Esés a magyar tőzsdén is
Donald Trump brutális vámemelést jelentett be több mint 180 országgal szemben április 2-án, azóta a vámháborúval kapcsolatos bizonytalanságok miatt nagyot estek a világ részvénypiacai, köztük a magyar is.
A BUX index értéke 2 nap alatt, múlt hét csütörtökön és pénteken 7,5 százalékkal csökkent, az indexet a legnagyobb komponens, az OTP húzta le, a bankrészvény 11,6 százalékkal került lejjebb. Onnan jött a mai zuhanás, amikor nap elején 10 százalék mínuszban volt az OTP.

Bár a lehetséges hatások egyelőre képlékenyek, már csak azért is, mert az USA kereskedelmi partnerei, így az EU is válaszlépéseket jelenthet be, és maguk a cégek is csak vizsgálják, hogy hogyan hathatnak a működési környezetükre a vámintézkedések, összegyűjtöttük, hogy milyen csatornákon keresztül hathat a vámháború a legnagyobb hazai tőzsdei cégekre.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!