
Ami pedig a konkrét mai elmozdulásokat illeti, Ázsiában rossz hangulatú kereskedést láthattunk, és Európában is esés látszik.
Csökkenéssel zárt Európa
Csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
- A londoni FTSE-100 mutató 0,58 százalék,
- a frankfurti DAX-index 1,12 százalék mínusszal zárt,
- a párizsi CAC-40 index 1,34 százalékkal gyengült.
Az amerikai tőzsdék csütörtökön nem nyitottak ki szövetségi ünnep miatt.
Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,42 dollárral, 1,85 százalékkal, 78,12 dollárra emelkedett.
Az arany határidős jegyzése 3382,52 dolláron állt unciánként, 0,75 százalékos (25,58 dolláros) gyengüléssel.
Az OTP vezetésével estek a hazai nagypapírok
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsde is esett csütörtökön. A blue chipek is mínuszban zártak, a legnagyobb mértékben az OTP esett.

Nem javul a hangulat
A záráshoz közeledve sem látni fordulat jelét az európai tőzsdéken. A vezető indexek közül a francia CAC 1, a német DAX 0,7, az angol FTSE pedig 0,2 százalékos mínuszban áll jelenleg.

Megérkezett a jelzés - Amikor ilyen történik a tőzsdén, nagy pénzt lehet keresni!
Történelmi csúcsközelben áll a világ egyik legszélesebb részvényindexe, amely a globális részvénypiacok több mint négyötödét fedi le. Az elmúlt években számos válság csak átmenetileg tudta megakasztani az emelkedését, a hosszú távú trend azonban továbbra is felfelé mutat. Most pedig egy olyan technikai jelenség tűnt fel a grafikonon, ami a múltban nagy emelkedést vetített előre, aki erre figyelt, szép hozamot érhetett el. Mutatjuk a részleteket.

5 százalékos emelkedésben az Alteo részvénye
Viszonylag alacsony forgalom mellett már 5 százalékkal került ma feljebb az Alteo árfolyama. Reggel közöltük, hogy többszörösére nő a kötelező visszaváltási rendszerben keletkező PET-palack és fémdoboz hulladékfeldolgozási kapacitása az Alteo leányvállalatának, a FE-Groupnak azzal az automata gépsorral, amelyet ma adtak át a vállalat kőbányai telephelyén - véélhetően ennek a fejleménynek is örülhetnek a befektetők.

Tűzvonalban a tőzsdék - Amikor fegyverek szólnak, a pénz menekül
A háborúk és geopolitikai konfliktusok nemcsak az érintett országok életét forgatják fel, hanem mély nyomot hagynak a globális gazdaságban és a tőkepiacokon is. Egy-egy rakéta vagy váratlan katonai lépés nemcsak frontvonalakat, de tőzsdei árfolyamokat is átrajzol: emelkedő olajár, menekülés az aranyba, pánikszerű részvénypiaci eladások – mindezek visszatérő mintázatok a történelem hasonló pillanataiban. Cikkünkben hat, az elmúlt évtizedekből származó fegyveres konfliktust vizsgálunk meg abból a szempontból, hogyan reagáltak a globális tőkepiacok a válságokra.

Tovább emelkedik az olajár
Már 1,3 százlaékkal emelkedett a mai kereskedésben a Brent jegyzése, ezzel január vége óta nem látott szintre került a kurzus. A jelentések szerint Izrael ma kora reggel megtámadta az iráni Arak nehézvízreaktort, miután Isaac Herzog izraeli elnök az iráni atomprogram felszámolásáról nyilatkozott.

Komoly drágulás indult el a kutakon - Kezdhetünk félni?
Az Irán és Izrael között kirobbant háború azonnali és markáns következményekkel járt az olajpiacon, a Brent ára ugyanis öt éve nem látott mértékben, egy nap alatt 12%-kal ugrott meg pénteken. A konfliktus hatása már a magyar kutakon is érezhető: jelentős drágulás indult el, különösen a dízel esetében. Ráadásul a szakértők szerint lehet, hogy ez csak a kezdet lehet – egyes forgatókönyvek akár 100 forintos áremelkedést is valószínűsítenek, ha a Hormuzi-szoros lezárása bekövetkezik. Felmerül a kérdés: jöhet-e ismét üzemanyagárstop, vagy bírja még a régiós összevetés alapján a magyar árstruktúra a nyomást?

Nem enyhül a nyomás
A délelőtti kereskedésben továbbra is negatív hangulat uralkodik az európai tőzsdéken, miután a befektetők aggódnak, hogy az USA beléphet Izrael oldalán a háborúba. Az olajár emelkedik, miközben a menedékeszközként funkcionáló arany, és a dollár árfolyama is kis pluszt mutat.

Válaszúthoz érkezett az év egyik legjobb befektetése - Mutatjuk, mire figyelj!
Donald Trump visszatérése a Fehéz Házba, a vámháború, az egyre feszültebb geopolitikai helyzet alaposan átrajzolták befektetéseinket. Ennek eredményeként az eddigi nyertesekből előfordult, hogy lemaradók, de olyan is, hogy vesztesek lettek. De kikerültek új győztesek is: több új izgalmas befektetési sztori is kerekedett már az eseményekből: legyen szó nemesfémekről, kriptopiacról, vagy akár egyedi részvényekről. Most azonban fordulhat jöhet az év egyik legjobb befektetésénél.

Egy igazi aranybánya volt, de látványosan elfordultak az USA-tól a profi befektetők
A nemzetközi befektetők júniusban látványosan optimistábbá váltak – legalábbis ez derül ki a Bank of America legfrissebb alapkezelői felméréséből. A 222 nagybefektető válaszain alapuló kutatás bepillantást enged abba, hogyan változik a kockázatvállalási hajlandóság, milyen eszközöket favorizálnak jelenleg a profik, és mi az, amitől inkább szabadulnak. A felmérés eredményei alapján úgy tűnik, hogy a globális gazdasági recesszióval kapcsolatos félelmek enyhülnek, miközben az arany és a feltörekvő piacok iránti érdeklődés tovább nő, elsősorban az amerikai eszközök, beleértve a dollár kárára.

Eséssel indul a nap Európában
Rossz hangulatban kezdik a kereskedést a vezető európai tőzsdék: a DAX és a CAC fél százalékos esése mellett a FTSE 100 0,3 százalékkal került lejjebb, de a milánói és a spanyol börzék is negatív tartományban mozognak.

Mi folyik az OTP-nél? - Már megint rátenyereltek a nagy vételi gombra
Nagy forgalommal emelkedik az OTP árfolyama, és újra közel került a történelmi csúcsához. Mutatjuk, hogy milyen vételi erők mozognak a háttérben.

Emelte az Opus célárát az Equilor
A makrogazdasági környezet változásait figyelembe véve emelte az Opus Global célárát az Equilor, a társaság részvényeire továbbra is tartás ajánlást adnak.

28 millió forintért vette saját részvényeit az Opus
Az Opus Global tájékoztatja a befektetőket, hogy a 2025. április 8-án bejelentett rendkívüli tájékoztatásnak megfelelően tegnap saját részvényeket vásárolt a vállalat.

Brutális következményekkel járhat egy iráni rezsimváltás
Az Egyesült Államok vagy Izrael olyan katonai akciója, amely rezsimváltáshoz vezetne az OPEC-tag Iránban, mélyreható következményekkel járna a globális olajpiacra nézve - állapította meg a JPMorgan szerdán közzétett elemzésében.

2014 óta nem látott szintre ugrott a platina ára
A platina ára több mint egy évtizedes csúcsra emelkedett, amit a megnövekedett kereslet és a piaci hiánnyal kapcsolatos várakozások támogatnak - írja a Bloomberg.

Megszólalt a világ egyik legnagyobb olajcégének vezére az iráni konfliktusról
A Shell vezérigazgatója szerint a közel-keleti konfliktus miatt óvatosan kezelik a térségben zajló szállítmányozást, elsősorban a navigációs jelzavarások miatt - közölte a Bloomberg.

Oldalazással nyithat Európa Mik az aktuális események a tőzsdéken?Mi várható makro fronton?Mi történt eddig a tőzsdéken?
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,1 százalékot esett, a S&P 500 stagnált, míg a Nasdaq stagnált.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel esés látszik, a Nikkei 0,87 százalékos mínuszban van, a Hang Seng 2,18 százalékkal került lejjebb, míg a CSI 300 0,1 százalékot esett.
- Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,31 százalékkal kerülhet lejjebb, a CAC 0,1 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a FTSE 0,12 százalékot emelkedhet.
Mi várható makro fronton?
Ma brit kamatdöntés, míg az USA-ból új munkanélküli segélykérelmek száma érkezik. Utóbbi esetében már elkezdődött az emelkedés, ami a gazdaság lassulására utal és ennek jelei már a nem-mezőgazdasági álláshelyek számában is visszatükröződik.
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 24,2 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 2,5 százalékos eséssel a Nikkei index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 40,7 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 0,1 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 29,0 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 42 171,66 | -0,1% | -1,6% | -1,1% | -0,9% | 8,6% | 61,7% |
S&P 500 | 5 980,87 | 0,0% | -0,7% | 0,4% | 1,7% | 9,0% | 92,0% |
Nasdaq | 21 719,69 | 0,0% | -0,6% | 1,4% | 3,4% | 9,1% | 116,9% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 38 885,15 | 0,9% | 1,2% | 3,0% | -2,5% | 1,0% | 73,9% |
Hang Seng | 23 710,69 | -1,1% | -2,7% | 1,6% | 18,2% | 32,3% | -3,1% |
CSI 300 | 3 874,97 | 0,1% | -0,5% | -0,4% | -1,5% | 9,3% | -4,2% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 23 317,81 | -0,5% | -2,6% | -1,9% | 17,1% | 28,6% | 89,9% |
CAC | 7 656,12 | -0,4% | -1,5% | -2,9% | 3,7% | 0,4% | 54,4% |
FTSE | 8 843,47 | 0,1% | -0,2% | 1,8% | 8,2% | 8,0% | 42,1% |
FTSE MIB | 39 418,61 | 0,1% | -1,9% | -3,0% | 15,3% | 18,3% | 102,3% |
IBEX | 13 923,2 | 0,1% | -1,5% | -1,0% | 20,1% | 25,8% | 88,4% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 98 545,63 | 1,3% | 2,8% | 1,5% | 24,2% | 41,1% | 162,9% |
ATX | 4 356,26 | -0,4% | -0,8% | -1,8% | 18,9% | 21,4% | 87,3% |
PX | 2 133,23 | -0,6% | -0,9% | -2,6% | 21,2% | 39,6% | 129,8% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 27 110 | 1,4% | 3,2% | -4,8% | 25,0% | 55,1% | 135,1% |
Mol | 2 988 | 0,9% | 2,5% | -4,5% | 9,5% | 6,2% | 56,9% |
Richter | 10 410 | 3,0% | 2,9% | -1,6% | 0,1% | 11,6% | 48,5% |
Magyar Telekom | 1 792 | 0,1% | 1,1% | 3,2% | 40,7% | 74,3% | 356,0% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 75,89 | 0,4% | 10,1% | 18,9% | 4,8% | -8,2% | 95,4% |
Brent | 76,77 | 0,4% | 10,0% | 17,3% | 2,7% | -9,8% | 84,7% |
Arany | 3 386,07 | 0,0% | 1,3% | 6,6% | 29,0% | 45,8% | 96,4% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 403,1250 | -0,1% | 0,7% | 0,0% | -2,0% | 2,2% | 16,3% |
USDHUF | 350,2846 | 0,0% | 0,5% | -3,0% | -11,8% | -4,6% | 13,4% |
GBPHUF | 471,0649 | -0,3% | -0,1% | -1,7% | -5,3% | 0,9% | 22,8% |
EURUSD | 1,1509 | -0,2% | 0,2% | 3,2% | 11,1% | 7,2% | 2,6% |
USDJPY | 145,1850 | 0,0% | 0,3% | -0,5% | -7,6% | -8,1% | 36,0% |
GBPUSD | 1,3452 | -0,5% | -0,6% | 1,4% | 7,4% | 6,0% | 8,3% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 104 922 | 0,3% | -3,5% | 1,4% | 11,2% | 61,1% | 1 019,2% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 4,37 | -0,1% | -0,8% | -1,5% | -4,4% | 3,7% | 518,9% |
10 éves német állampapírhozam | 2,5 | -1,4% | -1,5% | -3,4% | 5,8% | 5,5% | -666,9% |
10 éves magyar állampapírhozam | 7,17 | 0,1% | -0,4% | 2,6% | 8,3% | 3,0% | 200,0% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
Címlapkép forrása: cemagraphics
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Teherán beváltja az fenyegetést? Tömeges támadás indult Izrael ellen
Bejelentést tett az IRGC.
Beszorították a forintot, illikvid piacon jöhetnek az izgalmak
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.