Alig mozdult az amerikai részvénypiac
Portfolio
Reggel az ázsiai tőzsdéken kedvező hangulatban telt a kereskedés, ezt követően azonban Európában és Amerikában is elfogyott a lendület délutánra a tőzsdéken. Az üzemanyagárakról szóló bejelentést követően is erős a Mol, az olajcég árfolyama  2 százalékos pluszban zárt. Amerikában kis mértékű, vegyes irányú elmozdulás volt látható.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
Megosztás

Itt a vége

Vegyesen zárták a vezető amerikai részvényindexek a szerdai kereskedést: a Dow 0,11%-ot veszített értékéből, az S&P 500 viszont 0,02%-kal, a Nasdaq 0,10%-kal feljebb került.

Megosztás

Nem tetszett a Bank of America részvényeseinek, hogy meg akarják fosztani egyik szerepétől a bank vezérét

A Bank of America részvényesei elutasították a Brian Moynihan 2010 óta betöltött vezérigazgatói és elnöki tisztségének szétválasztására vonatkozó javaslatot szerdán a vállalat virtuálisan megtartott éves közgyűlésén - írja a Reuters.

Nem tetszett a Bank of America részvényeseinek, hogy meg akarják fosztani egyik szerepétől a bank vezérét
Megosztás

Nagyon kis elmozdulás Amerikában

Vegyesen nyitották a szerdai kereskedést az amerikai tőzsdék, és ez a helyzet mostanáig fennmaradt, az előző napi záróértékekhez viszonyított elmozdulás mértéke viszont mérséklődött: a Dow 0,13%-os, az S&P 500 0,07%-os csökkenést mutat, a Nasdaq pedig 0,03%-os emelkedést. Előbbinek az idei alakulását mutatja alábbi ábránk.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Csak az OTP zárt mínuszban a hazai nagypapírok közül

A nemzetközi átlaghoz képest felülteljesített ma a BUX, a hazai blue chipek közül a Mol és a Richter teljesített a legjobban és csak az OTP zárt mínuszban.

Csak az OTP zárt mínuszban a hazai nagypapírok közül
Megosztás

Döntött a kormány az üzemanyagokról, emelkedik tovább a Mol

Egyelőre nem nyúl bele az üzemanyagárakba a kormány, ugyanis nemrég bejelentésre került, hogy kéthetes ultimátumot kaptak az önkéntes árcsökkentésre a piaci szereplők.

A Mol árfolyama ezt követően már 2 százalékos pluszban van.

mol0424
Megosztás

A Nasdaq vezeti az emelkedést

Az amerikai nyitást követően a Nasdaq már 0,6, az S&P 500 pedig 0,2 százalékos pluszban van, eközben a Dow Jones kisebb, 0,1 százalékos mínuszban van.

spx0424
Megosztás

Még mindig erős az amerikai fogyasztás

Az Egyesült Államokban márciusban 2,6%-kal 283,4 milliárd dollárra nőttek a tartós fogyasztási cikkek új megrendelései, ami a második egymást követő hónapban jelent növekedést – közölte az amerikai népszámlálási és statisztikai hivatal. Az elemzők csak 2,5 százalékos bővülésre számítottak.

Még mindig erős az amerikai fogyasztás
Megosztás

Betett a januári incidens a Boeignek

Hét negyedév óta először esett a Boeing bevétele az idei első negyedévben, miután a cégnek az Alaskan Airlines egyik járatán még január elején bekövetkezett incidens hatására lassítania kellett a gyártást, az elmúlt hónapokban emellett a cég pénzügyi helyzete is romlott és a válságkezelés során vezetői átalakítások is történtek.

Betett a januári incidens a Boeignek
Megosztás

Megszavazták a részvényesek: osztalékot fizet az Opus Global

Megtartotta ma éves rendes közgyűlését az Opus Global, amelyen a részvényesek elfogadták az előterjesztésekben szereplő határozati javaslatokat, köztük az osztalékfizetést és a saját részvény vásárlásokat.

Megszavazták a részvényesek: osztalékot fizet az Opus Global
Megosztás

Jön a tűzijáték a tőzsdéken, most érdemes figyelni!

Alphabet, Amazon, Apple, Meta, Microsoft, Nvidia, és Tesla. Fantasztikus hetes, Mágikus Hetes vagy a hét mesterlövész. Mindegy, hogy hívjuk őket, ezek a cégek és a részvényeik akkorára nőttek, hogy mindent torzítanak maguk körül, befolyásolják a globális tőkepiacok mozgását, az árazásokat, profitvárakozásokat. A cégek egymás után teszik közzé legfrissebb számaikat, ezekre pedig érzékenyen reagálnak a befektetők. Mutatjuk, mit érdemes tudni. Ezzel a hét részvénnyel is foglalkozunk a következő befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2024-en, ahol profi szakemberekkel és befektetőkkel fejtjük meg, mibe érdemes most befektetni. Az esemény regisztráció után ingyenes, regisztráció itt.

Jön a tűzijáték a tőzsdéken, most érdemes figyelni!
Megosztás

Nem fizet osztalékot az MBH Jelzálogbank

Szerdán megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a részvényesek elfogadták a társaság 2023. évre vonatkozó pénzügyi eredményeit, amelyekről itt számoltunk be. A társaság közgyűlése megszavazta, hogy az MBH Bank kockázatkezelési vezérigazgató-helyettese, Bakonyi András bekerüljön az MBH Jelzálogbank felügyelőbizottságának tagjai közé, valamint döntött a teljes adózott eredmény eredménytartalékba helyezéséről.

Nem fizet osztalékot az MBH Jelzálogbank
Megosztás

Véleményt mondott az Erste a Glosterről

Vélemény mondott az Erste a Glosterről a cég kedden publikált jelentését követően. Ugyan az előzetesen közzétetthez képest nagyobb árbevételt és EBITDA-át realiozált a cég, de ez némileg elmaradt a 2023-as elemzői EBITDA várakozástól. Az elmaradást elsősorban az alacsonyabb profittartalmú Rendszerintegrációs üzletág a várakozások képesti, 40 százalékkal nagyobb növekedése okozta.

Véleményt mondott az Erste a Glosterről
Megosztás

A Mol húzza a magyar tőzsdét

A kereskedési idő felénél a Mol vezeti az emelkedést a hazai nagypapírok közül.

A Mol húzza a magyar tőzsdét
Megosztás

Kínai spekulánsok hajtják új csúcsokra az aranyat

A kínai spekulánsok jelentős fogadásai az arany árának emelkedésére hozzájárultak ahhoz, hogy a nemesfém ebben a hónapban új történelmi csúcsot érjen el, ami egy újabb jele annak, hogy az ázsiai piaci szereplők egyre nagyobb befolyást gyakorolnak a globális aranypiacra, miközben a nyugati befektetők háttérbe szorulnak - jelentette a Financial Times.

Kínai spekulánsok hajtják új csúcsokra az aranyat
Megosztás

Javult a hangulat a német gazdaságban

Németországban az ifo üzleti hangulatindex áprilisban 89,4 pontra emelkedett a márciusi 87,9 pontról. Ez már a harmadik egymást követő emelkedést jelenti, mivel a vállalatok nagyobb elégedettséget fejeztek ki a jelenlegi üzletmenetükkel és derűlátóbb várakozásokat a jövőre vonatkozóan. A gazdasági stabilizálódás elsősorban a szolgáltatási szektornak köszönhető – derül ki a gazdaságkutató közleményéből.

Javult a hangulat a német gazdaságban
Megosztás

Olcsó modelleket lengetett be a Tesla, széttépik a részvényt

Már korábban is ismert volt, hogy az idei nem a Tesla éve lesz, hiszen lassuló eladásokkal küzd a cég, miközben igyekszik új termékeket bevezetni és ezzel új növekedési korszakot indítani. A vállalat problémáit az is jelzi, hogy az idei évben több mint 40 százalékot zuhant a cég részvényárfolyama, jelentősen alulteljesítve az S&P 500 indexet. A befektetői félelmek beigazolódtak a vállalat első negyedéves gyorsjelentésével, gyakorlatilag minden fontosabb soron visszaesésről számolt be a cég, ráadásul az elemzői várakozásokat is alulmúlta. Az árfolyam ennek ellenére mégis több mint 13 százalékot emelkedett a gyorsjelentést követően, miután a cég újabb ígéreteket tett a jövőbeli olcsóbb járműveivel kapcsolatban.

Olcsó modelleket lengetett be a Tesla, széttépik a részvényt
Megosztás

Megbírságolta az MNB az Erstét

Az MNB 15 millió forint bírságot szabott ki az Erste Befektetési Zrt.-re az ügyfelek alkalmasságnak értékelése, az ügyfélkommunikáció rögzítése, kiszervezések, javadalmazás, IT sérülékenységvizsgálat és a panaszkezelés terén feltárt hiányosságok miatt - derül ki a jegybank közleményéből.

Megbírságolta az MNB az Erstét
Megosztás

Riogat az EKB döntéshozója: nem biztos, hogy kamatcsökkentések lesznek

Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke szerint az eurózóna inflációjának kitartása miatt az Európai Központi Bank júniusi kamatcsökkentése nem feltétlenül vezet további monetáris lazításokhoz, különös tekintettel a szolgáltatási ágazat erős bérnövekedését látva – írja a Reuters.

Riogat az EKB döntéshozója: nem biztos, hogy kamatcsökkentések lesznek
Megosztás

Felpattant a Mol, esik az OTP

A BUX minimális emelkedéssel kezdi a napot, a blue chipek közül a Mol vezeti az emelkedést, egyedüliként pedig az OTP van mínuszban a hazai nagypapírok közül a nyitást követően.

Felpattant a Mol, esik az OTP
Megosztás

Folytatódik az emelkedés

Kedvező a hangulat a nyitást követően a kontinens vezető börzéin. Az angol FTSE már 0,4, a német DAX 0,3, a francia CAC pedig 0,1 százalékos emelkedésben van.

dax0424
Megosztás

Nagy tételben vásárolt saját részvényeket az OTP

Több mint 700 millió forint értékben vette tovább saját részvényeit az OTP kedden.

Nagy tételben vásárolt saját részvényeket az OTP
Megosztás

Mi mozgathatja ma a tőzsdéket?

Szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatokat közöl a keresetek alakulásáról, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy betekintést nyerjünk a munkaerőpiac és a bérszintek változásába. Németországban az IFO üzleti hangulatindexe kerül közlésre, Amerikából pedig a tartós cikkek megrendelésállományának változására lesz érdemes figyelni.

Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
telefonálás