Portfolio signature

Kritikus szinten a bitcoin, ezen áll vagy bukik most minden!

Portfolio
Az elmúlt napok csúnya kriptopiaci esését követően felpattant a bitcoin és más kriptoeszközök árfolyama is. A piacot több tényező együttese is nyomás alá helyezte, ennek következtében pedig több fontos technikai szint elesett a bitcoin esetében. A mostani emelkedéssel pedig máris egy kritikus szintre ért az árfolyam, így kijelenthető, hogy meghatározó napok előtt állunk. Éppen ezért megnéztük, hogy milyen szintekre érdemes jelenleg figyelni a bitcoin esetében.

A bitcoin júniusban kezdett meredek esésbe, július elejéig pedig mintegy 25 százalékot esett az árfolyam. Az esés hátterében alapvetően három fő tényező állt:

Egyrészt az elmúlt napokban az árfolyamesést már kényszer likvidálások is okozták, korábban pedig az helyezte nyomás alá a piacot, hogy a megszűnt Mt. Gox kriptotőzsde 10 év után elkezdhet nagy mennyiségben bitcoint kiutalni a károsultaknak, a befektetők pedig attól tartanak, hogy a visszatérítésekre egy évtizede várakozó károsultak a tokenek kézhezvételekor azonnal elkezdenek eladni, ami komoly eladói nyomást okoz a piacon,

Emellett pedig az is hatással volt a piacra, hogy egy újabb jelentős bitcoin-transzfer történt Németországban.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés