
A holland ASML a második negyedévben 7,7 milliárd eurós nettó árbevételt ért el a várt 7,52 milliárd euróval szemben, míg
nettó nyeresége 2,29 milliárd euró lett, jelentősen meghaladva a 2,04 milliárd eurós elemzői konszenzust.
A vállalat nettó megrendelésállománya – amely a kereslet kulcsfontosságú mutatója – 5,5 milliárd eurót tett ki az április-júniusi időszakban, szemben a várt 4,19 milliárd euróval. Roger Dassen, a cég pénzügyi igazgatója szerint a jó eredményhez hozzájárult a már telepített gépek korszerűsítéséből származó bevétel, valamint az, hogy a vámok a vártnál kevésbé negatívan hatottak.
Az ASML a félvezetőipari ellátási lánc egyik legfontosabb szereplője, amely extrém ultraibolya litográfiai (EUV) gépeket gyárt. Ezek a berendezések nélkülözhetetlenek a legfejlettebb chipek, például az Apple és az Nvidia által tervezett processzorok gyártásához. A vállalat ügyfelei között olyan cégek szerepelnek, mint az Intel és a Taiwan Semiconductor Manufacturing.
A harmadik negyedévre vonatkozóan az ASML 7,4-7,9 milliárd eurós árbevételt prognosztizál, ami elmarad a piaci várakozásoktól (8,3 milliárd euró). A 2025-ös teljes évre 15%-os nettó árbevétel-növekedést vár a vállalat, szűkítve korábbi, 30-35 milliárd eurós előrejelzését.
A 2026-os kilátásokkal kapcsolatban azonban már óvatosabb a cég.
Christophe Fouquet vezérigazgató közleménye szerint bár a mesterséges intelligenciával foglalkozó ügyfeleik fundamentumai továbbra is erősek, a makrogazdasági és geopolitikai fejlemények miatt növekvő bizonytalanságot tapasztalnak. Ezért bár felkészülnek a 2026-os növekedésre, egyelőre nem tudják azt megerősíteni.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Példátlan kivándorlás indult: a lakosság közel fele elhagyná az ázsiai szigetországot
Szinte teljesen kiürülhet a jövőben.
Kevesebb új gyógyszer kerülhet a piacra, ha életbe lép Trump javaslata
Veszélyes, ha csökkenti az egészségügyi intézet költségvetését.
Egy teljes jelenet elkészítését bízták az AI-ra egy Netflix sorozatban
Ez volt az eddigi első alkalom.
2011 óta nem volt ilyen fájdalmas első félévük a biztosítóknak
Súlyos időjárási események voltak.
Forradalmi változás jön a ChatGPT-re: mostantól képes önállóan kezelni a számítógépünket
Komplex feladatokat tud elvégezni ezzel.
Elutasította Trump az új WHO-egyezményt, ami a következő járványokra készítené fel a világot
A Covid után kezdték el kidolgozni.
A TB kiskönyv múltja, jelene és digitális jövője
A magyar társadalombiztosítási rendszer egyik ikonikus, papíralapú dokumentuma, a köznyelvben csak TB kiskönyvként ismert igazolvány hamarosan digitális formában él tovább. Bár sok munkáltat
VIDEÓ! Bitcoin a csúcson, altcoinok készenlétben: Indul a következő altszezon?
2025. július 1-jétől Magyarország új kriptovaluta-szabályozása lépett életbe, amely kizárólag hivatalosan engedélyezett szolgáltatók közreműködésével teszi lehetővé a kriptovaluták v
Követett részvények - 2025. július
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
A magyar állam találkozása a közgazdaságtannal
A kormány több bevételszerző próbálkozása alatt is beleütközött a Laffer-görbébe. Ideje tehát megnézni, mit is tud ez az egyszerű, de annál fontosabb közgazdasági összefüggés, és... T
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban Évente több százmillió tonna műanyagot állítunk elő, melynek jelentős
Régi berögződések - elengedjük őket?
Pár hete az egyik kommentben V nevű olvasóm felvetette, hogy mennyire fontos néha felülvizsgálni a spórolási szokásainkat is. Lehet, hogy valami, ami 10 éve még értelmes és hasznos dolog volt
Target Corporation - elemzés
2022-ben vettem belőle 165-ön, leginkább kereskedési céllal, de osztalékot is fizetett, ha nem is sokat. 2024-ben adtam el kis bukóban. Most megint a szemem elé került, a Top10-es listám hetedikj
G20-csoport: úton a szén-dioxid-mentes áramtermelés felé
Technológiai trendek, kihívások és szakpolitikai irányok az IEA 2025-ös jelentése alapján.

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Agrárvita: mi szól a nagy EU-s agrárreform mellett és ellen?
Szakértőink ütköztették érveiket a területalapú támogatások reformjáról.
Egyre többet tudunk az Otthon Start hitelről: kik lesznek az igazi nyertesek?
A Kormányinfón Gulyás Gergely igyekezett tisztázni a félreértéseket.
Drámai változások zajlanak Európában, ennek mindenki megissza a levét
Komoly döntések előtt állunk: 8,5 milliárd ember ellátása és a bolygó jövője a tét.
