Rekordév a budapesti reptéren
A légiforgalom fellendülésének köszönhetően a tavalyi rekordmértékű utasszám után rekordbevétellel zárta a 2024-es évet a Budapest Airport – derül ki a társaság frissen közzétett éves beszámolójából.
2024 a Budapest Airport történetének minden korábbi forgalmi rekordját megdöntötte, 17,6 millió utas és közel 300 ezer tonna légiáru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ennek köszönhetően a budapesti repülőtér üzemeltetője 412,5 millió euró nettó árbevételt ért el tavaly, ami 22 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A bevétel nagyobb részét adó légiforgalmi bevételek közel 25 százalékkal emelkedtek 2023-hoz képest, míg a kereskedelmi bevételek 17 százalékkal nőttek. A légiforgalmi és kereskedelmi bevételek növekedésének oka a Covid-19 világjárvány enyhülése miatti járat és utas létszámszám növekedés – indokolta beszámolójában a cég.
Az üzemi eredmény szintjén 177 millió eurós nyereséget könyvelt el a cég, ami közel 44 százalékos növekedés az egy évvel korábbi szintről, míg az EBITDA csaknem 30 százalékkal emelkedett. Az EBITDA szintén új csúcsra ment, míg az üzemi eredmény egyelőre valamelyest elmarad a Covid előtti utolsó év, 2019 eredményétől.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!