Közel stagnálással zárta az októbert a budapesti tőzsde, a BUX megközelítőleg ott fejezte be a hónapot, ahol a szeptembert zárta, 73 865,9 ponton, de a hónap közepén történelmi csúcsot tudott dönteni napközben a BUX index.

Októberben a globális tőkepiacokon vegyes hangulat uralkodott, amelyet az inflációval kapcsolatos aggodalmak és a monetáris politikai bizonytalanságok fokoztak. Az amerikai piacokon a befektetők figyelme továbbra is a Fed kamatdöntéseire irányult, miután a jegybank fenntartotta az esetleges kamatemelés lehetőségét az infláció visszaszorítása érdekében. Európában a részvénypiacokat az energiaválsággal és a lassuló német gazdasággal kapcsolatos aggodalmak befolyásolták, visszafogva a növekedést. Eközben Kínában a gazdasági fellendülés továbbra is lassú ütemben zajlik, a kormányzat gazdaságélénkítő intézkedései ellenére. A befektetők pedig már a novemberi amerikai elnökválasztás miatt is várakozó álláspontra helyezkedtek.
Rendszeres havi felmérésünkben megkérdeztük november elején a hazai alapkezelőket, hogy mit várnak a magyar tőzsdén, melyek a kedvenc és a legkevésbé kedvelt részvényeik és milyenek a kilátások a forintpiacon. A novemberi felmérésünkben résztvevő alapkezelők: Accorde Alapkezelő, Eurizon Asset Management, Erste Alapkezelő, Gránit Alapkezelő, Hold Alapkezelő, K&H Alapkezelő, OTP Alapkezelő.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!