Előfizetői tartalom

Így varrják a bankok és az adófizetők nyakába a Quaestor bűneit

Palkó István
A Befektető-védelmi Alap igazgatósága 113 milliárd forintot, a Fidesz törvényjavaslata pedig további 79 milliárdot húzott ki a magyar pénzügyi szektor zsebéből pénteken, egyetlen nap leforgása alatt. A Portfolio becslései szerint ugyanis jelen állás szerint ennyi jár vissza a 6 millió forint alatti, illetve a 6 és 30 millió közötti kárt elszenvedő befektetőknek. Ha ezt a terveknek megfelelően 6-8 év alatt kell megfizetniük a bankoknak, brókercégeknek és alapkezelőknek, akkor kamattal együtt összesen évi 25-33 milliárdjuk mehet el csak a Quaestor kötvényügyletei miatt. A törvényjavaslat egyik megjegyezése ebből egy ismeretlen összeget pedig a magyar adófizetőkre terhel, és akkor a többi brókerügyről még nem beszélünk. A teherviselők csak a felszámolás sikerességében bízhatnak, amit persze aligha befolyásolhatnak.

Így úszott el 192 milliárd forint a pénzügyi szektorbólA Quaestorral kapcsolatos pénteki hírek lényege az alábbi három pontban foglalható össze: A Befektető-védelmi Alap (Beva) igazgatósága délelőtt úgy döntött, hogy kártalanítja a Quaestor fiktív kötvényt vásárló befektetőit a követelésük összegéig, de legfeljebb a törvényben szereplő 20 ezer eurós értékhatárig...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 943 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái