Kilőtt a Tesla
A Tesla az év első hónapjaiban nem csak a Fantasztikus Hetes részvénycsoportból lógott ki lefelé, de az S&P 500 részvényei közül is sokáig a legrosszabbul teljesítő volt. A befektetőket elsősorban az EV-piacon zajló árháború aggasztotta, amely látványosan csökkentette a Tesla profitját az előző negyedévekben. Emellett a sorozatos visszahívások, az olcsóbb modellel kapcsolatos bizonytalanságok, és az elbocsátások is azt jelezték, hogy tényleg gödörbe került a Tesla.
Ennek eredményeként a Tesla árfolyama idén már közel 45 százalékos mínuszban is járt, április közepén azonban megfordult a news flow, és az árfolyam is meredeken emelkedni kezdett, melyhez az alábbi események járultak hozzá:
- Április végén Elon Musk előbb olcsó modelleket lengetett be, majd ázsiai látogatása végén bejelentette, hogy a Tesla megkapta a kínai kormány elvi jóváhagyását arra, hogy a világ legnagyobb autópiacán bevezethesse vezetéstámogató rendszerét.
- Ezt követően ugyan okozott némi megtorpanást, hogy Elon Musk megkapja-e az 56 milliárd dolláros kompenzációs csomagját, melyet végül a részvényesek az első szavazáson elfogadtak, ennek hatására pedig újabb emelkedés következett, ahogy pedig az általában lenni szokott, a leépítéseket a Tesla esetében is pozitív árfolyamreakció követte.
- Végül a héten a befektetők a vállalat második negyedéves értékesítési számaira fókuszáltak, melyek meglepetésre felülmúlták az előzetes várakozásokat, a Tesla ráadásul lenyomta a rekordokat döntő kínai BYD-t is, miután utóbbi a második negyedévben 426 ezer elektromos autót adott el.

Ezt követően a Tesla több mint 10 százalékot ralizott kedden, míg az áprilisi 148 dolláros mélyponthoz képest már közel 67 százalékot emelkedtek a cég részvényei.
Amire választ kaphat cikkünkben:
- Mi mozgatja most a Tesla árfolyamát?
- Hogyan vélekednek az elemzők a részvényről?
- Érdemes beszállni a Teslába?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!