bankok

EKB: közel 50 bank települne át Londonból Európába

Közel 50 bank jelezte áttelepülési célját a Brexit miatt az illetékes európai hatóságoknak, és 20 erre vonatkozó engedélykérés van folyamatban - közölte Daniele Nouy, az EKB bankfelügyeleti vezetője.

Tízezrek elbocsátását lengette be a Deutsche Bank vezére

Több tízezer állást szüntethet meg a technológiai változások miatt a Deutsche Bank - mondta a Financial Timesnak John Cryan vezérigazgató. Ez az eddigi legegyértelműbb jelzése a legnagyobb német bank vezérének a hosszú távon várható elbocsátásokról. A bank eddig 4000 embert küldött el a 2015 végén jelzett 9000-ből ötéves szerkezet-átalakítási terve alapján.

Milliós bírságok két takaréknak

A Pátria Takarékszövetkezet 6,5 milliós, a Fókusz Takarékot pedig 1,5 millió forintra bírságolta az MNB - derül ki a jegybank közleményéből.

Még soha nem láttak ilyet a CIB anyabankjánál

A 636 millió eurós elemzői várakozásokat némileg meghaladó, 640 millió eurós harmadik negyedéves eredményt ért el az Intesa Sanpaolo. A CIB anyabankja megerősítette 3,4 milliárd eurós osztalékkifizetési célját az idei év nyeresége után.

Jól járhatnak, akik most keresnek állást a befektetési bankoknál

Elharapózhat a verseny a munkaerőpiacon az európai és az amerikai befektetési bankok között, miután gyors növekedésbe kezdtek az európai pénzintézeteknél elérhető alkalmazotti fizetések. A bérek emelkedése több évnyi stagnálás után indult meg - írja a Bloomberg.

Elengednék a devizahitelesek tartozásának egy részét

A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére - mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a Magyar Időknek, amely úgy tudja, az elsétálási jog bevezetése már felmerült a kormányzat berkeiben is.

1300 milliárd forinton maradt a bankoknak nyújtott többletlikviditás

Egy, három és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton 25, a három hónapos lejáraton 50, míg a tizenkét hónapos lejáraton 100 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1312 milliárd forint marad - közölte a jegybank.

Újabb bankóriás fordít hátat a szénnek

Az HSBC bejelentette, hogy 2025-ig összesen 100 milliárd dollárral fogja finanszírozni az alacsony széndioxid-kibocsátású technológiákat és a fenntartható fejlődés más módjait. A bank új intézkedéseket vezet be, hogy támogassa a klímaváltozás elleni harcot - írj a Financial Times.

Hajtóvadászatba kezdett a Barclays vezére, de ő húzhatja a rövidebbet

Jes Staley, a Barclays vezérigazgatója ellen áprilisban indult nyomozás, miután állítólag megszegte az Egyesült Államok belső informátorait védő szigorú törvényeket. A bankvezér ki akarta deríteni, hogy ki küldte azokat a leveleket, amelyekben szabályszegéssel vádolják a pénzintézet egyik vezető bankárát - írja a CNBC.

Lekapcsoltak Trumpék egy kínai bankot

Az Egyesül Államok pénzügyminisztériuma elvágta egy kis kínai bank minden kapcsolatát az amerikai pénzügyi rendszertől, miután a pénzintézet állítólag támogatta Észak-Korea atomprogramját - írja a Financial Times.

Ne ijedj meg: jönnek vissza a devizahitelek

A Növekedési Hitelprogram kifutásával látványosan megnőtt a vállalatok devizahitel-felvétele, így mintegy ötévnyi esés után lassan bár, de nőni kezdett a vállalati devizahitelek aránya Magyarországon. Szerencsére a lakosságnál szó sincs erről. Az MNB ma közzétett statisztikái szerint a lakosság esetében kissé emelkedett a lakáshitelek átlagkamata szeptemberben, amit paradox módon erősíthet a jövőben a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek terjedése. A lakáshitelek kihelyezése egyébként 31%-kal, a személyi kölcsönöké 41%-kal nőtt egy év alatt.

Veszélyes állampapírok: nekimentek a bankárok az EKB-nak

Néhány globális nagybank azért lobbizik az Európai Központi Banknál, hogy továbbra se kelljen tőkét képezniük állampapírjaik után - mutatják az EKB által csütörtökön közzétett, Reuters által idézett dokumentumok.

10 bank, amely a digitális forradalom élére állt

Miközben az innovatív techcégek hódítása azzal fenyeget, hogy elveszi azoknak a bankoknak a kenyerét, amelyek évtizedek, évszázadok óta uralják a piacot, a hagyományos pénzintézetek sem ülnek a babérjaikon. Egyre több bank dönt úgy, hogy milliárdokat öl bele a digitalizációba és alakítja át a teljes pénzintézetet digitálissá. Összeszedtünk tíz olyan hagyományos bankot (vagyis nem eleve digitális bankot), amelyek a legnagyobb sikereket érték el eddig a digitális átállásban. Az élen főleg a brit, skandináv, spanyol és lengyel bankok állnak. A listában magyar bankokat nem szerepeltettünk, a felállított sorrend pedig teljesen szubjektív.

Rég látott formában az Erste

A vártnak megfelelő, 363 millió eurós harmadik negyedéves nettó eredménnyel rukkolt elő ma reggel az Erste Bank. Ez minden idők második legmagasabb nyeresége. A bevételeket szinte telibe találták az elemzők, a költségszint és a kereskedési eredmény viszont rosszabb lett némileg a vártnál. Most másodízben ismét nettó céltartalék-visszaírást könyvelt el a bankcsoport, ez kompenzálta a negatív tényezőket. A magyar leánybank 56 millió eurós nyereséget könyvelt el 3 hónap alatt, az itteni érdekeltséget szintén a céltartalék-visszaírások segítették. Ha minden jól megy, osztalékemelés jöhet a bankcsoportnál.

Szívatják régi ügyfeleiket a brit bankok

A Brexit gátolja Nagy-Britannia pénzügyi szabályozóját, hogy segítsen azokon az ingatlantulajdonosokon, akik az Európai Unió szabályozása miatt nem tudják kiváltani magas kamatú jelzáloghiteleiket - írja a Telegraph.

Bankroham: nekimentek a lobbisták az EU-nak

Nekimenetek a nagy amerikai bankok lobbistái az Európai Unió javaslatának, amivel csökkenteni akarja a betétesi rohamok által okozott károkat. A pénzintézetek szerint a terv ellentétes hatást érne el, és csak felerősítené a pánikot - írja a Financial Times.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.