Erre nem sokan számítottak: történelmi csúcson az izraeli tőzsde
Üzlet

Erre nem sokan számítottak: történelmi csúcson az izraeli tőzsde

Portfolio
Múlt hét végén katonai konfliktus robbant ki Izrael és Irán között, ez pedig hullámokat vetett a világ tőzsdéin is, az olaj ára nagyot emelkedett, a befektetők vették a menekülő eszközöket, mint amilyen az arany is, a részvénypiacok pedig jellemzően estek. Egy nagy kivétel azonban van: az izraeli részvénypiac.

Miközben a világ részvénypiacain felerősödtek az eladások a hét elején, egy meglepő kivétel máris van: az izraeli részvénypiac.

A Tel-Aviv-i tőzsde főbb benchmarkjai történelmi magasságokba emelkedtek, annak ellenére, hogy az ország továbbra is katonai konfliktusban áll Iránnal.

Hétfőn a nemzetközi részvénypiacok még viszonylag nyugodtan fogadták az Izrael és Irán közti feszültségek fokozódását, de a harcok negyedik napjára, kedden, Európában és Ázsiában is lefordultak a tőzsdék, és a jelenlegi állás szerint mérsékelten esnek az amerikai tőzsdék is.

Izrael azonban kilóg a sorból:

  • a Tel Aviv 125 index kedden is 1,1%-kal emelkedett, folytatva a hétfői emelkedést, amely során történelmi csúcsra jutott,
  • a legnagyobb izraeli cégeket tömörítő Tel Aviv 35 index is 1%-kal emelkedett, újabb rekordot állítva be – a másodikat egymás után két nap alatt.

A pozitív hangulat nem csak a belföldi piacra korlátozódott: a nemzetközi befektetők által is figyelt MSCI Israel index szintén új történelmi csúcsot ért el. Az izraeli részvényekbe fektetni vágyók számára az iShares MSCI Israel ETF nyújt lehetőséget, amely szintén rekordmagasságba emelkedett.

A befektetők optimizmusa a gazdasági ellenállóképességbe, valamint a technológiai és egészségügyi szektor erősségébe vetett bizalomból eredhet, amelyek hagyományosan húzóágazatai az izraeli gazdaságnak, még geopolitikai feszültségek idején is.

Címlapkép forrása: Kobi Wolf/Bloomberg via Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet