A hajózási iparág a globális karbonlábnyom mintegy 3%-áért felelős, és erősen nyomja az ágazat képviselőit az az elvárás, hogy az évszázad közepére nettó zéróra csökkentsék kibocsátásukat, noha egyelőre még kevés a valódi alternatíva az eddig használt fosszilis üzemanyagokat kiváltására nagy üzemméret mellett.
A mai megállapodás előzménye az volt, hogy Maersk csoport a múlt héten bejelentette: új vállalatot hoz létre a zöld metanol előállítására. A CMA CGM pedig a gázüzemű hajók felé fordult, ugyanakkor metanol használatára alkalmas hajókat is rendel.
A két cég által közösen kiadott közlemény azt emeli ki:
Bár jelenleg ez a két üzemanyagáram tűnik a legkiforrottabbnak a meglévő megoldások közül, mindkét vállalat arra számít, hogy a hajózás jövőbeli üzemanyag-összetétele más áramlatokat is tartalmazni fog, amelyeket az elkövetkező években kell kifejleszteni.
A két cég által kötött partnerség elsősorban a zöld metanolos hajók üzemeltetésére vonatkozó szabványok kidolgozására irányuló munkát, valamint a kikötők metanolos hajótankolásra való felkészültségének felgyorsítását foglalja magában. Emellett más lehetséges üzemanyag-megoldásokat, például ammóniát is vizsgálnák, illetve a hajók új technológiájával kapcsolatos kutatásokat is végeznek.
Címlapkép forrása: Getty Images