Zárásra belevettek a magyar részvényekbe
Üzlet

Tovább emelte a kamatot az EKB - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Portfolio
Az elmúlt napokban igencsak bizonytalanok voltak a piaci szereplők azzal kapcsolatban, hogy az euróövezet egyre rosszabb gazdasági teljesítményét látva tovább emelheti -e a kamatot az Európai Központi Bank. Csütörtök délután végül újabb 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatot az EKB kormányzótanácsa, emellett pedig negatív irányba módosították a gazdasági előrejelzéseket is. A döntést követően az euró gyengülni kezdett a dollárral szemben, miután várhatóan a mai volt a jelenlegi szigorítási ciklus utolsó kamatemelése. A vezető európai indexeknél pedig kisebb emelkedést figyelhetünk meg.

Ezzel egyidőben Amerikában is fontos adatok láttak napvilágot: a vártnál erősebb kiskereskedelmi forgalom, valamint a termelői árak vártnál szintnél magasabb mértékű emelkedése pedig akár további fejfájást is okozhatnak a Fed döntéshozóinak

A külföldi események nem zavarják a magyar tőzsdét, a délutáni órákban a BUX már 0,6 százalékos pluszban van. Mind a négy hazai blue chip árfolyama pluszban van, az emelkedést pedig ezúttal is az elmúlt napokban nagyot ralizó Magyar Telekom vezeti.

Jó napja volt az amerikai tőzsdéknek

Emelkedéssel zárták a napot a legfontosabb amerikai tőzsdék: a Dow Jones majdnem 1%-ot, az S&P és a Nasdaq kicsit több mint 0,8%-ot erősödött.

DowJones 20230914 zárás

Továbbra is emelkedőben az amerikai tőzsdék

Jó napjuk van a vezető amerikai részvényindexeknek: a Dow Jones majdnem 1%-os, az S&P és a Nasdaq kicsivel 0,8% fölötti emelkedésben van.

DowJones 20230914este

Remek napot zárt a magyar tőzsde az EKB-döntés után

Elsősorban nemzetközi események befolyásolták ma a hangulatot a magyar tőzsdén: a nap nagy részében az EKB-kamatdöntésre vártak feszülten a piacok, délután végül újabb 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatot az EKB kormányzótanácsa, emellett pedig negatív irányba módosították a gazdasági előrejelzéseket is. A vezető európai indexek jelentős emelkedéssel reagáltak a hírre, a BUX index ebben a környezetben végül 0,9 százalékos pluszban fejezte be a napot.

Tovább a cikkhez

Zárás előtt is kitart a lendület a kontinens vezető tőzsdéin

A piaczárást megelőzően a francia CAC 1, a német DAX pedig már 0,7 százalékos pluszban van.

dax

Tavaly november óta nem látott szinten az olajár

Tovább folytatódik az emelkedés az olajpiacon, miután az idei év hátralévő részére vonatkozó szűkebb kínálatra vonatkozó kilátások beárnyékolják a gyengébb gazdasági növekedés és a növekvő amerikai készletek miatti aggodalmakat - írja a Reuters.

Tovább a cikkhez

Nyomás alatt az arany

A dollár erősödésével ismét nyomás alá került az arany, jelenleg az 1 900 dolláros szintek közelében mozog a jegyzés.

arany0914

Emelkedésben Amerika

A nyitást követően a Dow és az S&P 500 egyaránt 0,5, a Nasdaq pedig 0,4 százalékos pluszban van.

usanyito0914

Emelkednek a vezető európai börzék

A DAX 0,3, a CAC pedig már 0,4 százalékos pluszban van.

dax0914

Kisebb pluszban nyithat Amerika

A délutáni adatdömpinget követően visszafogott emelkedésre van kilátás az amerikai tőzsdéken, az S&P 500 0,3, a Dow és a Nasdaq pedig egyaránt 0,2 százalékos pluszban nyithatnak.

Itt a nagy nap, indul a kereskedés az év legnagyobb tőzsdei bevezetése után

Elérkezett a nagy nap, az Arm Holdings ma debütál a Nasdaq-on, ami várhatóan az amerikai IPO-piac legnagyobb tesztje lesz a közel 16 hónapig tartó aszály után.

Tovább a cikkhez

Felemás számok érkeztek Amerikából

A dollárral szemben már egészen az 1,067-es szintek alá gyengült az euró, miután az EKB kamatemelésével egyidőben a legfrissebb termelői árindex (PPI) adatok is közzétették Amerikában.

A várt 0,4 százalékhoz képest pedig 0,7 százalékos volt a termelői árak növekedésének mértéke augusztusban.

Ezzel egyidőben érkeztek kiskereskedelmi adatok, szintén Amerikából, az augusztusi forgalom pedig 0,6 százalékkal nőtt, ami jócskán meghaladja a 0,1 százalékos növekedésről szóló előzetes várakozásokat.

eurusd

Emelt az EKB, zuhan az euró

A 25 bázispontos emelést követően ugyan egészen az 1,075-ös szintekig szúrt fel az árfolyam, néhány perccel később azonban már az 1,07-es szintek közelében mozog az EUR/USD.

Az emelés ugyan némiképp meglepetésnek mondható, különösen az euróövezetből érkező gazdasági adatokat figyelembevéve, az euró gyengülése mögött főként azonban az áll, hogy a Kormányzótanács szerint az EKB irányadó kamatlábai olyan szinteket értek el, amelyek – ha megfelelően hosszú időtartamig fennmaradnak – lényegesen hozzájárulnak ahhoz, hogy az infláció időben visszatérjen a célhoz.

Ez alapján pedig valószínűsíthető, hogy a mai volt a jelenlegi szigorítási ciklus során az utolsó kamatemelés.

eurusd0914

Itt az EKB újabb kamatemelése! Az utolsó?

Újabb 25 bázisponttal 4 százalékra emelte az irányadó kamatot csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. Könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó lépés, ezzel kapcsolatban a közlemény és Christine Lagarde elnök szavai adhatnak majd támpontot.

Tovább a cikkhez

Egyre jobb formában a BUX

A magyar tőzsde már 0,7 százalékos pluszban van a délutáni órákban.

buxA hazai blue chipek közül az OTP vezeti az emelkedést. Azt követően, hogy a reggeli nyitást követően még 1,2 százalékos mínuszban is voltak, délutánra már közel 1 százalékos pluszban vannak a bank papírjai.
otp0914

A reggeli esést követően már pluszban a magyar tőzsde

A kereskedési idő felénél a BUX már kisebb pluszban van, a blue chipek közül ezúttal is a Magyar Telekom részvényei vezetik az emelkedést.

Tovább a cikkhez

Fél év alatt több mint 200 milliárdos profit az MVM-nél

Közzétette a 2023-as év első feléről szóló pénzügyi jelentését az MVM csoport, amelyből kiderült, hogy az energiapiacokon tapasztalható konszolidáció ellenére jelentős mértékben tudott profitálni a cég. A féléves adózott eredmény közel harmada a külföldi leányvállalatok teljesítményéből adódott.  

Tovább a cikkhez

Kezdődhet a harc a hamburgi kikötőt üzemeltető cégért - Máris kilőtt a részvény!

Felvásárlási harc van kibontakozóban a hamburgi kikötőt üzemeltető Hamburger Hafen und Logistik AG körül, miután szerdán a svájci-olasz MSC hajózási vállalat meglepő módon bejelentette, hogy részesedést kíván szerezni a cégben, és már egy konkrét vételi ajánlatot is benyújtottak. Ugyan a városvezetés kiváló lehetőséget lát az üzletben, Németország legnagyobb konténerszállító vállalata, a Hapag-Lloyd máris egy ellenajánlatot fontolgat, amely könnyen licitversenyhez vezethet a két vállalat között. A hírek természetesen megmozgatták a befektetők fantáziáját is, a HHLA német tőzsdén jegyzett részvényei pedig kilőttek.

Tovább a cikkhez

Nagy bajban a szélerőművek, lépésre készül az EU

Az Európai Unió intézkedéscsomagot terjeszt elő a szélenergia-ipar támogatására, mivel a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó vállalatok számos kihívással küzdenek - jelentette ki szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Szükség is van az iparág támogatására, hiszen az EU ambíciózus célkitűzéseihez képest az európai szélenergia-ipar alulteljesített az elmúlt években, lelassultak a beruházások, hosszadalmasak az engedélyezési folyamatok, és a sok ország az adottságai ellenére nem használja ki szélenergia-termelési potenciálját. Az iparági szereplők üdvözölték az ágazat támogatására irányuló bejelentést az EB elnökétől, és a befektetők is elkezdték venni a szélenergiás részvényeket.

Tovább a cikkhez

Kapaszkodnak a kontinens vezető tőzsdéi

A reggeli kisebb esést követően már tegnapi záróértéke körül mozog a német DAX és a francia CAC részvényindex is.

dax0914

Mínuszban várják a vezető börzék az EKB döntését

A vezető európai részvényindexek közül a német DAX 0,3, a francia CAC pedig 0,4 százalékos mínuszban van az EKB délután kamatdöntését megelőzően.

dax0914

Esésben a magyar tőzsde

A kereskedés első órájában a BUX mintegy 0,7 százalékkal került lejjebb.

bux0914

A hazai blue chipek is mínuszban vannak a Magyar Telekom kivételével, legnagyobb mértékben az OTP részvényei estek eddig, közel 1,2 százalékot.

otp0914

Gyenge kezdés Európában

Nagyrészt esnek az európai tőzsdék a nyitás után, a DAX 0,1 százalékkal került lejjebb, míg a CAC 0,2 százalékot gyengült, a FTSE 100 pedig 0,2 százalékos pluszban van. A milánói börze is lejjebb került 0,5 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 0,1 százalékot esett.

dax0914

Lefordult a magyar tőzsde

Eséssel indítja a napot a magyar tőzsde, bár a mozgások mérsékeltek. A blue chipek szinte kivétel nélkül lejjebb kerültek, leszámítva a Richtert.

Tovább a cikkhez

Már most megszenvedték a kínai elektromosautó-gyártók az EU húzását

A Hongkongban jegyzett kínai elektromosjármű-gyártók részvényei csütörtökön estek, miután az Európai Bizottság bejelentette, hogy vizsgálatot indít a kínai elektromosjármű-támogatások ügyében. A vizsgálat, amely azzal vádolja Kínát, hogy a jelentős állami támogatások miatt mesterségesen alacsony árú elektromos autókkal árasztja el a globális piacokat, fokozta az EU és Kína közötti feszültséget, és elemzők lehetséges megtorló intézkedéseket várnak. Ez a fejlemény potenciálisan lelassíthatja a kínai akkumulátor-beszállítók kapacitásbővítését, és negatívan befolyásolhatja a kínai EV-gyártók megítélését a nemzetközi terjeszkedésük során.

Tovább a cikkhez

Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Vegyesen zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,2 százalékkal került lejjebb, a S&P 500 0,1 százalék pluszban zárt, míg a Nasdaq 0,4 százalékot emelkedett.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel emelkedés látszik, a Nikkei 0,86 százalékot emelkedett, a Hang Seng 0,19 százalékos pluszban van, míg a CSI 300 0,74 százalékos pluszban áll.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,37 százalékot emelkedhet, a CAC 0,02 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 1,22 százalék pluszban nyithat.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,19 százalékkal kerülhet feljebb, a S&P 500 0,28 százalék pluszban nyithat, míg a Nasdaq 0,44 százalékot emelkedhet.

Mi várható makro fronton?

Ma reggel az MNB előzetes statisztikai mérlege jelenik meg, ennél fontosabb lehet azonban az EKB kamatdöntése kora délután. A piac árgus szemekkel figyeli, mit lép az eurózóna jegybankja, hiszen egyáltalán nem vehető biztosra az újabb kamatemelés az eddigi kommunikáció alapján, megosztottnak tűnek a döntéshozók. A döntés pedig komoly kilengéseket hozhat a devizapiacon, elsősorban az euró árfolyamában, de közvetve a forintra is hatással lehet. Közben Amerikában kiskereskedelmi adatok is jönnek a kamatdöntéssel egyidőben.

2023. szeptember 11-17. makronaptár
Magyar makrogazdaság
szeptember 11. hétfő 8:30 MNB Aranykönyv 2022
szeptember 12. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
szeptember 13. szerda 8:30 KSH Ipar (részletes) júl.
szeptember 14. csütörtök 8:30 MNB Az MNB előzetes statisztikai mérlege aug.
szeptember 15. péntek 8:30 KSH Építőipar júl.
Nemzetközi makrogazdaság
szeptember 12. kedd 11:00 EU ZEW hangulatindex szept.
szeptember 13. szerda 8:00 UK Ipar júl.
szeptember 13. szerda 11:00 EU Ipar júl.
szeptember 13. szerda 14:30 USA Infláció aug.
szeptember 14. csütörtök 14:15 EU EKB kamatdöntés  
szeptember 14. csütörtök 14:45 EU Christine Lagarde sajtótájákoztatója  
szeptember 14. csütörtök 14:30 USA Ipari termelői árak aug.
szeptember 14. csütörtök 14:30 USA Kiskereskedelem aug.
szeptember 15. péntek 4:00 Kína Ipar aug.
szeptember 15. péntek 4:00 Kína Kiskereskedelem aug.
szeptember 15. péntek 11:00 EU Külkereskedelem júl.
szeptember 15. péntek 15:15 USA Ipar aug.
szeptember 15. péntek 16:00 USA Michigan Consumer Sentiment szept.
Forrás: Portfolio-gyűjtés        

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 40,3 százalékos elmozdulással a Nasdaq index áll az élen, a sereghajtó 9,0 százalékos eséssel a Hang Seng index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban az OTP részvénye teljesített 43,5 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 4,1 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta a WTI árfolyama már 10,3 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 34 575,53 -0,2% 0,4% -2,0% 4,3% 11,2% 32,2%
S&P 500 4 467,44 0,1% 0,0% 0,1% 16,4% 13,6% 53,8%
Nasdaq 15 348,53 0,4% -0,1% 2,1% 40,3% 27,5% 103,0%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 32 706,52 -0,2% -1,6% 0,7% 25,3% 14,3% 43,3%
Hang Seng 18 009,22 -0,1% -2,4% -5,6% -9,0% -6,8% -33,3%
CSI 300 3 736,65 -0,6% -2,0% -3,8% -3,5% -9,1% 15,5%
Európai részvényindexek              
DAX 15 654,03 -0,4% -0,6% -1,1% 12,4% 18,7% 29,8%
CAC 7 222,57 -0,4% 0,4% -1,6% 11,6% 15,6% 35,6%
FTSE 7 525,99 0,0% 1,3% 0,0% 1,0% 1,9% 3,4%
FTSE MIB 28 481,77 -0,4% 1,0% 0,7% 20,1% 27,7% 36,6%
IBEX 9 424,1 -0,3% 1,2% -0,1% 14,5% 16,9% 1,0%
Régiós részvényindexek              
BUX 57 191,42 -0,2% 2,3% 1,9% 30,6% 37,6% 58,2%
ATX 3 145,71 -0,6% -0,9% 0,0% 0,6% 5,0% -4,9%
PX 1 338,71 0,3% 0,0% -1,5% 11,4% 7,9% 22,5%
WIG20 66 663,75 0,2% -0,1% -5,4% 16,0% 33,2% 16,0%
Magyar blue chipek              
OTP 14 505 -0,4% 2,6% 3,0% 43,5% 64,8% 44,0%
Mol 2 708 0,1% 1,8% 1,4% 4,1% 0,8% -5,3%
Richter 9 240 -0,6% 3,8% -0,6% 11,3% 17,0% 81,4%
Magyar Telekom 474 1,1% 5,3% 7,8% 39,8% 51,9% 17,0%
Nyersanyagok              
WTI 88,52 -0,4% 1,1% 6,4% 10,3% 0,8% 29,1%
Brent 92,02 -0,1% 1,5% 6,0% 8,4% -1,4% 17,6%
Arany 1 912,47 0,0% -0,2% -0,3% 5,3% 12,2% 59,0%
Ezüst 22,89 -0,7% -1,0% 1,0% -3,6% 17,7% 60,7%
Devizák              
EURHUF 384,2 -0,2% -1,3% 0,5% -4,1% -3,2% 18,5%
USDHUF 357,7781 -0,5% -1,6% 2,7% -4,6% -9,7% 28,8%
GBPHUF 446,7200 -0,1% -1,6% 0,5% -1,1% -3,0% 22,9%
EURUSD 1,0739 0,2% 0,3% -2,1% 0,6% 7,2% -8,0%
USDJPY 147,2100 0,0% -0,3% 1,7% 10,5% 2,1% 31,6%
GBPUSD 1,2492 0,2% 0,0% -1,7% 3,8% 8,2% -4,6%
Kriptovaluták              
Bitcoin 26 226 1,5% 1,9% -10,8% 58,0% 30,0% 304,4%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,25 -0,3% -1,0% 1,8% 10,9% 24,2% 43,0%
10 éves német állampapírhozam 2,63 0,5% -0,2% 1,3% 2,5% 52,1% 517,9%
10 éves magyar állampapírhozam 7,08 0,3% -3,1% -5,3% -23,5% -22,1% 93,4%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Getty Images

lakóautó kemping
dróntámadás házak ellen drónraj
kolera vakcina
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
internetno tablet