A ChatGPT-t fejlesztő OpenAI egyes nagybefektetői visszahoznák a társaság pénteken menesztett vezérigazgatóját, Sam Altmant – tudták meg az ügyhöz közel álló források a CNBC tudósítása szerint. Többek között a Microsoft, a Tiger Global és a Thrive Capital kockázatitőke-társaság kezdeményezi a lépést, de a mesterségesintelligencia-befektetésekben élen járó Sequoia Capital is a támogatók között van. A Sequoia, amely közeli kapcsolatban áll Altmannal, az OpenAI igazgatótanácsának egykori elnökét, Greg Brockmant is támogatja, aki az események hatására a vezérigazgatót követve mondott le pénteken. A kockázati tőketársaság közlése szerint bárhogy döntenek is az érintettek (akár visszatérnek az OpenAI-hoz, akár egy új startupot indítanak), mellettük állnak.
A Microsoftnak azért is érdeke, hogy gördülékeny legyen a cégvezetés a ChatGPT fejlesztőjénél, mivel szoros technológiai együttműködést folytat a mesterséges intelligencia startuppal, és 2019 óta összesen mintegy 13 milliárd dolláros befektetést tett a cégbe.
A Verge információi szerint, amely elsőként szellőztette meg, hogy Altman visszahozásán dolgoznak a befektetők, az egykori cégvezető ambivalens az esetleges visszatéréssel kapcsolatban. A CNBC-nek sem ő, sem a Microsoft nem kommentálta a felröppent híreket.
A Bloomberg vasárnap reggeli információi szerint az OpenAI optimista azzal kapcsolatban, hogy vissza tudják hozni Altmant és a többi távozó kulcsfigurát a céghez.
Az OpenAI pénteken váratlanul jelentette be, hogy Sam Altman már nem a társaság vezérigazgatója. A hivatalos indoklás szerint az igazgatótanács már nem bízik benne, hogy Altman vezetni tudja a vállalatot, ugyanis egy felülvizsgálatot követően arra a következtetésre jutottak, hogy a cégvezető
nem volt következetesen őszinte az igazgatósággal folytatott kommunikációjában.
Az OpenAI az egyik legforróbb startup jelenleg a Szilícium-völgyben azt követően, hogy tavaly mindenki számára elérhetővé tették a ChatGPT chatbotot, ami valóságos befektetési rohamot indított el a generatív mesterséges intelligencia területén. A cég nincs tőzsdén, a legutóbbi dolgozói részvényértékesítési tranzakciók 86 milliárd dollárra értékelik a vállalatot.
Címlapkép forrása: Justin Sullivan/Getty Images