Előfizetői tartalom

Nagy lépést tesz a Mol - A repülőtér is elérhető lesz a Limóval

Portfolio
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre is kiterjeszti a Limo autómegosztó szolgáltatási területét a Mol, miután a legtöbb felhasználói visszajelzés erre irányult az indulás óta eltelt közel másfél évben - mondta el Ratatics Péter, a Mol Magyarország és a Fogyasztói Szolgáltatások üzletág ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjúban. A szolgáltatás fejlesztésével a tervezettnél gyorsabban haladt a Mol, ugyanakkor a kezdeti időszak gyerekbetegségei következtében az első éves eredmény elmaradt a várakozásainktól. A társaság célja, hogy hogy a környező országok nagyvárosaiban is meg tudja honosítani a limózást, ezek közül leghamarabb Prága kerülhet sorra, Magyarországon pedig elsősorban a nagy diákvárosok, mint például Debrecen van rajta a térképen, de azt is vizsgálják, hogy hogyan lehetne a nyári szezonra a Balatont is becsatornázni a Limo-zónába, illetve a napon túli kölcsönzési lehetőséget elérhetővé tennék - mondta el Ratatics Péter, aki a Mol egyéb, újnak számító tevékenységeivel kapcsolatos terveiről is beszélt.

Portfolio: Az utóbbi években a Mol aktívan kezdett el olyan területekkel és kérdésekkel foglalkozni, amelyekkel korábban nem. Gondolhatunk akár a Mol Campusra, a Fresh Corner kávézókra, illetve koncepcióra, a Mol Limóra, a Mol Bubira vagy éppen az autóbuszos közösségi közlekedés területén aktív ITK többségi részesedésének megvásárlására. Hogyan fér meg mindez a core...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés