Portfolio signature

Féltávhoz érkezett a Richter saját részvény visszavásárlása

Portfolio
Átlépte a 20 milliárd forintot a Richter által sajátrészvény-vásárlásra költött összeg. A program áprilisi kezdete óta folyamatosan vásárolta saját részvényeit a gyógyszergyártó cég, különösen nagy, rendszeresen 300 millió forint feletti tranzakciókat azonban csak az elmúlt napokban láthattunk.

Máris féltávnál a részvény-visszavásárlás

A Richter még április 4.-én jelentette be, hogy április 6.-i kezdettel egy legfeljebb 40 milliárd forint értékű, 12 hónapos saját részvény visszavásárlási programot indítanak. Az október 24-i, több mint 300 millió forintos tranzakcióval pedig el is érkezett a meghirdetett program a 20 milliárd forintos mérföldkőhöz, azaz a féltávhoz:

richtersajatrv

A tranzakciók az időszak során jellemzően a napi forgalom mintegy 10 százalékát tették ki:

richter

Nagy utat tett meg az árfolyam is

Az április 4.-i bejelentés nagy löketet adott az árfolyamnak. Egy több mint 30 százalékos ralit követően pedig végül szeptember végén új történelmi csúcsra is ért a papír 9 450 forinton. Azóta azonban egy mélyebb korrekciót láthatunk, amely során már több mint 7 százalékot esett az árfolyam.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés