fintech

Online hitelekkel és vadiúj mobilappokkal támadnak a magyar bankok

A magyar nagybankok sorra dobták piacra tavaly az új mobilfizetési megoldásokat, a mobilbanki appokat és megújították a netbankokat. Van, ahol a személyi hitelt már online is lehet igényelni, és van olyan bank is, amelyik teljesen új alaprendszer bevezetésén dolgozott, amivel majd pár percre csökken egy hitel folyósítása is. Idén sem hagy alább a bankok újító kedve, sőt, már a magyar fintechek is felkerültek a térképükre. Ugyanakkor a legfontosabb feladatok között fog szerepelni az MNB azonnali rendszeréhez való csatlakozás előkészítése, illetve a bankok kinyitását célzó PSD2 nevű uniós szabályozásra való felkészülés. Banki informatikai körképünkben hét nagybank, a Budapest Bank, a CIB, az Erste, a K&H, az MKB, az OTP és az UniCredit vett részt.

Amerika egyik legnagyobb fintechcége mostantól bank

Az egyik legnagyobb amerikai online hitelező cég, a SoFi újabb területen támadja a bankokat: felvásárolta a számlavezetéssel, nemzetközi átutalásokkal és bankkártyákkal foglalkozó Zenbanx startupot. Ezekkel a szolgáltatásokkal együtt a SoFi jóformán bankká alakul.

Megfúrhatják a bankok a nagy uniós fintechszabályozást

Az európai fintech cégek attól tartanak, hogy a bankok felhasználva lobbierejüket kihúzzák a méregfogát a "bankok kinyitását" célzó uniós szabályozásnak. A gyakorlatban ezt azzal érnék el, hogy a biztonságosságra hivatkozva lassítják és hátráltatják a fintech cégek banki adatokhoz való hozzáférését. Persze a másik oldalon érthető, hogy a bankok féltik az adataikat a csalásoktól és visszaélésektől.

Kettészakadt a világ, Kína lett a legnagyobb fintech hatalom

Kettészakadt a világ, Kína lett a legnagyobb fintech hatalom

A pénzügyi szektort felforgató fintech forradalom a világ két nagyhatalmát, az Egyesült Államokat és Kínát teljesen más útra terelte 2016-ban: míg az USA az insurtech irányába fordult, és nem foglalkozik a P2P hitelezéssel, addig Kína utóbbi területen nőtt hatalmasat. Akkorát, hogy a fintech cégekbe áramló kockázatitőke-befektetésben most először le is körözte Amerikát. Mindeközben Európa szépen lassan lemarad a nagy bankmegújító versenyben. GDP arányosan Európa kockázatitőke-befektetései az ázsiai arány harmadára, az Egyesült Államokénak pedig hetedére tehetők - derül ki a Citi tanulmányából.

Ha bejön a tervük, a világ negyede egyetlen bank ügyfele lesz

A világ egyik legnagyobb fintech cége, az elsősorban fizetési iparágban aktív kínai Ant Financial nem elégszik meg a jelenlegi 450 milliós ügyfélszámmal, 10 éven belül a kitűzött céljuk szerint 2 milliárd ügyfelük lesz.

Közeleg a nagy összeborulás a bankok és a fintechek között

A világban nem véletlenül kerekedett az utóbbi években elsöprő Fintech-vihar: az ügyfelek növekvő elvárásai a még jobban személyre szóló és digitális élményre, a piaci belepési korlátok enyhülése és a felgyorsult technológiai fejlődés, és sokkal jobb lett a fintechek kockázati tőkével való ellátottsága. Az ügyfelek már hajszállal több, mint fele került velük kapcsolatba - derül ki a Capgemini World Fintech Report 2017 c. tanulmányából. Ugyanakkor sokan csak kicsi részpiacokon sikeresek, és velük szemben a bankok még mindig jelentős bizalmi előnnyel rendelkeznek, ezért egyre valószínűbb, hogy végül csak közös útra terelődnek az egykori "ellenségek".

A bankszektor stabilitását fenyegetik a fintechek

A fintech cégek a jegybankok számára új kihívást jelentenek, amikor a bankszektor stabilitását szeretnék megőrizni - mondta a japán jegybank elnöke, Haruhiko Kuroda hétfőn a Reuters beszámolója szerint.

Több száz éves vállalatokat taszít porba a negyedik ipari forradalom

A részvénypiac mozgását jelenleg leginkább makrogazdasági, makropolitikai folyamatok befolyásolják, a politikát viszont a bizalomvesztett tömegek határozzák meg a világon. Nem lesz egyszerű a következő években jó befektetési döntést hozni, az eddig divatos kockázatkerülő befektetésekkel már szinte nem tudunk hozamot elérni. A digitalizáció miatt pedig olyan neves vállalatok tűnhetnek el a történelem süllyesztőjében, amelyek már több száz éve jól működnek - hangzott el a Citi EMEA médiakonferenciáján.

Mobilfizetést és új netbankot fejleszt a Budapest Bank

A Budapest Bank 2017-ben új netbankot és mobilbankot indít, illetve virtuális kártyákkal és mobilfizetéssel szintén foglalkoznak már, jövőre várható újítás ebben is - árulta el Kelemen Bálint, a Budapest Bank IT-igazgatója a Portfolio mai Banking Technology 2016 konferenciáján.

Budapest lehet a régió fintech-fővárosa

Magyarország később ébred a digitalizációban, mint a régió, de a Csipkerózsika-álomból az éllovas szerepig is el lehet jutni - kezdte a Portfolio Banking Technology konferencia első előadását Hetényi Márk, az MKB retail és digitális vezérigazgató-helyettese.

Tíz feltörekvő startup, amely megváltoztatja a pénzügyi világot

Hallottál már az orosz Square-ről, vagy olyan online fizetési módozatról, amely automatikusan egy rövid távú, kamatmentes hitellé alakul? Vagy hogy mit lehet kezdeni a kognitív intelligenciával a pénzügyekben, esetleg a kötvénypiacon? A világ fintech iparágának legígéretesebb feltörekvőit gyűjtötte össze a KPMG és az H2 Ventures, az első 10-et mutatjuk be röviden.

Jobb, mint a hitel? - Szépen hízik a lízingpiac

A lízingpiac Európában és Magyarországon is stabil fejlődést produkál 2014 óta, a növekedést elsősorban a gépjárműpiac viszi a hátán - hangzott el a Magyar Lízingszövetség konferenciáján.

Íme a világ tíz legmenőbb cége, amely forradalmasítja a bankolást

A kínaiak előretörnek, a biztosítással foglalkozó insuretech cégek szintúgy, és országok szintjén egyre diverzifikáltabb a globális fintech iparág. Még mindig a felforgatók dominálják a piacot, ugyanakkor szaporodnak a bankokkal békességben élő enablerek is. A KPMG és az H2 Ventures a vezető cégek 50-es listájában a hitelezésben utazók vannak a legtöbben, 23-an, de a biztosítási iparágban dolgozó cégek száma is 7-ről 12-re nőtt tavaly óta.

Pont a legzsírosabb fintechüzleteket hagyják futni a bankok

A fintech iparba 2000 óta körülbelül 96 milliárd dollárnyi kockázati tőke áramlott, van azonban egy szegmens, amelyet nagyon alábecsülnek: a tőkepiaci fintech cégekbe csak 4 milliárd dollár ment ebből a hatalmas összegből. Pedig éppen a tőkepiaci szereplőknek lenne a legkönnyebb dolga azzal, hogy kiválasztják a legígéretesebb startupokat és befuttatják őket - véli a BCG egy friss tanulmányában.

5 példa arra, amikor ronggyá verik a bankokat a trónkövetelők

A bankok üzleteire most már szinte minden területen akadnak trónkövetelők, vannak azonban olyan szegmensek, ahol különösen sikeresek a támadók. Nem véletlenül, ugyanis a leggyorsabban olyan területeket hódítanak meg, ahol nem elég hatékony és nagyon drága a banki szolgáltatás. Öt részterületet szedtünk össze, ahol komolyan aggódhatnak a hagyományos szereplők.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.