Rájár a rúd az Apple-re
A negatív fordulatot a január hozta el az Apple számára, ugyanis számtalan, a vállalat számára kedvezőtlen hír érkezett ebben a hónapban:
- A Barclays elemzői ekkor minősítették le a céget a gyenge Iphone-értékesítésekre hivatkozva. Az elemzők különösen a kínai visszaesést találták aggasztónak.
- Ezt követően szintén január elején érkeztek olyan hírek, melyek szerint még az idei évben trösztellenes pert indíthat az amerikai igazságügyi minisztérium a vállalat ellen.
- Emellett a cégnek jelentős bírságokat is kellett fizetni, miután frissítésekkel szándékosan lelassította az iPhone-ok működését az Egyesült Államokban.
- Szintén januárban érkezett a hír, hogy egy kínai technológiai vállalatnak sikerült feltörnie az Apple AirDrop vezeték nélküli fájlmegosztó funkciójának titkosítását.
- Februárban pedig ugyan verte a várakozásokat a cég, de Kínában valóban komoly visszaesésről számolt be a vállalat. Emellett ráadásul az is kiderült, hogy az Apple felhagy a saját elektromos autó fejlesztésére irányuló, évtizedes erőfeszítésével.
- A március sem hozott azonban sok örömöt a cég befektetőinek, miután a legfrissebb adatokból az derült ki, hogy az iPhone-eladások Kínában mintegy 24 százalékkal csökkentek az év első másfél hónapjában, így a vállalat a negyedik helyre szorult vissza a kínai okostelefon-piacon.
- Emellett az Európai Unió jelentős, 1,8 milliárd eurós büntetéssel sújtotta az Apple-t, mert a vállalat visszaélt erőfölényével a zenei streaming alkalmazások piacán.
A felsorolt negatív tényezők hatására az idei évben már közel 10 százalékkal került lejjebb az Apple árfolyama, amivel a papír nem csak a FAANG, de a Csodálatos Hetes részvénycsoport tagjaihoz viszonyítva is jócskán alulteljesít.

Mit mondanak az elemzők?
A Refinitiv adatai szerint jelenleg 41 elemzői is követi az Apple részvényeit, közülük:
Amire választ kaphat cikkünkben:
- Mi áll az esés hátterében?
- Mit mondanak az elemzők az Apple-ről?
- Meddig eshet még az árfolyam?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!