Elektronikus útdíjat vezetnek be a csehek

MTI
2019. július 12. 17:23    
nyomtatás
 
Csehországban 2021-ben bevezetik a személygépkocsik számára is az elektronikus útdíjfizetési rendszert. Az ezt lehetővé tevő törvénymódosítást pénteken hagyta jóvá a cseh parlament alsóháza, a képviselőház.


A személygépkocsik számára jelenleg sztrádabélyeges útdíjrendszer működik, amit 1995-ben vezettek be. Az éves sztrádabélyeg ára 1500 korona (19 500 forint).

Vladimír Kremlík közlekedési miniszter a parlamenti vita során megerősítette a tárca korábbi döntését, miszerint az éves útdíjat addig nem emelik, amíg nem fejeződik be a legrégebbi, 1972-ben átadott cseh autópálya, a Prágát és Brünnt összekötő D1 teljes felújítása. Erre a tervek szerint 2021 végén kerül sor.

Az útdíj befizetését az elektronikus rendszerben kamerákkal fogják ellenőrizni. A rendszer lehetővé teszi, hogy a jövőben bevezessék a regionális útdíjat is.

Jelenleg a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók fizetnek útdíjat elektronikusan Csehországban. Ezt 2007-ben vezették be, az állam éves bevételei ebből mintegy tízmilliárd koronára rúgnak.

A sztrádabélyegek eladásából tavaly több mint ötmilliárd korona folyt be az államkasszába. A közlekedési minisztérium számításai szerint az elektronikus útdíjrendszer kiterjesztése a személygépkocsikra mintegy 220 millió korona pluszbevételhez juttatná az államkasszát. Ugyanakkor a rendszer üzemeltetése olcsóbb lenne, mint a jelenlegi sztrádabélyeges rendszeré.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő-újságíró
Befektetési tanácsadó
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium