Lezárult az év első negyedéve, és a befektetőknek nem sok panasza lehet a piaci hozamokat illetően. Mint mindig, a tőkepiac passzátszele az Egyesült Államok felől fúj, ahol a részvénypiac szárnyalt az év első három hónapjában, köszönhetően a gazdaság erejével és a kamatcsökkentésekkel kapcsolatos optimizmusnak, amelyhez még hozzáadódott a mesterséges intelligencia továbbra is dübörgő megatrendje. Az S&P 500 index 2019 óta a legerősebb első negyedéves hozamát érte el közel 10 százalékos emelkedéssel, miközben az index januárban két év után először állított be történelmi csúcsot januárban. Egyes befektetők joggal aggódhatnak, hiszen ez az emelkedés és a több mint egytucat csúcsdöntés lényegében érdemi korrekció nélkül történt. Viszont annak ellenére, hogy a globális tőkepiac origója az USA, rengeteg izgalom történt az Egyesült Államokon kívül. Ha megnézzük a fontosabb tőkepiaci eszközök árfolyamváltozását, látszik, hogy idén számos terméken lehetett szépen keresni.
Az alábbi listát toronymagasan vezeti a kakaó, közel 121 százalékos áremelkedéssel. Az emelkedés mögött röviden termést negatívan befolyásoló tényezők állnak: a Harmattan-szél kiszárítja a kakaóföldeket és ezzel rontja a termelékenységet, miközben a levegőben sűrű köd alakul ki a portól, ami a szállítást is jelentősen megnehezíti; az El Nino először szokatlanul sok csapadékot, majd száraz hőséget hozott a termőterületeken, és a szélsőséges időjárási körülmények rosszul hatnak a termésre; emellett egyes elefántcsontparti és ghánai kakaóüzemek leállították vagy radikálisan csökkentették a feldolgozási tevékenységet, mert az egekbe szöktek a költségeik.
Nemrég egy részletes elemzés során tértünk ki a fontosabb áralakító tényezőkre:
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!