
Egyre feljebb
Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken, miután Donald Trump megerősítette, hogy valóban az Egyesült Királyság az ország, amellyel sikerült megkötni az első kereskedelmi megállapodást. Trump a saját közösségimédia-platformján közzétett bejelentés szerint a megállapodás „teljes körű és átfogó”, amely „évtizedekre megerősíti az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kapcsolatát”.
Az amerikai kormány 10 órára (washingtoni idő szerint) ígért részletes tájékoztatást a szerződés tartalmáról.
A befektetők szemlátomást pozitívan fogadták a vámháború deeszkalációjára utaló újabb jelet.

Pluszban Európa
Továbbra is többnyire pozitív hangulat látszik az európai tőzsdéken, bár a magyar piac lemaradó. A befektetők a vámháborúval kapcsolatos fejleményeket várják, miután Donald Trump tegnap közölte, hogy ma sajtótájékoztatót tart egy kereskedelmi megállapodásról egy "nagy tiszteletnek örvendő ország képviselőivel”. A New York Times forrásokra hivatkozva szerdán arról számolt be, hogy az alku Nagy-Britanniával jöhet létre.

Mindössze két hónap alatt több mint egymilliárd dollárt bukik a Toyota az amerikai vámokon
A Toyota jelentős profitcsökkenést vetít előre a Trump-féle vámok és az erősödő jen hatására - írta meg a New York Times.

Mozgolódni kezdek a tőzsde igazi nagyágyúi - Mutatjuk, mi történik a felszín alatt
Ahogy a tőzsdék próbálnak magukhoz térni a vámháború okozta sokkból, a befektetői magatartás is látványos fordulatot vett. A Bank of America heti tőkeáramlási jelentése alapján egyre több szereplő kezd visszatérni a piacra: a magánbefektetők valójában sosem tűntek el, folyamatosan vásároltak az esés közben, de az igazán érdekes változás az intézményi befektetők oldalán történt, akik hosszú hetek kivárása után ismét vásárolni kezdtek. Eközben a hedge fundok továbbra is óvatosak, sőt, részvénykitettségüket még csökkentették is. A mozgás azonban nemcsak a szereplők között figyelhető meg, hanem szektorális szinten is.

Nagyot esett a Magyar Telekom - Mutatjuk, mi áll a háttérben
Jelentős mínuszban kezdte a mai kereskedést a Magyar Telekom árfolyama, de aggodalomra nincs ok, hiszen csak osztalékvágás történt, ma pedig már osztalékszelvény nélkül forog a papír.

Emelkedés Európában
Emelkednek az európai tőzsdék a nyitás után, a DAX 0,7 százalékkal, a CAC 0,5 százalékkal, a FTSE 100 pedig 0,3 százalékkal került feljebb. A milánói börze is feljebb került 0,4 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 0,2 százalékot esett.

Szelvényvágás után esik a Magyar Telekom
Emelkedik a magyar tőzsde a nyitás után, a blue chipek nagyrészt pluszban vannak, leszámítva a Magyar Telekomot. Utóbbinál ma volt osztalékszelvényvágás, ezért mutat jelentősebb mínuszt az árfolyam.

Vészjósló figyelmeztetés a Maersktől a vámháború miatt
A Maersk csökkentette idei globális konténerpiaci előrejelzését a megnövekedett gazdasági és geopolitikai bizonytalanság miatt, bár profitvárakozását változatlanul hagyta.

Emelkedéssel kezdődhet a nap
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,7 százalék pluszban zárt, a S&P 500 0,4 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 0,4 százalékot emelkedett.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel jó hangulat látszik, a Nikkei 0,8 százalékkal került feljebb, a Hang Seng 0,25 százalékos pluszban áll, míg a CSI 300 0,52 százalékos pluszban áll.
- Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 1,14 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 0,27 százalék pluszban nyithat, míg a FTSE 0,56 százalékot emelkedhet.
- Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,55 százalékkal kerülhet feljebb, a S&P 500 0,73 százalék pluszban nyithat, míg a Nasdaq 1,02 százalékot emelkedhet.
Mi várható makro fronton?
Ma a KSH a márciusi ipari termelési adatokat teszi közzé, külföldön pedig a német ipari kibocsátási adatok, valamint a Bank of England kamatdöntése irányíthatja a figyelmet – utóbbi különösen a font árfolyamára lehet hatással.
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 26,1 százalékos elmozdulással a WIG20 index áll az élen, a sereghajtó 7,8 százalékos eséssel a Nikkei index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 34,7 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 4,0 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 29,0 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 41 113,97 | 0,7% | 1,1% | 8,3% | -3,4% | 5,7% | 72,2% |
S&P 500 | 5 631,28 | 0,4% | 1,1% | 11,2% | -4,3% | 8,6% | 95,4% |
Nasdaq | 19 867,97 | 0,4% | 1,5% | 14,0% | -5,4% | 9,8% | 118,3% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 36 779,66 | -0,1% | 2,0% | 18,1% | -7,8% | -5,3% | 86,9% |
Hang Seng | 22 691,88 | 0,1% | 2,6% | 14,4% | 13,1% | 22,8% | -5,4% |
CSI 300 | 3 831,63 | 0,6% | 1,6% | 6,7% | -2,6% | 4,7% | -2,4% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 23 115,96 | -0,6% | 2,8% | 16,8% | 16,1% | 25,4% | 114,8% |
CAC | 7 626,84 | -0,9% | 0,4% | 10,1% | 3,3% | -5,6% | 69,4% |
FTSE | 8 559,33 | -0,4% | 0,8% | 11,1% | 4,7% | 3,0% | 44,2% |
FTSE MIB | 38 319,89 | -0,6% | 1,9% | 16,6% | 12,1% | 11,9% | 122,2% |
IBEX | 13 480,4 | -0,4% | 1,4% | 14,4% | 16,3% | 21,7% | 100,3% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 92 823,25 | 1,0% | 0,7% | 12,6% | 17,0% | 34,8% | 168,2% |
ATX | 4 233,63 | 1,1% | 3,3% | 16,8% | 15,6% | 16,1% | 90,3% |
PX | 2 103,61 | 2,0% | 4,2% | 10,6% | 19,5% | 35,8% | 138,7% |
WIG20 | 100 382,8 | 1,2% | 1,7% | 14,4% | 26,1% | 16,1% | 124,2% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 26 600 | 1,7% | 1,2% | 18,9% | 22,6% | 43,0% | 185,9% |
Mol | 2 986 | -0,3% | -0,9% | 5,1% | 9,4% | -0,5% | 45,9% |
Richter | 10 820 | 0,6% | 0,2% | 8,1% | 4,0% | 14,2% | 60,9% |
Magyar Telekom | 1 716 | 1,5% | 1,7% | 15,3% | 34,7% | 86,1% | 340,0% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 59,42 | -1,7% | -0,2% | -2,7% | -18,0% | -25,7% | 152,3% |
Brent | 61,18 | -1,6% | -4,9% | -5,4% | -18,1% | -26,4% | 106,5% |
Arany | 3 387,34 | -0,2% | 2,4% | 13,4% | 29,0% | 46,2% | 99,4% |
Ezüst | 32,64 | -1,2% | -0,2% | 8,9% | 10,0% | 19,5% | 113,8% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 404,4250 | -0,1% | 0,0% | -1,0% | -1,7% | 4,0% | 15,2% |
USDHUF | 355,7730 | -0,3% | 0,0% | -4,9% | -10,4% | -1,4% | 9,2% |
GBPHUF | 475,4451 | 0,0% | -0,1% | 0,0% | -4,5% | 5,0% | 18,8% |
EURUSD | 1,1368 | 0,2% | 0,0% | 4,1% | 9,8% | 5,5% | 5,5% |
USDJPY | 142,8550 | 0,0% | 0,2% | -3,2% | -9,1% | -7,5% | 34,1% |
GBPUSD | 1,3367 | 0,0% | 0,1% | 4,8% | 6,7% | 6,5% | 8,8% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 97 054 | 0,2% | 3,1% | 22,7% | 2,8% | 55,7% | 870,5% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 4,27 | -0,7% | 2,8% | 2,0% | -6,6% | -4,1% | 576,8% |
10 éves német állampapírhozam | 2,48 | -2,3% | 2,8% | -3,3% | 4,7% | 3,1% | -549,2% |
10 éves magyar állampapírhozam | 6,95 | -0,3% | 1,2% | -0,7% | 5,0% | 3,4% | 214,5% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Bejelentette az Allianz: önkéntes lakásbiztosítási díjstopot vezet be Magyarországon
Így teljesítik Nagy Márton minisztériumának az elvárásait.
Totális bukás az ukrán tűzszünet, minden fronton támadnak az oroszok - Híreink az ukrajnai konfliktusról csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül a frontvonal és a diplomácia eseményeivel.
Kijev szerint totális átverés az orosz tűzszünet: minden fronton támadnak a katonák
Folyamatosan lőnek az oroszok.
Megvan az első vámalku! Trump bejelentette az "évtizedekre szóló" brit-amerikai megállapodást
Nem szabadkereskedelmi megállapodásra jutottak a felek.
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren


- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: igazi szintugrás következik
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.