Budapesti Értéktőzsde
Üzlet

Visszahívták Patai Mihályt - Megvan, ki lehet a következő BÉT-elnök

Portfolio
Tegnap beszámoltunk róla, hogy visszahívták Patai Mihályt a BÉT igazgatóságának elnöki pozíciójából. Azóta megjelent egy másik közlemény is, mely alapján Virág Barnabás, az MNB jelenlegi alelnöke lehet az új BÉT-elnök.

A Magyar Nemzeti Bank (mint a Budapesti Értéktőzsde minősített többségű befolyással bíró részvényese) kezdeményezte a BÉT rendkívüli közgyűlésének összehívását abból a célból, hogy a BÉT igazgatóságának tagját és elnökét, Patai Mihályt visszahívják. Az indoklás szerint Patai Mihály jelölése célját képező stratégia egyik legfontosabb eleme, a BÉT nyilvánosan működő részvénytársasággá válása és tőzsdére lépése teljesült.

Az MNB egyidejűleg javasolta Virág Barnabást, az MNB monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökét a BÉT Igazgatósága tagjául és a BÉT Igazgatósága elnökéül megválasztani.

Az igazgatóság új elnöke díjazására az MNB azt javasolta, hogy az a BÉT igazgatósága megelőző elnökének díjazásával megegyezően kerüljön megállapításra (1,6 millió forint/hónap).

Virág Barnabás mandátuma a javaslat alapján Patai Mihály megbízatásának időtartamára, azaz a 2026-os rendes közgyűléséig, de legfeljebb 2026. május 31-ig szólhat.

Címlapkép forrása: Budapesti Értéktőzsde

tőzsde
otp bankfiók belső és külső képek, logó
ray dalio usa hedge fund amerikai elnökválasztás 2024
2023. november 29.
Agrárszektor Konferencia 2023
2023. december 5.
Otthonteremtés 2024-ben
2023. december 5.
Property Awards 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
tőzsde