GettyImages-1194145469
Üzlet

Elszállt a Nyomda árfolyama a gyorsjelentést követően!

Portfolio
A pénteki piaczárást követően tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Nyomda, a vállalat igencsak meggyőző eredményeket szállított az időszak során, amely elsősorban az angolai útlevélüzlet miatt felpörgő exportnak volt köszönhető.

A Nyomda üzleti évének első kilenc hónapja messze felmúlta a várakozásokat:

  • A 44 milliárd forintos nettó árbevétel 8,9 milliárd forinttal (25 százalékkal) volt magasabb, mint az előző év hasonló időszakának forgalma.
  • Az export árbevétel 2023 első kilenc hónapjában 24,7 milliárd forint volt, amely 11,4 milliárd forinttalmagasabb, mint a bázisérték.
  • Az export árbevétel a harmadik negyedévben már a nettó árbevétel 66 százalékát tette ki, az üzleti év első kilenc hónapját tekintve pedig 56 százalékra emelkedett az export arány, ami főként az angolai projekt sikerének és a nemzetközi piacon értékesített útleveleknek volt köszönhető.

Ezt követően a Nyomda részvényei ma már 6,7 százalékos pluszban vannak, idén pedig már mintegy 38,7 százalékkal került feljebb a papír.

nyomda1120

A forgalom is jóval átlagon felül alakul, a kereskedés eddigi részében már több mint 72 millió értékben cseréltek gazdát a vállalat részvényei, ezzel a Nyomda az 5. legforgalmasabb papír ma a BÉT-en.

anyforgalom

Címlapkép forrása: Aaftab Sheikh via Getty Images

kanyaró oltás
havazás tél hó időjárás
D_KOS20220902004
BJASZ20200225022
Tematikus PR cikk
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
bull bear medve bika tőzsde