Rossz embert választott vezetőnek a Wells Fargo
Tim Sloan nem a megfelelő ember arra, hogy a Wells Fargót vezesse Dick Bove, neves amerikai bankelemző szerint.
Tim Sloan nem a megfelelő ember arra, hogy a Wells Fargót vezesse Dick Bove, neves amerikai bankelemző szerint.
A Deutsche Bank pénzügyi igazgatója szeptemberben a korábban tervezett 9 ezer főt mellett további 10 ezres elbocsátást helyezett kilátásba a társaságnál - értesült a Reuters.
A Wells Fargo vezére egy nemrégiben kibukott csalási botrány miatt tegnap lemondott, a bank 185 milliós bírságot kapott, ezért a befektetők most különösen figyelnek a bank friss számaira. A bank, amely szinte soha nem lepi meg a befektetőket, most sem tett másképp: az elemzői várakozásnál egy hajszállal jobb eredményről és bevételről jelentett az idei harmadik negyedévre vonatkozóan. A bank papírjai fél százalékos pluszban járnak a gyorsjelentés után a tőzsdék nyitása előtti kereskedésben.
Az egy részvényre jutó eredmény és a bevételek szempontjából is felülmúlta a Citigroup az elemzői várakozásokat: előbbi a várt 1,16 dollár helyett 1,24 dollár lett, utóbbi pedig 17,3 milliárd dollár helyett 17,8 milliárd dollár. Bár mindkettő visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest, a nyitás előtt egyelőre 1,2%-os emelkedéssel reagált a gyorsjelentésre a részvényárfolyam.
A harmadik negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében az amerikaiak legnagyobb kapitalizációjú bankja, a JP Morgan bevétel és EPS-soron is verte az elemzői várakozásokat. A bank 25,51 milliárd dolláros bevételről és 1,58 dolláros egy részvényre jutó nyereségről adott számot. A nyitás előtti kereskedésben 1,85%-os pluszban tartózkodik a bank részvényeinek árfolyama.
Dübörögnek a banki létszámleépítések és fiókbezárások: ezúttal a francia BNP Paribas-ról és a brit Lloydsról érkeztek ilyen hírek.
A kínai bankfelügyelet szerint a lakáshitelek rohamos növekedése új kihívások elé állítja az ázsiai országot, miközben a rossz hitelek állománya is egyre nő.
Az amerikai felügyeleti szervek mindent el akarnak azért követni, hogy ne nekik kelljen a bankokat megmenteniük az adófizetők pénzéből, ha bajba jutnak, ezért most az úgynevezett "végrendeletük" megírásakor a pénzintézeteknek azt is tisztázniuk kell, hogy mentenék meg saját magukat a cégcsoporton belüli eszközök átcsoportosításával.
Miután a nyáron 10%-tól már megvált, most további 20%-os részesedéstől szabadul meg az UniCredit online bankjában, az olasz FinecoBankban. 550 millió eurót zsebelhet be a tranzakcióból a bankcsoport - írja a Bloomberg.
Nem tervezi a Raiffeisen, hogy kivonul egyik legnyereségesebb piacáról, Oroszországból - mondta egy szerdai fórumon Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója.
Tegnap bejelentette lemondását azonnali hatállyal az amerikai nagybank, a Wells Fargo vezetője, John Stumpf az utóbbi időben vált botrány céltáblájává. A részvények emelkedtek a hírre.
Kína egyik déli tartományában, Kuangtungban leleplezett a rendőrség egy árnyékbankot, amely 230 milliárd jüannyi tőkét mozgatott illegálisan a Xinhua hírügynökség szerint.
Úgy tűnik, nem tartanak a Deutsche Bank csődjétől a kötvénybefektetők: a múlt heti 3 milliárd dolláros kötvénykibocsátás után most újabb 1,5 milliárd dollárt tudott bevonni a bank, igaz, zárt körben. A társaság ETF-üzletága azonban eközben súlyos befektetői pénzkivonásoktól szenved.
A Royal Bank of Scotlandet (RBS) azzal vádolják, hogy szándékosan döntött be kis- és középméretű vállalkozásokat a gazdasági válság után azért, hogy hasznot szerezzen, a bank viszont elutasítja a vádakat - írja a CNBC.
A kínai bankoknak 1700 milliárd dollárnyi friss tőkét kell bevonniuk, hogy a hitelezésből fakadó veszteséget fedezni tudják az S&P jelentése szerint. Elemzésük szerint a hivatalos 2 százalékos nem teljesítő hitelállomány valójában jóval magasabb; 5,6 százalék, más elemzők szerint viszont előfordulhat akár az is, hogy a kínai hitelek 15-35 százalékát nem fizetik.
A Deutsche Bank 2008 eleje óta különböző csalások miatt több mint 9 milliárd dollár büntetést fizetett, és egyelőre nehéz megmondani, hol áll meg a végösszeg. A bank 5,5 milliárd eurót tett félre büntetésekre, de a legutóbbi botrányok, az akár 14 milliárd dolláros büntetéssel fenyegető MBS-botrány vagy az orosz pénzmosási csalás jóval nagyobb veszteséget okozhat a banknak, mint amire a menedzsment számít. Azon már régen túl vagyunk, hogy a Deutsche Bankot áldozatnak tekintsük, az elmúlt évek botrányai alapján minden szintet átjárt a bűnözés, korábbi vezérigazgatók, termékfejlesztők, ügyintézők, kereskedők, elemzők is nagyot hibáztak, és az sem menti fel őket, hogy más nagybankok is nyakig sárosak.
A Wells Fargo lecseréli a vezetőinek egy részét, miközben még mindig a fiktív ügyfélszámla-botrány következményeivel dacol, közben megvan, ki veheti át a stafétát a mostani vezérigazgatótól.
30 napon belül kötelező erővel lejhitellé alakítanák a románok a lakosság frankhiteleit, mégpedig a felvételi árfolyamon. Mivel azonban ma tárgyalja a parlament a törvényjavaslatot, kérdés, hogy mindegyiket-e, vagy csak a nehezebb anyagi helyzetben lévő adósok hitelét konvertálnák. A bankszektorra gyakorolt hatásokat is nehéz emiatt egyelőre meghatározni.
Az amerikai pénzügyminisztérium kiadott egy útmutatót azoknak a külföldi bankoknak, amelyek Iránnal akarnak üzletelni, de eddig nem merték ezt megtenni, mert féltek az Egyesült Államok esetleges szankcióitól.
A szingapúri jegybank visszavonta egy svájci privátbank engedélyét és megbírságolt két nagyobb pénzintézetet, amelyek akarva-akaratlanul segíthettek azoknak az üzletembereknek, politikusoknak, akik a maláj nemzeti vagyonalapból, a 1Malaysia Development Berhadból (1MDB) több mint 6 milliárd dollárnyi pénzt loptak ki.
Ezt erősítették meg ma egy közös találkozó során.
Most válik csak igazán valósággá a sci-fi.
Erről adott tájékoztatást az ukrán vezérkar.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.