A negyedév főbb számai:
- 61,9 milliárd dollár bevételt ért el a Microsoft a január-márciusi negyedévben, ami 17 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, és a várt 60,8 milliárd dollárt is felülmúlta
- az egyes szegmensek közül a termelékenység és üzleti folyamatok, amely az Office-t is magában foglalja, 12 százalékos bevételnövekedést könyvelt el, az intelligens cloud (szerverek és Azure) bevétele 21 százalékkal, a személyi számítógépek divízió pedig, amely a Windows és az Xbox bevételeit tartalmazza, 17 százalékkal nőttek
- a bruttó fedezeti szint 70 százalékra emelkedett
- a működési eredmény 23 százalékkal nőtt, az EBIT-marzs 45 százalékot ért el
- a nettó eredmény 21,9 milliárd dollárt tett ki, ami 20 százalékos növekedés az egy évvel korábbi szintről, az egy részvényre jutó eredmény pedig 2,94 dollárra rúgott, ami felülmúlta az elemzői várakozásokat, a konszenzus ugyanis 2,82 dollár volt
A menedzsment 64 milliárd dolláros bevételt prognosztizál a folyó negyedévre, ami kissé elmarad az elemzői várakozásoktól, a konszenzus ugyanis 64,5 milliárd dollár. A működési eredményszintre vonatkozó előrejelzés azonban felette van a piaci várakozásoknak, 42,3 százalék a 41,5 százalékos konszenzus helyett.
A negyedéves gyorsjelentésből az is kiderül, hogy a tőkeberuházások 79 százalékkal ugrottak meg a negyedévben az egy évvel korábbi szintről, ilyen mértékű költekezésre 2016 óta nem volt példa. Még ennyi befektetés mellett is hiány van a Microsoft adatközpont-infrastruktúrájában, kifejezetten a mesterséges intelligencia-modellek telepítéséhez – mondta el a vállalat pénzügyi igazgatója, Amy Hood. A vezető elmondta, hogy a tőkekiadások jelentősen növekedni fognak a jelenlegi negyedévben, főként a felhőinfrastruktúra területén.
A negyedéves eredményeknek kedvező volt a fogadtatása a befektetők körében, közel 4 százalékkal emelkedtek a Microsoft részvényei.
Címlapkép forrása: Shutterstock