Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
Bank

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban

Messze képességei felett teljesített az első negyedévben a magyar bankszektor. A 2008 ősze óta nem látott, 191 milliárd forintos adózott eredmény ugyanis elsősorban annak köszönhető, hogy nem törlesztő ügyfeleik hiteleire a kelleténél nagyobb értékvesztést képeztek korábban a bankok, és ezek egy részét most visszaírták. A válságok utáni rövid időszakra jellemző világjelenség ez, amivel egyidejűleg a bevételek visszaesésétől, a még mindig alacsony hitelkereslettől és magas költségektől szenved a szektor. 13 érdekes ábrán foglaljuk most össze a magyar bankszektor helyzetét.

Kivételes nyereség

A mostani 191,4 milliárd forintnál csak minimálisan magasabb profitot ért el a válság előtti utolsó negyedévben, 2008 őszén a magyar hitelintézeti szektor. Ha nem lenne az azóta bevezetett, jelenleg negyedévente mintegy 15-20 milliárd forintra rúgó bankadó, az akkorinál is jobb negyedévet zártak volna a bankok. A bankadó idén végrehajtott csökkenése egyébként szintén 15-20 milliárdot hoz negyedévente a bankok konyhájára, míg az OBA- és Beva-tagdíjak emelkedése három hónap alatt közel 2 milliárdos (évi közel 8 milliárdos) kiesést okoz.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
Az MNB szerint idén és jövőre mintegy 6-8%-os tőkearányos megtérülést érhet el a bankszektor, holott a tulajdonosok az elterjedt vélekedés szerint legalább 10%-ot várnak el. Az elmúlt 12 hónapra visszatekintve 4%-os ROE jött össze a hitelintézeteknek úgy, hogy az eredményt számottevően javította a korábban megképzett értékvesztések csak az idei első negyedévben 116 milliárd forintra rúgó visszaírása.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
Nem nagyon számíthatnak arra a bankok, hogy megismétlődik a nettó hitelezési veszteségek alakulása szempontjából kedvező negyedév, így a hosszú távú tendenciákat továbbra is elsősorban a bevételek alakulása határozza meg. Ebből a szempontból rossz a kép: a már tavaly is nagyon megcsappant kamatbevételek egy év alatt 18%-kal estek vissza. A kamatráfordítások 46%-os (!) esésének hála (ami pedig nyilván főleg a betéti kamatok esésének és a látra szóló állomány növekedésének köszönhető) 11%-kal így is javult a bankok kamateredménye, de a forrásköltségek további csökkenésére már egyre kevésbé alapozhatnak a bankok.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
A többi fő eredménytétel is jellemzően pozitív irányban befolyásolta a teljes szektor negyedéves eredményének alakulását, ugyanis
  • a jutalékeredmény 2%-kal 111 milliárd forintra emelkedett egy év alatt,
  • a bankok osztalékbevétele 56%-kal 89 milliárd forintra nőtt,
  • a működési költségek pedig 164 milliárd forinton stagnáltak.


Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban

Ismeretlen eredetű hitelezési növekmény

A hitelintézetek mérlegfőösszege 3%-kal, nettó hitelállománya pedig 4%-kal nőtt egy év alatt, utóbbin belül azonban egy rejtélyes sorra is figyelmesek lettünk: a külföldieknek nyújtott hitelek nettó állománya számunkra egyelőre ismeretlen okból 610 milliárd forinttal nőtt mindössze három hónap alatt (a részletes adatok alapján nem bankközi hitelről van szó). Az ettől megtisztított, vagyis a belföldi szereplők felé fennálló hitelállomány lényegében stagnált az elmúlt egy évben. Ez persze már nagy szó az elmúlt évek gyors amortizációja után.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
Az MNB szeret elbüszkélkedni a kkv-hitelezésben bekövetkezett fordulattal, ám a statisztikáiból kiolvasható alábbi adatok még mindig azt mutatják, hogy a kkv-hitelállomány tovább szűkül. Az elmúlt negyedévben inkább a többi vállalati ügyfél hitelállománya tudott nőni.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
Mivel a betétállomány az alacsony kamatok ellenére tovább emelkedett, a hitelintézetek nettó hitel/betét mutatója az egy évvel korábbi 96,1%-ról 94,1%-ra csökkent. Ez fordulatot jelent viszont 2015 végéhez képest, az elmúlt negyedévben ugyanis a hitelállomány (az említett külföldi tétel miatt) nőtt, a betétállomány (főleg a vállalati) pedig csökkent az év első három hónapjában. Ami a tőkehelyzetet illeti, ezzel továbbra sincs gond.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
A hitelállomány stagnálásközeli helyzetének köszönhetően a külföldi források kiáramlása is megállt a bankszektorból. Így is mindössze feleannyi (6006 milliárd forintnyi) közvetlen külföldi forrásból hiteleznek vagy fektetnek be a bankok, mint a 2009-es csúcson.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
A mérleg eszközoldalán viszont brutálisan megnőtt a magyar állampapírok állománya, az MNB önfinanszírozási programja következtében immár 7086 milliárd forinttal tartozott értékpapír formájában a magyar állam a bankoknak. Az állampapírok teszik ki a bankok mérlegfőösszegének a 21%-át, a nettó hitelállomány pedig a mérlegfőösszeg 47%-ára rúg. Összehasonlításképp: a válság előtt ez utóbbi volt 65% felett is.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban

Felgyorsulhat a portfóliótisztítás

A következő hónapok legnagyobb kérdése az lehet, hogy a MARK Zrt. vagy más követelésvásárlók mekkora projekthitel-állományuktól szabadítják meg a bankokat. Az első negyedév végén 227 milliárd forintnyi 90 napon túl késedelmes teljesítő projekthitel volt a bankok mérlegében, ami az MKB Bank tavaly év végi megtisztítása után újabb több tízmilliárd forintos portfóliótisztulásra utal. Nem tudni, ebben mekkora szerepet játszott piaci vagy anyabanknak történő követeléseladás.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
A hitelintézetek nem teljesítő hitelállománya 1686 milliárd forintra rúgott március végén, vagyis 16%-kal csökkent egy év alatt. A nem teljesítő hitelek csaknem felét a lakossági jelzáloghitelek jelentik, a lakossági hitelproblémákról (friss adatokkal) tegnapi cikkünkben írtunk:

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
A hitelportfólió tisztítása a vállalati üzletágban halad, itt már csak 9,1% a 90 napon túl nem teljesítő hitelek aránya (NPL-ráta). A lakossági üzletágban viszont 17,3% az arány (a hitelintézetek kissé szűkebb körét jelentő bankoknál 17,8%), itt csak lassú portfóliótisztítás zajlik.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban

Jól áll Orbán álma

Végezetül egy érdekesség: az MKB és a Budapest Bank állami kézbe vétele óta többségi magyar tulajdonban van a bankszektor, március végén pedig a mérlegfőösszeg alapján 55,6% volt a belföldi irányítás alatt álló hitelintézetek aránya.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban
applearfolyam
trump, christmas
GettyImages-140837560
Kiderült, kik irányíthatják a Lánchíd melletti szállodát
Minister of Finance of Hungary, Mihaly Varga
Paks nuclear power plant
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Megjött az MNB indoklása a mai döntés után!