A szén-dioxid megkötésének négy fő módja ismert:
- a fosszilis kibocsátások forrásánál történő befogás, azaz az ipari folyamatok vagy erőművek kipufogógázaiból származó CO2-kibocsátás elkülönítése,
- a BECCS, azaz a biomassza energiatermelésre történő felhasználásának kombinálása a szén-dioxid megkötésével és tárolásával,
- a közvetlen befogás a levegőből és a vízből és
- a természetalapú megoldások azaz az erdősítési és újra-erdősítési erőfeszítések és más természetes folyamatok fokozása a szén-dioxid ökoszisztémákban történő megkötése és tárolása érdekében.
A megkötött szén felhasználható vagy tárolható. A rövid távú felhasználás azt jelenti, hogy a CO2-t alapanyagként használják fel meglévő alkalmazásokban, például a műtrágya-, élelmiszer- és ital- vagy fémiparban. A hosszú távú felhasználás elve szerint a leválasztott CO2-t olyan stabil és tartós termékekké átalakítják, amelyek ténylegesen tartósan tárolják azt.
A rövid távú tárolás azt jelenti, hogy a légkörből származó CO2-t a növények és fák biomasszájában tárolják, a hosszú távú tárolás pedig egy olyan metódus, amely több ezer évre is képes helyhez kötni a szén-dioxidot.
Hogyan érhetjük el ez alapján a kibocsátás-csökkenést? A fosszilis kibocsátások forrásánál befogott és tartósan tárolt szén-dioxid kibocsátáscsökkentést eredményez, azonban a fosszilis szén hosszú távú hasznosítása nem fenntartható.
A biogén forrásokból közvetlenül vagy az NBS felhasználásával megkötött szén felhasználás azonban semleges, tárolás esetén pedig negatív kibocsátást eredményez.
“A szükséges negatív kibocsátást csak a BECCS, a közvetlen leválasztás vagy a természet alapú megoldások révén érhetjük el, azonban nem biztos, hogy ezek elegendőek. Ennél nagyobb erőfeszítésekre van szükség a közvetlen megkötés terén, mert a kormányzati ígéretek és a szükséges mennyiség között jelentős szakadék tátong: akár 8,9 Gt/év. E szakadék áthidalása érdekében a vállalatoknak stratégiájukban el kell mozdulniuk a közvetlen leválasztási technológia irányába.” – mondta el Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi partnere.
A közvetlen leválasztás piacának fő mozgatórugója ma az önkéntes CO2-eltávolítás (CDR) piaca. Ez az önkéntes piac messze nem elegendő ahhoz, hogy a közvetlen leválasztási technológiát a szükséges technológiai szintre hozza, ezért a vállalatoknak lépniük kell. A cégek befektethetnek kutatásba, indíthatnak kísérleti projekteket, részt vehetnek a szabályozási politika kialakításában és támogathatják a technológiák elterjedését.
Jelenleg nincsenek kormányzati célok, szabályozási keretek vagy támogatási mechanizmusok a negatív kibocsátás elérésére.
Ennek oka az a kockázat, hogy az ilyen ösztönzők aláásnák a kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítéseket. Pedig egyértelmű, hogy az 1,5 °C-os vagy akár a 2,0 °C-os határértékek eléréséhez negatív kibocsátásra van szükség. A kormányok két kulcsfontosságú mechanizmuson keresztül segíthetnek áthidalni a szakadékot: egyrészt kötelező kvóták előírásával a közvetlenül elnyert CO2 végtermékekben való felhasználására vonatkozóan, másrészt a negatív kibocsátások beépítésével a szabályozásba és az éghajlati célkitűzésekbe.
Címlapkép forrása: Getty Images
