
Véleményt mondott a Nyomdáról a Concorde
A Nyomda második negyedéves gyorsjelentését követően friss elemzéssel jelentkezett a Concorde, melyben ugyan nem változtatott célárán, az ajánlását semlegesre módosította.

Alig kezdtek el esni a tech részvények, máris milliárdokat kerestek a shortosok
A vezető mesterséges intelligencia részvények ellen fogadó shortosok jelentős nyereséget könyvelhettek el a héten, miközben a technológiai szektor részvényei estek és a befektetők elpártoltak az év eddigi legforróbb tech papíroktól - jelentette a Yahoo Finance.

Vegyes mozgások Európában
Iránykereséssel indul a nap az európai piacokon, a DAX stagnál, míg a CAC 0,2 százalékot esett, a FTSE 100 pedig 0,1 százalékot emelkedett. A milánói börze feljebb került 0,2 százalékkal, a spanyol piac stagnál.

Gyenge kezdés a magyar tőzsdén
Kedden még csúcsok dőltek a magyar tőzsdén, a tegnapi szünnapot követen viszont esik a BUX index.

A Meta Platforms hirtelen befagyasztotta a munkaerőfelvételt az AI-részlegében
A Meta Platforms felfüggesztette a mesterséges intelligencia részlegébe történő toborzását, véget vetve annak a költekezési hullámnak, amely során számos drága AI-szakembert szerződtetett - írta a CNBC.

Kis emelkedés jöhet Európában
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones stagnált, a S&P 500 0,2 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,6 százalékkal került lejjebb.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel vegyes mozgások látszanak, a Nikkei 0,61 százalékot esett, a Hang Seng 0,28 százalékos mínuszban van, a sanghaji tőzsde viszont 0,24 százalékot emelkedett.
- Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,19 százalékot emelkedhet, a CAC 0,1 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,41 százalék pluszban nyithat.
- Vegyes nyitás várható az amerikai tőzsdéken a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. A Dow Jones 0,07 százalékot eshet, a S&P 500 0,03 százalék mínuszban nyithat, míg a Nasdaq 0,02 százalék pluszban nyithat.
Mi várható makro fronton?
Csütörtökön délelőtt a francia, a német és az euróövezeti beszerzési menedzserindexek kerülnek napvilágra, amelyek átfogó képet adnak a feldolgozóipar és a szolgáltatások aktuális helyzetéről. Magyarországon az MNB közzéteszi a befektetési alapok és a befektetési vállalkozások második negyedéves adatait. Délután az USA-ban a heti munkanélküliségi kérelmek és a Philadelphia Fed index következik, amelyek gyorsjelzést adnak a munkaerőpiaci és feldolgozóipari folyamatokról. Ugyancsak ekkor jön a Conference Board kompozit vezető indikátora, amely a jövőbeli gazdasági trendeket próbálja előre jelezni, valamint az eurózóna augusztusi fogyasztói bizalmi indexe.
Ma elkezdődik a Jackson Hole-i jegybankári találkozó, amely a világ egyik legfontosabb gazdaságpolitikai fórumának számít, ahol központi banki vezetők, döntéshozók és közgazdászok vitatják meg a globális gazdaság aktuális kérdéseit és a lehetséges politikai válaszokat. Az idei, augusztus 21–23. között zajló konferencia központi témája a munkaerőpiac átalakulása, különös tekintettel a demográfiai folyamatokra, a termelékenységre és a makrogazdasági politikára.
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 34,3 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 5,6 százalékos emelkedéssel a Dow Jones index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 55,7 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 3,3 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 27,3 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 44 938,31 | 0,0% | 0,0% | 1,3% | 5,6% | 10,0% | 62,0% |
S&P 500 | 6 395,78 | -0,2% | -1,1% | 1,6% | 8,7% | 14,3% | 88,9% |
Nasdaq | 23 249,57 | -0,6% | -2,5% | 0,8% | 10,6% | 17,9% | 102,6% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 42 888,55 | -1,5% | -0,9% | 7,7% | 7,5% | 12,7% | 87,4% |
Hang Seng | 25 165,94 | 0,2% | -1,7% | 1,4% | 25,5% | 43,7% | 1,5% |
CSI 300 | 4 271,4 | 1,1% | 2,3% | 5,2% | 8,6% | 28,2% | -8,7% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 24 276,97 | -0,6% | 0,4% | -0,1% | 21,9% | 32,2% | 89,2% |
CAC | 7 973,03 | -0,1% | 2,2% | 1,9% | 8,0% | 6,5% | 62,3% |
FTSE | 9 288,14 | 1,1% | 1,3% | 3,3% | 13,6% | 12,3% | 54,5% |
FTSE MIB | 42 864,81 | -0,4% | 1,6% | 6,3% | 25,4% | 29,6% | 116,9% |
IBEX | 15 292,1 | -0,1% | 1,8% | 9,3% | 31,9% | 37,9% | 118,7% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 106 542,8 | 0,0% | 1,7% | 5,2% | 34,3% | 47,4% | 195,6% |
ATX | 4 808,39 | -0,8% | 1,9% | 7,2% | 31,3% | 32,1% | 118,6% |
PX | 2 310,29 | -0,3% | 0,5% | 5,6% | 31,3% | 46,0% | 159,9% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 30 970 | 0,0% | 1,8% | 7,9% | 42,8% | 70,2% | 186,8% |
Mol | 3 006 | 0,0% | 0,3% | -1,4% | 10,1% | 10,4% | 74,9% |
Richter | 10 740 | 0,0% | 2,4% | 5,3% | 3,3% | 3,7% | 48,5% |
Magyar Telekom | 1 984 | 0,0% | 4,4% | 12,0% | 55,7% | 88,2% | 424,9% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 64,19 | 1,3% | 0,8% | -6,3% | -11,4% | -14,7% | 49,9% |
Brent | 66,87 | 1,6% | 1,8% | -3,5% | -10,5% | -13,5% | 48,7% |
Arany | 3 342,86 | 0,6% | -0,5% | -0,3% | 27,3% | 33,1% | 72,1% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 394,7 | 0,2% | -0,2% | -1,1% | -4,1% | 0,3% | 12,9% |
USDHUF | 338,4207 | 0,3% | 0,3% | -1,2% | -14,8% | -4,4% | 14,7% |
GBPHUF | 455,8950 | 0,0% | -0,5% | -0,9% | -8,4% | -1,0% | 17,4% |
EURUSD | 1,1663 | -0,1% | -0,5% | 0,1% | 12,6% | 5,0% | -1,5% |
USDJPY | 147,7300 | 0,0% | 0,4% | -0,5% | -6,0% | 1,5% | 39,4% |
GBPUSD | 1,3473 | -0,2% | -0,7% | 0,2% | 7,6% | 3,4% | 2,5% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 114 263 | 1,2% | -7,4% | -3,2% | 21,1% | 93,6% | 863,5% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 4,27 | -0,4% | 1,2% | -3,5% | -6,6% | 12,0% | 578,3% |
10 éves német állampapírhozam | 2,67 | -1,4% | 1,2% | 0,8% | 13,1% | 23,9% | -607,4% |
10 éves magyar állampapírhozam | 7,04 | 0,0% | 0,0% | -0,7% | 6,3% | 10,0% | 202,1% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Zelenszkij bevallotta, a világ legerősebb vezetőjét kérte, hogy nyomást gyakoroljon Orbán Viktorra
A feszült magyar–ukrán kapcsolatokhoz keresett magának szövetségest.
Abszurd botrány a metropoliszban: csak egy chipses zacskó kellett a bajhoz
A gyanúba keveredett tanácsadó szerint félreértés történt.
Adóssághegyek alatt rogyadozik a vörös óriás: elfogyott a türelem
Már a legnagyobb vezető lábát is idegesítik az elmaradt fizetések.
Meglepő számok érkeztek a magyar lakáspiacról, de megvan rájuk a magyarázat
Az első negyedév lassulást hozott a tranzakciókban, a harmadik viszont már a pörgésről szól.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat

Nem volt elég a tavalyi helikopterezés, idén hajóra váltottak (x)
A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
