Minden korábbinál több áram fogyott Magyarországon 2018-ban

MTI/Portfolio
2019. január 11. 14:26    
nyomtatás
 
A magyarországi bruttó villamosenergia-fogyasztás 2018-ban 0,8 százalékkal meghaladta az előző évit és elérte a 45,4 terawattórát a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) honlapján megjelent adatok szerint, ami új történelmi rekordnak számít.


A tavaly felhasznált villamos energia 68,41 százalékát a hazai erőművek állították elő, a megtermelt 31,06 terawattóra 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben. Az import aránya emelkedett, a teljes felhasználáson belül 31,59 százalék volt 2018-ban, míg 2017-ben 28,58 százalék. Az export-import szaldó tavalyi 14,34 terawattórás értéke 11 százalékkal több, mint a 2017. évi.

Amint arról korábban beszámoltunk, a 2018-as, 31,59 százalékos importarány az elmúlt 10 év legmagasabb értéke. Ezt az értéket csupán 2013-ban és 2014-ben közelítette meg az importált villamos energia részaránya. Azonban az azóta töretlen fogyasztás-növekedés következtében az importált villamosenergia-mennyiség abszolút rekordot jelent - hívta fel a figyelmet Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár.

Tavaly az import részaránya júniusban volt a legmagasabb, elérte a 42,9 százalékot a felhasználáson belül, magas, 41 százalékos volt májusban is. Júliusban viszont mindössze 23,7 százalékot tett ki a behozatal. A bruttó csúcsidei rendszerterhelés 2018. december 19-én 6869 megawattal rekordot ért el. Ez azóta, 2019. január 8-án megdőlt, amikor 6884 megawattra emelkedett a villamosenergia-rendszer negyedórás átlagteljesítménye.

Címlapkép: shutterstock

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Elemző (PIF)
Befektetési adminisztrációs referens
Devizapiaci üzletkötő
Junior devizapiaci üzletkötő
Junior elemző/elemző (KGE)
Junior elemző (MPP)
Szerkesztő-Újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium