FONTOS Megütötték a forintot, egyre közelebb a 400-as euró
 
Előfizetői tartalom

Megszületett a bank, amelynek 400 millió ügyfele van

A történelem eddigi legnagyobb tőzsdei kibocsátását magáénak tudható cég kapcsolt vállalkozása, az Ant Financial nemrégen megszerezte a banki engedélyt. Ez a 45 milliárd dollár értékű cég durván 400 millió ügyféllel rendelkezik, és már eddig is többféle pénzügyi szolgáltatást nyújtott. Olyan technológiai megoldásokat használnak, amiről egy hagyományos bank jórészt csak álmodhat, és egyetlen fiókra sem kell költeniük, lévén hogy nincs nekik. Olyan ügyfelekre lőnek, akiket eddig a kínai bankok nem akartak vagy nem is tudtak kiszolgálni. Ha viszont bejön a stratégia, akkor biztosra vehetjük, hogy a hagyományos bankoknak is lesz félni valójuk az Ant Financial agresszív piacszerzési gyakorlata miatt.

Miközben a bankok még mindig sokszor lefitymálják a technológiai szektorból érkező versenytársakat, néhány trónkövetelő már meg is szerezte a banki működési engedélyt, és nem csak kishalak akadnak közöttük. Tavaly ősszel írtunk részletesen az Alipayt működtető SMFS-ről, amely a kínai milliárdos Jack Ma érdekeltségébe tartozik. Az Alibaba e-kereskedelmi óriás...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés