Ütik a bitcoint
Az elmúlt napok lecsorgását követően rövid időre úgy tűnt, hogy megállhat az esés a bitcoin piacán, az elmúlt 24 órában azonban már közel 5 százalékkal került lejjebb a jegyzés, a márciusi történelmi csúcshoz viszonyítva pedig már több mint 17 százalékkal került lejjebb a jegyzés.

A mostani esés következtében a bitcoin összesített piaci értéke egészen 1200 milliárd dollárig csökkent a coinmarketcap adatai szerint, emellett pedig a kripto eszközök együttes kapitalizációja 2240 milliárd dollárra csökkent.

Az előző alkalmakkal ellentétben ezúttal nem hozott nagyobb elmozdulást a felezés, sőt, története során a bitcoin először produkált történelmi csúcsot a felezés előtt. Emellett a befektetők már azt is beárazták, hogy az év elején elfogadott amerikai bitcoin ETF-ek nagyobb keresletet generálhatnak a kínálat lassulása mellett.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!