Előfizetői tartalom

Meglepő tervvel forradalmasítaná a hajózást Japán

Amikor a szállítás-közlekedési ágazat kibocsátáscsökkentési kihívásáról hallunk, elsősorban autók és más közúti járművek jutnak eszünkbe, pedig a hajózás helyzete e szempontból sokkal rosszabb. Az elektromos hajtás jelenléte a súlyosan dízelfüggő hajózásban is egyre inkább kézzel fogható, ha egyelőre kezdetleges állapotban is. Legutóbb Japánban jelentettek be az ágazat villamosítását szolgáló terveket, amelyek célja első körben a világ első elektromos meghajtású olajszállító tankhajójának megépítése. A bejelentés kissé meglepőnek tűnhet, de korábban Kína is szén szállítására alkotta meg a világ első elektromos teherhajóját. Az a furcsa helyzet állt tehát elő, hogy a klímaváltozásért felelősnek tartott fosszilis üzemanyagok kiváltását célzó intézkedések rövid távon és részben ezen energiahordozók felhasználását is elősegítik, ami rámutat a kibocsátáscsökkentési erőfeszítés összetettségére is.

Meglepő tervvel forradalmasítaná a hajózást JapánA világ első kibocsátásmentes olajszállító tankerének megépítése érdekében Japán négy nagyvállalata egyesítette erőit egy konzorciumban. Az augusztus elején történt bejelentés szerint az elektromos meghajtású tankerbe nagyteljesítményű lítiumion-akkumulátorokat épít be az Asahi Tanker, az Exeno Yamamizu Corporation...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés