Előfizetői tartalom

A legrosszabbkor érkezett az újabb végtörlesztési pofon

Egy szép csendben becsempészett adóügyi törvénymódosítással eldőlt: 7,5 millió forint erejéig adómentes támogatást adhatnak a munkáltatók dolgozóik számára devizahiteleik kedvezményes végtörlesztéséhez. A kormány ezzel nem csupán a bankokkal kötött elvi megállapodást rúgta fel, de komoly veszélybe sodorta a devizahiteles probléma átfogó megoldását célzó megállapodás létrejöttét is. A törvény újabb súlyos tízmilliárdokkal terhelheti meg a pénzügyi szektort épp akkor, amikor már úgy tűnt, a kormány is fogadókészséget mutat a bankok számára is elfogadható, szakmai egyezségre. Utóbbi minden bizonnyal feltétele lenne az IMF-fel kötendő megállapodásnak is, ami ezzel szintén veszélybe került. A javaslat a költségvetésre is negatív hatással jár, megkérdőjelezi a kormány külső és belső hitelességét, valamint felveti annak gyanúját, hogy az IMF-fel való megállapodás terve csak kommunikációs trükk, és nem a valós helyzettel való őszinte szembenézés.

A kormány bankoknak tett és november 3-án bejelentett ígéretének durva megsértését jelenti az Országgyűlés hétfői döntése, melyre egy mai sajtótájékoztatón Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője külön fel is hívta a közvélemény figyelmét. A jogszabály értelmében ugyanis a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés