27 technológiai vállalat, köztük az amerikai számítógépgyártó Dell és a HP, valamint a kínai Lenovo engedélyt kapott arra, hogy IT-hardvereket gyártson Indiában.
Az ország célul tűzte ki a hazai gyártás fellendítését és a nagyberuházások felpörgetését, amit most különböző ösztönzőkkel is megtámogat: 2 milliárd dollárnak megfelelő összeget oszt szét a következő hat évben a hardvergyártók között, laptopok, táblagépek, szerverek és személyi számítógépek gyártására.
India informatikai minisztere, Ashwini Vaishnaw szerint a 27 vállalatból 23 készen áll arra, hogy akár már azonnal megkezdje a gyártást. Becslései szerint a vállalatok összesen mintegy 200 ezer munkahelyet teremtenek, ebből 50 ezret közvetlenül, 150 ezret közvetetten. Az ország informatikaihardver-piaca pedig a 2022. évi 15,52 milliárd dollárról 22,77 milliárd dollárra bővülhet 2027-re.
Az indiai kormány reménye szerint a program erősíti a gyártói ökoszisztémát az országban, biztosítja az alkatrészek helyi gyártását, és fejleszti az országon belüli ellátási láncot.
A nagy technológiai vállalatok elsőszámú gyártási helyszíne sokáig Kína volt, de egyre többen diverzifikálják a gyártóbázisaikat, így tesz például az Apple régi partnere, a kínai Foxconn, vagy a dél-koreai Samsung is. Azon túl, hogy Kína már nem a legolcsóbb gyártási helyszín a világon, és a koronavírus miatti lezárások fájdalmas problémákat okoztak a globális beszállítói láncokban, a nagy belső piac is India mellett szól. India okostelefon-piaca például már a második legnagyobb a világon az értékesítések tekintetében, a személyi számítógépek értékesítési bevétele pedig a harmadik Kína és az Egyesült Államok után.
Címlapkép forrása: Getty Images