak az amerikai indexek, a holnap Jackson Hole-i beszédre eladással készülnek a kereskedők. A Dow 0,5%-ot esett, az SPX 0,6%-os, a Nasdaq 0,9%-os mínuszban van.

Vegyesen zártak a kontinens vezető börzéi

A vezető európai részvényindexek közül a DAX 0,6, a CAC pedig 0,4 százalékos mínuszban zárta a napot. A FTSE ezzel szemben pedig 0,2 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

dax0824

Lefordult Amerika

A Nasdaq 1, az S&P 500 0,5, a Dow pedig 0,3 százalékos mínuszban van.

sp5000824

Kis pluszok

A nyitást követően a Dow és a Nasdaq 0,2, az SP 500 pedig 0,1 százalékos pluszban van.

dow0824

Megindultak lefelé a tőzsdék augusztusban – Van ok a pánikra?

Ugyan a hazai piacon nem panaszkodhatnak a befektetők a tőzsde augusztusi teljesítményére, hiszen rekordokat döntött a BUX, azonban a nemzetközi piacokon hagyott kivetni valót maga után a vezető indexek teljesítménye. A nemzetközi fókusz természetesen elsősorban az USA-n van, ahol részben a kötvényhozamok emelkedése helyezte nyomás alá a részvénypiacot, de a szezonális augusztusi gyengeség is úgy tűnik, hogy közrejátszott. A nagy kérdés viszont arról szól, hogy a mostani esés egy nagyobb lefordulás kezdete, vagy csak korrekció az év eleje óta szinte töretlenül tartó raliban. Ezzel kapcsolatban gyűjtöttük össze néhány neves Wall Street-i elemző véleményét.

Tovább a cikkhez

Három és fél éves csúcson a Magyar Telekom

A Magyar Telekom részvényei áttörték az elmúlt évek legmeghatározóbb ellenállását a 440 forintos szinteken, a mai 2,6 százalékos emelkedéssel pedig 2020 február óta nem látott szintre emelkedtek a vállalat papírjai.

mtelekom0824

Vegyes mozgások várhatóak Amerikában

A határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint a Nasdaq 1,1, az S&P 500 pedig fél százalékos pluszban nyithat. Ezzel szemben a Dow kisebb 0,1 százalékos mínuszban kezdheti a napot.

A Magyar Telekom húzza a BUX-ot

A kereskedési idő felénél a Richter kivételével az összes hazai blue chip emelkedik, legnagyobb mértékben pedig a Magyar Telekom papírjai emelkedtek a nap eddigi részében. A hazai midcapek közül kiemelendő a Rába. A tegnapi második negyedéves gyorsjelentést követően a délelőtti órákban már 30 százalék körüli pluszban is voltak a vállalat részvényei.

Tovább a cikkhez

Olvadnak a pluszok

A reggeli nyitást követően még 0,8-1 százalék körüli volt az emelkedés a vezető európai tőzsdéken, a déli órákra azonban a CAC már csak 0,2, a DAX és a FTSE pedig egyaránt 0,1 százalékos pluszban vannak.

dax0824

A Rába a nap sztárja a magyar tőzsdén

A szerdai piaczárást követően közzétette második negyedéves gyorsjelentését a Rába. Az időszak során a vállalat mintegy 19,7 milliárd forintos árbevételt ért el, ami az elmúlt 20 legmagasabb második negyedéves eredménye. Az árbevétel mellett pedig a profitabilitás is nőtt, annak ellenére, hogy a vállalatnak még mindig magas beszerzési árakkal, valamint folyamatosan növekvő munkaerő költségekkel kell megküzdenie. Az eredmények is azt igazolják, hogy a vállalalat reorganizációs törekvései működnek, ennek megfelelően pedig a befektetők érdeklődését is felkeltette a Rába, olyannyira, hogy csütörtökön a reggeli piacnyitást követően már közel 30 százalékos pluszban is voltak a vállalat részvényei.

Tovább a cikkhez

Erős nyitás Európában

A nyitást követően a vezető európai részvényindexek közül a CAC 1, a DAX 0,8, a FTSE pedig 0,6 százalékos pluszban van.

dax0824

Tépik a Rábát, ismét emelkedik az Opus a tegnapi zuhanás után

A nyitást követően kisebb pluszban van a magyar tőzsde, a blue chipek közül a Magyar Telekom és a Mol is pluszban van. A Rába a meggyőző negyedéves számok publikálását követően a legjobban teljesítők között van, és a tegnapi zuhanást követően az Opus részvényei is emelkednek.

Tovább a cikkhez

Már pluszban az Opus

A nyitást követően még közel 5 százalékos mínuszban is volt az Opus, mostanra azonban már 8,7 százalékos emelkedésben vannak a vállalat papírjai.

opus

Ma is zuhan az Opus

Az Opus részvényei ma reggel már 4,5 százalékos mínuszban vannak. A mostani eséssel pedig már közel 35 százalékot estek a vállalat részvényei a keddi 437,5 forintos napon belüli csúcshoz viszonyítva.

OPUS0824

Tépik a Rábát

A nyitást követően a Rába részvényei 6,5 százalékos pluszban vannak, miután a vállalat tegnap igencsak erős számokat közölt a piaczárást követően.

rába0824

Nem tud hibázni az AI-forradalom zászlóshajója

Nagy várakozások előzték meg az Nvidia szerda esti gyorsjelentését, hiszen a piac azzal számolt, hogyha az eredmények erősek lesznek, az további muníciót adhat a tech cégek által vezérelt részvénypiaci ralinak. Az eredmények végül nem okoztak csalódást, sőt, úgy látszik, hogy a mesterséges intelligencia berobbanásának valóban az Nvidia az egyik legnagyobb nyertese, hiszen a várakozásokat messze meghaladó árbevétel, és profitszámokat közölt a cég. A vállalat ráadásul a folyó negyedévre is olyan előrejelzéssel rukkolt elő, ami alaposan meglepte az elemzőket.

Tovább a cikkhez

Meghalt a magyar származású tőzsdemágus, Laszlo Birinyi

79 évesen korában elhunyt Laszlo Birinyi (Birinyi László), az a befektetési szakember, aki a pénzmozgások és -áramlások felhasználásával elemezte a részvények várható mozgását – számol be a hírről a Bloomberg.

Tovább a cikkhez

Kilőtt az Nvidia az árfolyama

A tegnap piaczárást követően tetette közzé második negyedéves jelentését az Nvidia, a főbb számok pedig az alábbiak szerint alakultak:

  • A korrigált bevétel a második negyedévben 13,51 milliárd dollár volt, szemben a 11,22 milliárd dolláros becslésekkel.
  • A cég a harmadik negyedéves bevételét mintegy 16 milliárd dollárra prognosztizálja, plusz-mínusz 2 százalék. A Refinitiv által megkérdezett elemzők átlagosan 12,61 milliárd dollárra számítottak.
  • Az egyedi tételek nélkül számolva a vállalat részvényenként 2,70 dolláros nyereséget termelt a második negyedévben, szemben a Refinitiv által végzett elemzői konszenzusban szereplő 2,09 dolláros becslésekkel.

Továbbá a cég bejelentett egy 25 milliárd dolláros részvényvisszavásárlási programot is.

Egyértelmű az is, hogy a chipgyártó továbbra is az egyik legnagyobb nyertese mesterséges intelligencia által vezérelt technológiai ralinak, és úgy tűnik, hogy a befektetők arra fogadnak, hogy az Nvidia lesz a mesterséges intelligencia fellendülésének fő haszonélvezője.

Hogy mennyire dominálja a szektort a társaság, jól jelzi, hogy elemzők becslése szerint az Nvidia AI-chipjei iránti kereslet legalább 50%-kal meghaladja a társaság által gyártható kínálatot, és nagyon valószínű, hogy ez az egyensúlyhiány a következő negyedévekben is fennmarad.

Ezt követően a kereskedés utáni órákban a vállalat részvényei mintegy 12 százalékot emelkedtek.

nvidia0824

Jó hangulatban indulhat a nap Európában

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,5 százalék pluszban zárt, a S&P 500 1,1 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 1,6 százalékot emelkedett.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel emelkedés látszik, a Nikkei 0,79 százalékos pluszban van, a Hang Seng 2,14 százalékkal került feljebb, míg a CSI 300 1,66 százalékot emelkedett.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,84 százalékot emelkedhet, a CAC 1 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,6 százalék pluszban nyithat.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,15 százalékot emelkedhet, a S&P 500 0,74 százalék pluszban nyithat, míg a Nasdaq 1,29 százalékkal kerülhet feljebb.

Mi várható makro fronton?

A KSH ma reggel a keresetek és a népmozgalom friss adatait teszi közzé, míg az adósságkezelő délelőtt kötvényaukciót tart. Közben megjelenik az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, Amerikában pedig a tartós fogyasztási cikkek rendelésállományának statisztikája. Magyar idő szerint délután kezdődik a Fed szokásos éves konferenciája Jackson Hole-ban, melyen főleg pénteken pörögnek majd fel az események.

2023. augusztus 21-27. makronaptár
Magyar makrogazdaság
augusztus 22. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
augusztus 23. szerda 11:30 ÁKK 6 hónapos dkj aukció  
augusztus 24. csütörtök 8:30 KSH Keresetek jún.
augusztus 24. csütörtök 8:30 KSH Népmozgalom júl.
augusztus 24. csütörtök 11:30 ÁKK Kötvényaukció  
augusztus 25. péntek 8:30 KSH Foglalkoztatás júl.
augusztus 25. péntek 8:30 KSH Munkanélküliség júl.
Nemzetközi makrogazdaság
augusztus 21. hétfő 3:15 Kína Kamatdöntés  
augusztus 21. hétfő 8:00 Németo. Ipari termelői árak júl.
augusztus 23. szerda 9:15 Franciao. Előzetes bmi aug.
augusztus 23. szerda 9:30 Németo. Előzetes bmi aug.
augusztus 23. szerda 10:00 EU Előzetes bmi aug.
augusztus 23. szerda 15:45 USA Előzetes bmi aug.
augusztus 24. csütörtök 13:30 EU EKB jegyzőkönyv  
augusztus 24. csütörtök 14:30 USA Tartós fogyasztási cikkek rendelése júl.
augusztus 24. csütörtök 16:00 USA Jackson Hole konferencia  
augusztus 25. péntek 8:00 Németo. GDP Q2
augusztus 25. péntek 10:00 Németo. IFO hangulatindex aug.
Forrás: Portfolio-gyűjtés        

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 38,5 százalékos elmozdulással a Nasdaq index áll az élen, a sereghajtó 9,8 százalékos eséssel a Hang Seng index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban az OTP részvénye teljesített 42,2 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 5,1 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 5,6 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 34 472,98 0,5% -0,8% -2,1% 4,0% 4,8% 34,4%
S&P 500 4 436,01 1,1% 0,7% -2,2% 15,5% 7,4% 55,3%
Nasdaq 15 148,06 1,6% 1,8% -1,8% 38,5% 17,6% 104,3%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 32 010,26 0,5% 0,8% -0,9% 22,7% 12,5% 42,8%
Hang Seng 17 845,92 0,3% -2,6% -6,4% -9,8% -8,5% -35,8%
CSI 300 3 696,63 -1,6% -3,2% -3,3% -4,5% -11,2% 11,3%
Európai részvényindexek              
DAX 15 728,41 0,1% -0,4% -2,8% 13,0% 19,2% 27,2%
CAC 7 246,62 0,1% -0,2% -2,5% 11,9% 13,9% 33,7%
FTSE 7 320,53 0,7% -0,5% -4,5% -1,8% -2,2% -3,2%
FTSE MIB 28 233,8 0,2% 0,2% -2,2% 19,1% 26,2% 37,0%
IBEX 9 315,6 0,0% -0,4% -2,7% 13,2% 13,2% -2,6%
Régiós részvényindexek              
BUX 56 926,62 -0,3% 3,1% 6,6% 30,0% 32,4% 57,3%
ATX 3 098,59 -1,3% -1,3% -3,5% -0,9% 3,8% -5,8%
PX 1 345,2 -0,9% -1,2% 0,8% 11,9% 11,9% 24,6%
WIG20 68 153,44 0,0% -1,1% -4,4% 18,6% 26,9% 13,5%
Magyar blue chipek              
OTP 14 380 0,6% 5,2% 12,8% 42,2% 56,8% 43,4%
Mol 2 734 1,3% 2,7% -5,1% 5,1% -2,4% -2,4%
Richter 9 285 0,8% 1,4% 5,2% 11,9% 16,1% 74,5%
Magyar Telekom 445 0,7% 1,5% 7,9% 31,3% 33,4% 11,3%
Nyersanyagok              
WTI 79,39 -0,3% 0,0% 2,9% -1,0% -15,9% 15,3%
Brent 83,29 -0,9% -0,3% 2,7% -1,9% -16,9% 11,5%
Arany 1 917,1 1,1% 0,7% -2,2% 5,6% 9,4% 61,2%
Ezüst 23,41 0,0% 3,7% -5,0% -1,4% 22,1% 60,3%
Devizák              
EURHUF 382,2750 0,1% -0,9% 0,7% -4,5% -7,5% 17,8%
USDHUF 352,4409 0,2% -0,3% 3,2% -6,1% -14,9% 25,7%
GBPHUF 448,1851 -0,3% -1,0% 2,2% -0,8% -8,9% 24,4%
EURUSD 1,0847 0,0% -0,6% -2,4% 1,6% 8,6% -6,3%
USDJPY 145,8600 0,0% 0,0% 2,9% 9,5% 7,0% 31,1%
GBPUSD 1,2683 -0,4% -0,5% -1,3% 5,4% 7,0% -1,2%
Kriptovaluták              
Bitcoin 26 431 1,5% -7,9% -11,6% 59,2% 22,8% 305,1%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,19 -3,3% -1,9% 9,3% 9,4% 36,9% 48,3%
10 éves német állampapírhozam 2,5 -4,8% -4,7% 2,9% -2,5% 97,5% 628,3%
10 éves magyar állampapírhozam 7,53 -2,2% -0,4% 3,4% -18,6% -16,5% 119,5%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Getty Images

Csárt
otp bankfiók belső és külső képek, logó
repülőgép
amerikai gazdaság amerikai gdp
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. november 8.
Portfolio Investment Day 2023
2023. október 18.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
Csárt