
Olyan fejlesztésekről beszélt ma a Yettel a kkv-k számára, ami túlmutat a hagyományos távközlési megoldásokon. Igor Prerovsky, a Yettel vezérigazgatója azzal kezdte a tájékoztatót, hogy a Yettel a digitalizált jövőben hisz, a fogyasztók után a kisvállalatoknak is meg kell adni a teljes digitalizációs élményt, amit
egy új tarifaajánlattal és egy új alkalmazással támogat meg mától a Yettel.
Fülöp Gábor, a Yettel üzleti értékesítési és marketingigazgatója mutatta be a két, kkv-knak szóló terméket, amit egy évig fejlesztett a cég. A Yettel alapvetően egy lakossági márkaként van pozícionálva, ezen szeretne változtatni a vállalat, hogy a kkv-khoz is kapcsolódjon. A kkv a B2B területekkel, a nagyvállalatokkal együtt a bevételek harmadát adja a cégnél, és ez volt a leggyorsabban bővülő szegmens a 2024-es évben.
Az elmúlt 4 évben nagyjából 100 milliárd forintot elköltött a Yettel hálózatfejlesztésre, jelentősen nőtt a 4G kapacitás és az 5G már a forgalom negyedét adja. A célcsoport, a kkv-k az 5 és 50 munkatárs közötti vállalatok, fontos és erős szektor, Magyarországon a GDP felét, a foglalkoztatottak 65 százalékát adják. Nagyon volatilis gazdasági környezetben működnek, ami alkalmazkodást és rugalmasságot igényel. A Yettel célul tűzte ki, hogy piacvezető szeretne lenni a kkv szegmensben a szolgáltatások fejlesztésében.
Az első bejelentés egy új, ReFlex névre hallgató tarifacsomag, ami ugyanazokat a tarifákat biztosítja hűségszerződéssel, mint hűségszerződés nélkül és a csomagok kombinálhatók lesznek. Technikailag ez úgy valósul meg, hogy minden hónapban egy visszatérítést ír jóvá a Yettel, ami felhasználhatóvá válik. A kutatás során sok ügyfélinterjút végzett a cég, így az ügyfelekkel együttműködve alakították ki a szolgáltatást.
Fülöp Gábor hozzátette, hogy ez egy olyan szolgáltatás, ami nincs a piacon, hiszen a kkv-knál sokan nem akartak 2 éves szerződést kötni, ezért azt várják, hogy új SIM-kártyák jönnek be és a versenytársaktól is hozhatnak el előfizetőket. Egy új teret nyitna ezzel a versenyben a Yettel.
A második termék egy B2B applikáció a lakossági applikáció mellé. Ezt a kkv döntéshozók tudják használni, ami a teljes portfóliót menedzselhetővé teszi, például kártyákat lehet aktiválni, kedvezményeket felhasználni, előfizetéseket kezelni, számlákat kiegyenlíteni, az üzletekre és az egyenlegekre vonatkozó információkat is gyorsan meg lehet találni.
Vörös Dániel, a Yettel senior üzleti szegmensmenedzsere hozzátette, hogy a jövőben az app bővítésén fognak dolgozni új funkciókkal. Most például elérhetővé válik olyan funkció, amely személyre szabottan ad ajánlatot, ha változnak a felhasználó adathasználati, telefonálási szokásai.
Az alkalmazás és az ReFlex tarifacsomag mától érhetők el a Yettelnél.
Címlapkép forrása: Portfolio
Ezek most a magyar magánegészségügy legnagyobb kihívásai
A Portfolio Private Health Forum 2025 rendezvényen volt szó ezekről.
Fogytán a magyarok pénze, durván bezuhant a háztartások megtakarítása a felmérés szerint
Félmillió forinttal csökkent az átlagos megtakarítás.
Így turbózott fel mindent az Otthon Start szeptemberben
Az MBH Bank tapasztalatai az Otthon Start első hónapjában
Ursula von der Leyen orosz pénzből tenné naggyá Európa hadiiparát
Mindenképpen megfizettetik Oroszországgal az ukrajnai pusztítást.
„Nem mindegy, hogy egy bankár hány válságon ment keresztül” – Így lehet megnyerni a dúsgazdag magyarokat
Interjúnk Bálint Attilával, a Raiffeisen Private Banking ügyvezető igazgatójával.
Izgalmas befektetési lehetőség bontakozik ki a háttérben – A profik most ebben látnak hatalmas potenciált
Komoly lehetőség van kibontakozóban.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs
Magyar ingatlanpiac: hórukk országban mérsékelt verseny
A héten Zsolt pihenőt kapott, Balázs és Ádám pedig Tibor Dávid Masterplast CEO-val beszélgetett a magyar ingatlanpiac évtizedes kérdéseiről. Dögunalmas szakmai adásunkban szó lesz a... The p


Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Nagy ütést vinne be az oroszoknak von der Leyen: a magyar gazdaság is megérezheti?
Bekeményít az EU elnöke?
A magyar mezőgazdaság életben maradása múlik ezen: víz nélkül nem fog menni
Túl sok függ az időjárás szeszélyeitől.
Ismét téma a nyugdíjemelés: kik kaphatnának sokkal többet havonta?
Mi az a minimálnyugdíj, és hogy lehetne hatékonyan alkalmazni?
