
Az egyiptomi kormány június 13-i közleményében bejelentette, hogy egy veszéhelyzeti terv keretében
felfüggeszti a gázellátását egyes ipari fogyasztóknak,
miközben az áramtermelésre használt dízelüzemű erőműveket kapacitásaik maximumára pörgetik fel.
A lépésre azért volt szükség, mert Izrael leállította földgázexportját Egyiptom és Jordánia felé a háború kitörését követően. Jelentős leállításról van szó, hiszen a Leviatán mezőről kitermelt mennyiség Egyiptom gázimportjának 16%-át tette ki a tavalyi évben (10,1 milliárd köbméter).
Izrael a mai nap bejelentette, hogy
csütörtökön részben visszaállítja a gázkivitelét a két ország felé
- írja a Bloomberg. Azt hozzátették, hogy az újraindítás után is jóval elmaradnak majd a szállítmányok a korábbi mennyiségektől, hiszen háborús helyzetben Izrael saját felhasználásra priorizálja a kitermelt földgázt.
Egyiptomban már tavaly áramkimaradások voltak, miután a hazai gázkitermelésük lecsökkent és a kieső mennyiséget nem tudták pótolni. Pont ezért, a helyi kormányzat már elkezdett kidolgozni egy tervet arra, hogy ha a belső kitermelés vagy a vezetékes import akadályokba ütközik, akkor legyen megfelelő pótlás. Ezért 150-160 LNG-szállítmány beszerzéséről állapodott meg különböző energiacégekkel, köztük a Saudi Aramcóval, a Shell-lel, a Vitollal, a Trafigurával, a BGN-nel, a SOCAR-ral és a PetroChina-val - erről itt írtunk:
A szállítmányok egy része - mintegy 50-60 rakomány - az idei nyári energiaigény fedezésére szolgál, míg a fennmaradó mennyiséget 2026-ig használják fel. Ehhez viszont az kell, hogy Egyiptomot felgyorsítja a LNG kapacitásainak felfuttatását. A minisztérium közölte, hogy legalább két új FSRU-t kell a gázhálózatba kötni ahhoz, hogy további jelentős LNG mennyiségeket tudjanak importálni.
Az ország eddig mintegy 2 millió tonna LNG-t (2,72 milliárd köbméter gáznak megfelelő mennyiséget) importált az idén, szemben a 2024-es teljes évi 2,5 millió tonnával a Kpler adatai szerint.
Az egyiptomi LNG kereslet az Európai Unió számára is fontos, hiszen a cseppfolyósított földgáz piacon régiós versenytársként jelentkezik. Bár időlegesen magasabb igénye lesz az észak-afrikai országnak, a szakértők hozzáteszik, hogy ez csak egy biztonsági lépés és ha újraindul a vezetékes ellátás, akkor ezeket a szállítmányokat átirányíthatják - akár Európa felé. Ráadásul amíg nem üzemelik be a további LNG-terminálokat, addig fogadni se tudja a plusz mennyiségeket Egyiptrom.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Gigantikus üzlet szivárgott ki Amerikából: eladták a Los Angeles Lakerst
A csapat értéke 10 milliárd dollár lehet.
Legyél a Portfolio podcast rovatának új vezetője!
Ha szeretnél a magyar gazdasági közbeszédre valódi hatással lenni, itt a lehetőség!
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika, döntött a Fed - Mi történt a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Trump: Izrael jól halad, még nem hoztam meg a végső döntést
Teherán már közel járt az atomfegyverhez.
Afrikában terjeszkedik a Hilton és a Marriott, nagyot robbanhat a kontinens turizmusa
Egyre több új országban jelennek meg a szállodaláncok.
Nem változtatott a kamatokon a Fed, de nagyon pesszimista lett
Lassabb növekedés, magasabb infláció - na vajon mitől?
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen