Előfizetői tartalom

Két autógyártó rázta fel a világot: az egyik a túlélésért küzd, a másik taktikázhat

Túlzás nélkül mondhatjuk, a piacot teljesen váratlanul érte a Fiat Chrysler bejelentése, amely szerint egyesülési ajánlatot tettek a Renault-nak. A korábbi híradások ugyanis még arról szóltak, hogy a franciák először újraindítják az egyesülést célzó tárgyalásokat a Nissannal, majd csak ezt követően veszik fontolóra, hogy felvásárlási ajánlatot tesznek az FCA-nak. A hirtelen jött közeledés hátterében több tényező is állhat: a Fiat Chrysler motivációja világos, végre szeretnének egy olyan partnerrel együttműködni, amelynek segítségével sikeresen végighaladhatnak a jövő járműgyártásához vezető úton és amelynek köszönhetően képesek lehetnek megfelelni az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak. A Renault menedzsmentje pedig vélhetően ezzel a húzással akarhatja erősíteni tárgyalási pozícióját a Nissannal szemben. Az összeolvadásnak köszönhetően ráadásul jelentős költségeket is megtakaríthatnának több területen, amely jótékonyan hathatna a közös cég profitabilitására egy különösen nehéz időszakban. Az egyesülés ugyanakkor még nincs kőbe vésve, több buktatója is lehet a tranzakciónak.

A Fiat Chrysler megerősítette a hírt, a vállalat egyesülési ajánlatot tett a Renault-nak, a Fiat Chrysler tervei szerint az egyesített vállalat 50 százalékban az FCA, 50 százalékban a Renault részvényeseinek tulajdonában lenne - írtuk hétfőn.Őszinték leszünk, ez egészen mellbevágó fejlemény volt az elmúlt hetek, hónapok híradásaihoz képest.Nemrég ugyanis még arról...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés