Román-magyar gázháború: sorsdöntő napok jönnek

Portfolio/MTI
2018. július 9. 16:58    
nyomtatás
 
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a román kormányra Magyarország, az érdekelt energiavállalatok és a román ellenzék részéről azért, hogy az ország mielőbb teremtse meg a jelentős fekete-tengeri gázmezők kiaknázásának jogi-törvényi hátterét, de még az Európai Bizottság és az Egyesült Államok is ezt sürgeti az európai energiabiztonság érdekeire hivatkozva. Bizonyos romániai szakértők és magas rangú politikusok szerint azonban a jelenlegi tervek és szabályozás nem az ország érdekeit szolgálják, Bukarest így ellenállni látszik a fekete-tengeri gázkincs kitermelésére, illetve az ezt biztosító törvényi háttér megteremtésére irányuló nyomásnak. A sorsdöntő törvénytervezetről várhatóan a július 9-én kezdődő háromhetes rendkívüli ülésszakán dönthet a román parlament.


Sorsdöntő időszak jön a román-magyar gázháborúban


Mindinkább elmérgesedni látszik a fekete-tengeri román gázmezők kiaknázásával kapcsolatos nemzetközi vita, miután az előző héten már Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is megszólalt az ügyben. A bukaresti kormány fő erejét képező szociáldemokraták vezére szerint Bukarest azt kockáztatja, hogy nem fog részesülni a gazdag természeti erőforrásból.
A legnagyobb kockázat az, hogy ez a gáztartalék, amellyel Románia rendelkezik, csak áthalad az országon és más államok gazdasági fejlődéséhez, például Magyarországéhoz járul hozzá

- mondta a PSD elnöke.

Dragnea ugyanakkor mintha balanszírozni is kívánna a belpolitikai és a gazdasági érdekek között (amelyeknek persze szerencsés esetben egybe kellene esniük). A politikus ugyanis azt mondta, egyensúlyt kell találni egyrészt a kitermelés megkezdése és Románia azon legitim érdeke között, hogy egyrészt anyagi haszna származzon a nyersanyagból, másrészt a gáz jelentős részét használják az ország iparának újjáélesztésére és az ország gazdasági fejlesztésére. Dragnea nem támogatja, hogy a Fekete-tengerben kitermelendő földgázt teljes egészében kétoldalú megállapodások alapján adja el Románia. A politikus múlt heti nyilatkozatában azt mondta, a kitermelt gáz értékesítésének nagy tétje, hogy a nyersanyag hány százalékát sikerül eladni átlátható módon az energiatőzsdén.

Az úgynevezett offshore törvénytervezet - , amelyet már februárban egyhangúlag megszavazott a szenátus, és amelynek elfogadásától függ, hogy Románia milyen feltételek mellett teszi lehetővé a fekete-tengeri földgáz kitermelését - egyelőre továbbra is a képviselőházi illetékes szakbizottságok asztalán van. Ezt a tervek szerint a július 9-én kezdődött háromhetes rendkívüli ülésszakon fogadja el az alsóház; ennek alapján fogja meghozni várhatóan a nyáron az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV Petrom azt a döntését, hogy megkezdi-e a Fekete-tenger Neptun talapzatában felfedezett gáz kitermelését. Az első becslések szerint 42 és 84 milliárd köbméter közötti gázmennyiségről lehet szó.

"A gáz nem megy sehová!"


A román gázszállítási rendszerüzemeltető, a Transgaz ugyan június 4-én bejelentette, hogy megkezdte a bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázfolyosó közel 500 kilométeres romániai szakaszának építését (a társaság februárban 60 millió eurós hitelt is kapott az EBRD-től a munkálatok elkezdésére), a törvényi háttér megteremtése azonban egyértelműen akadozik, mégpedig elsősorban azért, mert a bukaresti kabinet és a kitermelő vállalatok eddig nem tudtak egyetérteni a kitermelés után fizetendő adó, illetve járadék mértékéről. A tervezet értelmében Románia a kitermelt gáz értékének 13 százalékát kapná meg, ami nagyon kevés a BalkanInsight nevű portál által idézett Lucian Davidescu, a Romania Curata antikorrupciós civil szervezet vezetője szerint, aki úgy véli, a tervezet sérti a román állam érdekeit, a várható kár pedig legkevesebb kétszerese a Petrom privatizációja során elszenvedett félmilliárd eurónak. Ezért Davidescu szerint a tervezet elfogadásával nem kell rohanni; "a gáz nem megy sehová!" - hangsúlyozta meglepő határozottsággal.

A nyilatkozatháború ellenére egyelőre nem nagyon látszik más ésszerű útvonal a fekete-tengeri földgáz jelentős részének értékesítésére, mint a Magyarország felé tartó BRUA (bolgár, román, magyar, osztrák) gázszállítási út. Bulgária és Szerbia egyértelműen az orosz gáz elkötelezettje, Ukrajna pedig jelenleg szintén nem tűnik kiszámítható potenciális partnernek, míg a román belső piac egyelőre valószínűleg szintén nem képes az energiahordozó felvételére.

Román-magyar gázháború: sorsdöntő napok jönnek


A román ellenkezés ráadásul nagyrészt arra a téves értelmezésre épít, hogy a magyar társaságok kapacitáslekötése azt jelenti, Magyarország gyakorlatilag már meg is vásárolta a gázt; illetve hogy a gázkincs teljes egészében Magyarország irányába lesz értékesítve. A magyar külügy korábbi állásfoglalása szerint noha "a román és a magyar gázvezeték-üzemeltető cégek által kiírt kapacitáslekötési aukción két magyar cég kötötte le a román-magyar interkonnektor 2022 utáni teljes kapacitását román-magyar szállítási irányban; a Fekete-tengeri gázmezőről azonban nyilvánvalóan nemcsak ebbe az irányba fognak gázt szállítani, hanem más csöveken, más országok irányába is." Ráadásul az évi 4,4 milliárd köbméteres kapacitású BRUA gázvezeték pedig - mint a neve is mutatja - nem csak a fekete-tengeri gázkészletet szállíthatja, hanem az elképzelések szerint a csatlakozó TANAP, illetve TAP vezeték révén jelentős mennyiségű azeri gázt is.

Nyomás alatt


Szijjártó Péter június végén azt mondta, nyomás alá kell helyezni Romániát annak érdekében, hogy teremtse meg a kitermelés törvényi kereteit és fejlessze a gáz kitermeléséhez és szállításához szükséges infrastruktúrát. A román külügy amellett, hogy leszögezte, Románia tiszteletben tartja a BRUA gázfolyosó romániai szakaszának megépítésére vállalt valamennyi határidőt, igencsak hevesen reagált. Eszerint "nyugtalanítónak" tartja a regionális energetikai együttműködés ügyében, többek között a magyar külügyminiszter által megfogalmazott, a "stratégiai partnerség szellemével ellentétes, inkorrekt" nyilatkozatokat.

A magyar álláspontot látszik támogatni ugyanakkor az Egyesült Államok külügyminisztériumának korábbi állásfoglalása is, ami szerint a Románia fekete-tengeri felségvizei alatti gázkészlet olyan ígéretes, de ma még kiaknázatlan energiaforrást képvisel, amely erősítheti az energiapiacokat és az egész régió energiabiztonságát.
Szoros figyelemmel követjük azon fejleményeket, amelyek keretében a román parlament és kormány kidolgozza az energiavállalatoknak a forrás fejlesztését célzó beruházásaihoz szükséges stabil pénzügyi és szabályozói alapokat megteremtő jogi kereteket

- fogalmaztak. Az Egyesült Államok legfelső politikai szintjeiről érkező jelzést az orosz energiától való függőség növekedésének megakadályozása mellett ugyanakkor saját gazdasági érdekek is motiválják. Magyarország június elején stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kitermelésben érdekelt ExxonMobil tengerentúli székhelyű olaj- és gázvállalattal.

Hasonló értelemben nyilatkozott Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke is július elején, aki azt mondta, Románia létfontosságú Európa energiabiztonsága szempontjából, ezért gázexportálási felelőssége meghaladja a nemzeti és a regionális kereteket. De Ludovic Orban, a román ellenzék fő erejét képező liberálisok elnöke a közelmúltban szintén bírálta a román kormánykoalíciót amiatt, hogy késlelteti a törvénytervezet elfogadását, amit az Egyesült Államok is sürget.

Háttér

A fekete-tengeri földgázról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt február elején Bukarestben. Akkor bejelentette, hogy Románia 2020-ra megteremti a Magyarországra irányuló gázexport műszaki feltételeit, 2022-től pedig lehetőség nyílik jelentős mennyiségű, a Fekete-tengeren kitermelt gáz Magyarországra szállítására, miután magyar vállalatok kötötték le a - ma még csak részben létező - BRUA (bolgár, román, magyar, osztrák) gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását 2037-ig. A terv szerint a lekötött mennyiség egy része a környező országok felé kerülne értékesítésre, így az nem csak Magyarországon kívül más országokba, például Szlovákiába is eljuthatna. A román külügyminisztérium annak idején úgy reagált, hogy a földgázszállító infrastruktúra nem szolgálhatja kizárólagosan egyetlen ország érdekeit; (...) semmilyen megállapodást vagy más kétoldalú dokumentumot nem írtak alá, amely Romániából Magyarországra irányuló gázexportra vagy bármilyen más új, az energiaszaktorban megvalósítandó projektre utalna.

A legutóbbi bukaresti külügyi közlemény román területen szervezett, "indokolatlan és az együttműködés szellemével ellentétes" megnyilvánulásokra is utal, feltehetően arra a - román médiában nagy visszhangot keltő - sajtóértekezletre, amelyet a magyarországi nagynyomású földgázszállító vezetékrendszert üzemeltető FGSZ vezetői tartottak június végén Bukarestben. A román médiában negatív visszhangja volt annak, hogy Terhes Kristóf, a Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója állítólag azzal próbálta leszerelni a fekete-tengeri gáz magyarországi értékesítésével szembeni zsigeri román ellenkezést, hogy Romániának - az energiaforrást hasznosító ipar és jelentős háztartási fogyasztás híján - nem lesz mit kezdenie a Fekete-tengeren kitermelendő 200 milliárd köbméternyi gázzal, hacsak nem akar egy "nagy tüzet rakni".

A közlemény szerint a romániai fejlesztések "olyan körülmények között történnek, amikor a magyar fél elhárította azoknak a beruházásoknak az elvégzését saját területén, amelyek a BRUA gázvezeték kiegészítéséhez szükségesek a regionális kötelezettségvállalásoknak megfelelően". Kétségtelen, hogy 2017 júliusában a magyar átviteli rendszerirányító FGSZ Földgázszállító Zrt. jókora meglepetést okozott, amikor bejelentette, hogy nem tart a földgázszállító vezetékek összekötését célzó, úgynevezett open season kapacitás értékesítési eljárást a vezeték teljes román-magyar-osztrák szakaszára. Az open season eljárás keretében az érdeklődők még a tényleges beruházás megkezdése előtt megvásárolhatják a szállítóvezeték kapacitás használati jogát, vagyis ez a lépés gyakorlatilag kizárná a projektből az osztrák felet, amely egyébként eredetileg a projekt fő kezdeményezője volt. A román külügy közleményének élét azonban alaposan tompítja, hogy a lépésre a magyar és román hatóságok megállapodása nyomán került sor.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Tematikus cikk

Új rendszerben kell számlaadatokat küldeni a NAV-nak (x)

Ingyenes számlázó program is segíti a vállalkozásokat. 
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium